Független sajtótermék
Senkit sem áltatnék azzal, hogy ma akár csak kicsit is csendesebbek lettek volna a harcok, legfeljebb sok újat nem lehet róluk mondani. Ott zajlanak, ahol tegnap is, senki sem ért el komoly területi nyereséget, jószerével komolytalant sem, mindkét oldalon hullanak a harcosok, ahogyan eddig is és mintha mindenki kezdene kicsit – vagy nagyon – belefáradni az egészbe.
Az amerikai hírszerzés Moszkva-barát lázadás előkészítésének jeleit véli érzékelni Moldovában, ami bizony nem lehetetlen, mármint az, hogy Moszkva szervez ott valamit. Moszkvában és általában az Oroszországi Föderációban viszont zavartalanul folyik az esztelen pénzpazarlás, most éppen olyan helyeken építenek védvonalakat, ahova sosem jutnak el a harcok.
Míg a harcoló orosz alakulatok apránként kóstolgatják Bahmutot, mindig egy-egy falatot lekanyarítva belőle, mert még forró, Oroszország az idei legsúlyosabb tömeges rakétatámadást hajtotta végre Ukrajna ellen tegnap. Csak épp minden jel arra mutat, hogy a támadás célja elsősorban nem az ukrán infrastruktúra rombolása volt, hanem az orosz ultranacionalista-militarista körök megnyugtatása.
Hétfő van, így az ISW újból elméleti napot tart, de ideje is, mert változik a harci helyzet. Mivel az ukrán kivonulás Bahmutból már majdnem kész ténynek tekinthető (bár a részletei még nem tisztázottak) azzal foglalkozott ma Grace Mappes, Riley Bailey, Kateryna Stepanenko, Nicole Wolkov, és Frederick W. Kagan, hogy ennek mik lehetnek a következményei.
Megint különös helyzetben van a krónikás, ugyanis, mint már többször jeleztem, az ISW napi jelentései a lehető legpontosabbak és több forrásból ellenőrzöttek, azonban pont ezért – mindig van egy nap késésük. Az alább közölt jelentést például tegnap greenwichi idő szerint este hatkor zárták le, így aztán nem is tartalmazhatja a mai eseményeket, melyek a Brjanszki Területen játszódtak le.
“Szele Tamás: Vereség Vuhledarnál és más történetek” bővebben
Hogy tömör legyek, ha ez orosz offenzíva, én éneklő kanonok vagyok. Márpedig hivatalosan ez a métereket ide-oda araszoló, bár rengeteg emberéletbe kerülő maszatolás állítólag dicső támadások sorozata, aki nem hiszi, olvasson RIA Novosztyit. Hinni akkor sem fogja, de legalább látja majd, hogyan kell eladni franciakrémesnek a lócitromot. Mert erről van szó.
A harcok folytatódnak, de döntő összecsapásokról, területi nyereségekről vagy veszteségekről nem beszélhetünk, viszont az orosz haderőreform töretlenül zajlik, mert azt így, háború idején a legjobb lebonyolítani, mikor máskor tennék? Az átszervezések minimum népszerűtlenek, sőt, már van új támadási taktika is, sokkal izgalmasabb, mint a régi volt.
Minden jel arra mutat, hogy a „kínai béketerv” nevű diplomáciai-dezinformációs művelet zátonyra futott és elsüllyedt abból a szempontból, hogy Biden elnök egyértelműen elutasította, feltéve azt az egyszerű kérdést, hogy mi köze van Kínának ehhez a konfliktushoz, mely határaitól messze zajlik? Semmi, bár a „béketerv” Ukrajnát magát is ki akarta hagyni a tárgyalásokból, melynek határain belül zajlik a háború.
A hivatalos Moszkva meg sem említette az Ukrajna elleni invázió tegnapi évfordulóját, ami bölcs belátásra vall, mert nem igazán lett volna mit megünnepelniük: győzelmeik nincsenek, a frontok állnak, eredményeket nem tudnak felmutatni, inni meg évforduló nélkül is lehet. Medvegyev a változatosság kedvéért most Lengyelországot akarta letörölni a térképről, de róla tudjuk, hogy nem szabad ember felé fordítani, mert állandóan csőre van töltve.
Ma egy éve indult meg Ukrajna ellen az orosz invázió (maga a háború de facto már 2014 óta zajlott, csak alacsony intenzitással), tehát mostanáig egészen körülbelül 700 alkalommal írtam le a hírösszefoglalóim szokásos zárómondatát, mely szerint „Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak”. Azért nem 730 alkalommal, mert közben párszor elutaztam és párszor kimaradt a második rész, ahogy ma is ki fog maradni.