A mai második rész még mindig Putyin elnök tegnapi beszédéről fog szólni, bár nem a legpozitívabban. Nem volt kis munka végighallgatni (a moszkvai bojárok közül jó páran küszködtek, hogy belé ne aludjanak, és a vége felé már én is kissé furcsán éreztem magam), ráadásul tele volt olyan állításokkal, aminek az ellenkezője sem volt igaz – na jó, velem lehet beszélni. Az ellenkezőjük igaz volt.
Gaál Péter: Három
Minden szépen halad a maga pályáján, amit a rendszerpálya ír neki elő, nem kellek én ehhez. Erről eszembe jut egy régi anekdota, Sztálin uralkodásának utolsó idejéből.
Szele Tamás: Háborús bűncselekmények és a moszkvai divat
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról a legrosszabb hírt tudom mondani: nem történt semmi különös. Mármint azon kívül, hogy patakokban folyik a vér, emberek halnak meg, egymást érik a háborús bűnök, és lassan erre érzéketlenné válunk. Sajnos kezdjük megszokni, ez benne a legrosszabb. Nem volna szabad.
“Szele Tamás: Háborús bűncselekmények és a moszkvai divat” bővebben
Szele Tamás: Ünneprontás ellen való beszéd
Amit megjósoltam, valóra vált: karácsony van, hír nincs. Bár ennek előrelátásához ugyan nem kellett sok ész.
Szele Tamás: Szivárványos cápa a bokorban
Nagyon nem jó felé megyünk, emberek. És még ha csak mennénk, ballagnánk… de rohanunk, mint Ady a forradalomba. Csak mi az ellenkező irányba tartunk, rohamléptekkel, előre szegezett szuronnyal, elszántan, eltökélten, neki egyenesen a szakadéknak.
Gaál Péter: Karizma
A karizmatikus vezérek ugyanolyanok a politikában, mint a háborúban (amely von Clausewitz örökérvényű megállapítása szerint a politika folytatásaként maga is politika) a nagy kaliberű fegyverek. Nem többek. Eszközök a sok egyéb eszköz között, helyzetfüggő hatásfokkal.
Gaál Péter: Menekülés
„A művészet nem menekülés az életből, hanem menekülés az élet elől.” Joseph Goebbels, ne keressék, mert szerintem nem fogják megtalálni. Hogy éppen ő, éppen Hitlerrel kapcsolatban, és éppen én idézem, tökéletesen irreleváns.
Szele Tamás: Trump és a zsarolás
Donald Trump rövid időre megjelent a háromdimenziós és reális világban, közölte, hogy nem áll szándékában tönkretenni a Republikánus Pártot, aminek a republikánusok köszönték szépen, örültek, ellenben azt is közölte, hogy szándékában áll vezetni azt – és ennek már nem örültek annyira.