Független sajtótermék
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy Szijjártó Péter és Orbán Viktor honnan veszi ezt a mostanság oly fennen hangoztatott pacifizusát, mert hogy nem abból a mélyen humánus lelkükből fakad, az is biztos. Persze, hogy nem: Pekingből érkezik, de ott is Moszkvának akar kedvezni – bár első sorban Kínának hasznos.
Szemelgessünk, aztán folytatom a dolgomat, amit már megint két hete hagytam félbe. Origo, mi más, és nem én kezdtem, hanem Szele Tamás barátom, előtte Iványi Gyuri barátom, én folyamatosan, és mi mindnyájan minek.
Hetvenhét napja tart már Oroszország inváziója Ukrajna ellen, és semmi jele a közelgő békének. Ma szót ejtek az általános harctéri helyzetről, mint minden nap, lesz némi valódi horror, amit tényleg csak a felnőtt olvasóknak ajánlok, lesz szellemi horror is a fényes, többpólusú világrendről és meg kell említenünk Szijjártó Péter pávatáncát is.
Mariupol végóráit éli – írtuk az elmúlt hetekben sokszor, de most úgy néz ki, tényleg így van. És ennek kapcsán nagyon különös dolgok történnek a majdnem teljesen elpusztított városban.
“Szele Tamás: Gáztámadás, nemi erőszak, krematóriumok” bővebben
A mai hírösszefoglaló három téma köré csoportosul: az első sajnos az egyre romló magyar–ukrán diplomáciai viszony, a második az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülése, melyen Zelenszkij elnök meglepő javaslattal élt, végül pedig kitérek az orosz fegyveres erők viselt dolgaira, különös tekintettel a magántulajdon szentségére.
Hej, száll a trojka a friss havon, künn a pusztában, három pej paripa repíti: Pegasus, Candiru és Predator. Nemezcsizmás muzsik hajtja, nagy bojárok ülnek rajta, mulatoznak, vígan vannak, van vodkájuk, sós heringjük, mégis mind csak hallgatóznak: mit beszél a földjük népe? Nem beszél az, inkább hallgat, füle van nálunk a falnak!
Hölgyeim és uraim, színháztörténeti pillanatok tanúja volt tegnap a Nemzetbiztonsági Bizottság. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a magyar színjátszás két legreményteljesebb drámai szendéje mutatta be képességeit előttük, poénözön közepette, kár, hogy ott nem illik tapsolni, de hogy szék nem maradt szárazon, az egészen biztos.
Kampány van, választási kampány, ilyenkor kevesen figyelnek a magyar diplomácia, külpolitika általában csendesen csordogáló híreire, mert még a szerkesztők is megszokták, hogy az MTI alapján dolgozzanak, abban meg csak az szokott lenni, ami mindig.
Na, ezt hogyan írjam meg anélkül, hogy ne tiltsa le a hirdetési bevételeket az AdSense? Azért megpróbálom, de nem bizonyos, hogy szalonképesre sikerül.
Ez a csodák két napja volt. Én kétszer nem hittem a szememnek, először tegnap, aztán ma. Tegnap azért, mert megláttam a Magyar Nemzet interjúját, melyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel készítettek, abból az alkalomból, hogy Budapestre készült, és azt hittem: ez vagy az 1952-es Szabad Nép vagy az 1978-as Pravda, csak átírták a neveket.