Független sajtótermék
Egyik ámulatból a másikba esem. Nem kéne, mert nem kéne, de néha mégis. Hogy a takaró alól nem egy lóláb lóg már ki, hanem egy Tyrannosaurus Rex járólába. Valójában majdnem az egész, mert a takaró is lecsúszott, és senki nem törődik már vele, hogy megigazítsa.
Akkor ma tekintsünk megint Keletre, sőt, a Távol-Keletre – van itthon is baj elég, nyögjük mi is a világméretű élelmiszer-válságot, de akadnak országok, ahol az éhezés évek, sőt, évtizedek óta mindennapos, mint például Észak-Korea. Lássuk, ők mihez kezdenek ezzel a gonddal, hogyan kezelik?
Valaha, a nyomtatott, papíralapú korban minden sajtótermék impresszumának különösen fontos része volt az a mondat, miszerint „kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza”. Jobb helyeken néha nem csak gondolatban, de írásban is hozzátették: „hanem kitömjük velük a cipőnket esős időben”.
Géza. Mármint a Bereményi. Élőben soha nem találkoztunk, csak az útjaink futottak össze közös fehér babák és közösnek tűnő, általam is levont konzekvenciák révén.