Független sajtótermék
Manapság sokan tanakodnak arról, mi lesz a háború után, mikor az Oroszországi Föderáció elbukik. Arról ugyanis nem lenne érdemes gondolkodni, mi lesz, ha nyer, azt tudjuk: újabb és újabb háborúk, míg vagy nem veszítenek, vagy körbe nem érik a Földet. De mivel erre nem képesek, előbb vagy utóbb csak veszíteniük kell.
Ebben a mai második részben újból Andrej Szoldatov és Irina Borogan egyik írását veszem elő, azt mutatja be ugyanis a szerző – és az ő nyomán én is – hogy mi a helyzet az orosz munkaerő-piacon így, mozgósítások után és előtt? Mi lenne, hozzák vissza szép alaposan a régi Gulág-rendszert, amit Szolzsenyicintől Dancig Baldajevig és Juz Aleskovszkijig annyian bemutattak nekünk.
Tegnap, az Ukrajna elleni orosz invázió évfordulóján épp csak megemlíteni volt időm a jeles napot, de talán jobb is így, mert mára érdekesebb elemzést találtam róla, mint amilyent én magam írhattam volna, ugyanis ennek a támadásnak a következményeit maguk az oroszok mindenképpen jobban látják. Főleg az emigráns, ellenzéki oroszok.
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy Szijjártó Péter és Orbán Viktor honnan veszi ezt a mostanság oly fennen hangoztatott pacifizusát, mert hogy nem abból a mélyen humánus lelkükből fakad, az is biztos. Persze, hogy nem: Pekingből érkezik, de ott is Moszkvának akar kedvezni – bár első sorban Kínának hasznos.
A mai második rész még mindig Putyin elnök tegnapi beszédéről fog szólni, bár nem a legpozitívabban. Nem volt kis munka végighallgatni (a moszkvai bojárok közül jó páran küszködtek, hogy belé ne aludjanak, és a vége felé már én is kissé furcsán éreztem magam), ráadásul tele volt olyan állításokkal, aminek az ellenkezője sem volt igaz – na jó, velem lehet beszélni. Az ellenkezőjük igaz volt.
Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki Putyinnál, aki a felgyűlő keserűségét ma majdnem két órán keresztül okádta a nyugati világ felé, majd kilépett a START-szerződésből és visszavont néhány alapvető külpolitikai vezérelvet is. Mire fel Biden is odamondogatott neki Varsóból.
Mivel ma minden laptársunk Biden elnök kijevi útja körül zsong, mint megbolydult méhkas, én ebben a második részben csak azért sem ezzel a tárggyal fogok foglalkozni. Van ugyanis olyan hír, amivel a magyar sajtó egyáltalán nem foglalkozott, pedig épp elég fontos úgy Oroszország, mint Ukrajna jövője szempontjából.
Ez a mai második rész – nem először – az Ukrajnából elvitt ukrán gyermekek sorsával foglakozik. Valószínű, hogy a gyermekáttelepítési (vagy nevezzük inkább gyermekrablásinak) program a tragikusan rossz orosz népesedési statisztikákat próbálja kiigazítani, javítani, ezért élvezi a Kreml támogatását, de hatalmas, embertelen bűn, nem egyéb.
Ma a már kialakult hétfői szokásoknak megfelelően az ISW megint elméleti napot tart, és mivel a frontokon most valóban nincsenek nagyon komoly harcok, nem lehet sorsdöntő eseményekről beszámolni, üljünk be az iskolapadjukba, mert ma Kateryna Stepanenko és Mason Clark igen érdekes témát boncolgat: Putyin halogató természetét.
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy bennem eléggé csúnya gyanú támadt az Oroszországba kerülő ukrajnai gyermekek sorsával kapcsolatban. Nincsen rá semmi bizonyítékom, de van egy olyan érzésem, hogy az illetékesek őket kihasználva próbálják megoldani a tragikusan magas orosz népességcsökkenési arány problémáját.