Független sajtótermék
Hölgyeim és uraim, hétfő van, nincsenek komoly harci cselekmények, csak az állóháború tombol szokás szerint, tehát az ISW megint elméleti napot tart, minek következtében Wagner operáit közvetítjük a moszkvai Kremlből. Éspedig a Néva kincsétől Prigozsin alkonyáig. Igen, ugyanis a kutatóintézet Prigozsin és a Wagner konfliktusát viszgálja az orosz Védelmi Minisztériummal.
A mai második rész teljes egészében arról fog szólni, mit érdemes tudnunk így, hogy nemsokára valószínűleg véget ér, Bakhmut tavaly nyár óta tartó ostromáról. Legalább utólag legyünk okosak – én a továbbiak alapján úgy látom, hogy az egész vérszivattyú félreértés, makacskodás és figyelmetlenség miatt alakult ki.
Ebben a mai második részben újból Andrej Szoldatov és Irina Borogan egyik írását veszem elő, azt mutatja be ugyanis a szerző – és az ő nyomán én is – hogy mi a helyzet az orosz munkaerő-piacon így, mozgósítások után és előtt? Mi lenne, hozzák vissza szép alaposan a régi Gulág-rendszert, amit Szolzsenyicintől Dancig Baldajevig és Juz Aleskovszkijig annyian bemutattak nekünk.
A mai második rész majdnem azzal foglalkozik, hogy járt-e Cecil a Török utcában, de ennél egy fokkal azért aktuálisabb: azt járom körül, hogy szereti-e Ramzan Kadirov Jevgenyij Prigozsint, és ha igen, miért nem, valamint szívből-e és igazán, avagy egyáltalán nem. Mindenesetre a háborús hírek kezdik elérni a szappanoperák szintjét, ha erről a két figuráról van szó.
Hétfő van, ilyenkor az ISW szokás szerint elméleti napot tart, melynek tárgya ma az orosz diplomáciai dezinformációs tevékenység. Aláhúznám, hogy nem a propaganda, amivel a szélesebb néptömegeket vezetik az orruknál fogva, hanem a diplomáciai dezinformáció, a hazugságoknak, féligazságoknak, túlzásoknak az a keveréke, amivel Ukrajna külpolitikai helyzetét próbálják nehezíteni.
Szívem szerint nem foglalkoznék Prigozsinnal, utóbbi időben túl sokat is foglalkoztam vele, de nincs más választásom, ma csupa Wagner-csoporttal kapcsolatos hír esett be, elhallgatni őket vétek volna, és ha nem csak olvassuk, de értelmezzük is őket, sok érdekességre jöhetünk rá.
Ha annyi ezresem volna, ahányszor megkérdezték tőlem utóbbi időben, „miért olyan fontos az oroszoknak Bakhmut, mi van ott?” sarokházat talán nem vennék belőle, de jó darabig vígan élhetnék belőle. Egy olvasóm sejtése szerint – ő azok közé tartozik, akik még soha nem kommenteltek ostobaságokat az írásaimhoz – az orosz hadsereg azt hiheti, hogy ott őrzik az ukránok Monomah sapkáját.
A mai második részben egy érdekes (és igen terjedelmes) tanulmányt próbálok körbejárni, aminek látszólag nincs köze Ukrajnához, ugyanis Afrikához van köze – de mivel a Wagner-csoport Maliban folytatott tevékenységével foglalkozik, és mivel a Wagner Ukrajnában is harcol, érdemes odafigyelni rá: lássuk, máshol milyen vitézek?
Én kérek elnézést, hogy megint Prigozsinról szól ez a második rész, de nem nyughat ez az ember, pillanatra sem pihen, és olyan üstökös-szerű pályaívet látszik befutni, amire az orosz történelem folyamán kevés példa akadt, és azok közül egynek sem lett jó vége. Lehet erős, lehet hatalmas, lehet dúsgazdag, de kezd eljutni arra a szintre, ahol már veszélyes lehet.
Ma elég borzalmas hírek gyűltek fel estére, mikor ezt a második részt írom, nem mondom, hogy korhatáros az írás, de már rendesen túl jár a valóság a soft horror határán, hogyha Hollywoodban forgatnák a világot, biztos, hogy erősen vágnának belőle – de a valóságot nem lehet vágni, hát akkor nézzük, mennyire borzalmas.