Független sajtótermék
Bahmut ostroma olyan, mint a létező szocializmus volt: lehet, hogy Oroszország számára az benne a legpocsékabb, ami utána jön. Zelenszkij most mindenképpen meg szeretné védeni a települést, hogy az orosz hadsereg ne foglalhasson el könnyen néhány kulcsfontosságú donbásszi várost, de meglehet, felesleges az aggodalma: valószínűleg erre nincs is eszköze és lehetősége az oroszoknak.
Hétfő van, így az ISW újból elméleti napot tart, de ideje is, mert változik a harci helyzet. Mivel az ukrán kivonulás Bahmutból már majdnem kész ténynek tekinthető (bár a részletei még nem tisztázottak) azzal foglalkozott ma Grace Mappes, Riley Bailey, Kateryna Stepanenko, Nicole Wolkov, és Frederick W. Kagan, hogy ennek mik lehetnek a következményei.
A mai második rész teljes egészében arról fog szólni, mit érdemes tudnunk így, hogy nemsokára valószínűleg véget ér, Bakhmut tavaly nyár óta tartó ostromáról. Legalább utólag legyünk okosak – én a továbbiak alapján úgy látom, hogy az egész vérszivattyú félreértés, makacskodás és figyelmetlenség miatt alakult ki.
Hétfő van, ilyenkor a megszokott harctéri jelentés is épp csak a legfontosabb hírekre szorítkozik, az ISW – ha csak nem zajlanak sorsdöntő események az első vonalban, és most nem zajlanak – ilyenkor elméleti napot tart, és érdemes az írásaikra odafigyelni. Kiderül, hogy a hadtudomány mennyire interdiszciplináris, mennyire összefügg más tudományokkal.
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy a háború megfeneklett az őszi sárban. Mi lesz a következő lépés? A front helyzete attól függ, hogy Oroszországnak sikerül-e biztosítani az utánpótlást. Valószínűleg itt zajlanak majd a leghevesebb harcok. De hogy jutottunk el idáig? És mi várható?
Ukrajnában a harcok tovább folynak, de az elmúlt nap folyamán már nem számolhatok be akkora területi nyereségekről és veszteségekről, mint korábban: az ukránok mintha levették volna a hétmérföldes csizmát, az oroszok a biztonság kedvéért még magukon tartják a nyúlcipőt, mert sosem lehet tudni. Az ukrán offenzíva előrenyomulása mintha lassulna.
Ukrajnában zajlik az élet, és a jelek arra mutatnak, hogy Moszkvában is: de míg Kijev óvatosan optimista, a Kreml csikorgó fogakkal ismeri be hibáit. Ami nagyon nagy ritkaság, mármint az, hogy bármiféle kudarcot ők beismerjenek. Ennek viszont következményei lesznek: az orosz közvélemény is, az információs tér is radikalizálódni látszik.
Ukrajnában egyre érdekesebb a helyzet, az orosz csapatok hátrálnak, az ukránok előrenyomulnak, a tegnap visszafoglalt háromezer négyzetkilométernyi terület mára már hatezer… de ne ünnepeljen senki, vegyük tekintetbe, hogy az ország teljes területe a Krímmel együtt összesen 603 700 négyzetkilométer volna.
Vége az állóháború időszakának, kergetik egymást az események Ukrajnában, mi, sajtómunkások pedig loholunk utánuk. Ma szerencsére nem kellett dupla harctéri jelentést írni, mint tegnap, de így legalább biztosak lehetünk minden információban, volt idő ellenőrizni őket.
Az ukrajnai orosz invázió megakadni látszik, bár világos, hogy „döntő csata”, hirtelen, mesébe illő fordulat nem várható, de a hadiszerencse mintha egyre inkább az ukrán fél mellé szegődne. Az is igaz azonban, hogy annak van szerencséje, aki tesz is valamit a céljai érdekében – és az ukránok tesznek is.