Szele Tamás: Fellángoló harcok

Ha tegnapelőtt nem is voltak komoly harcok Ukrajnában, mára annál inkább felélénkültek, bár döntő csatáról nem számolhatok be. A „népszavazások” a finisükhöz közelednek, a Kreml próbálja áthárítani magáról a mozgósítás hibái miatti felelősséget a sorozóbizottságokra, és közben forrong egész Oroszország.

“Szele Tamás: Fellángoló harcok” bővebben

Szele Tamás: Lángoló Oroszország

A mai hírek fényében a legkevesebb, amit elmondhatok, hogy az orosz közönség tetszését mintha nem nyerte volna el a mozgósítás. Sőt, egyes jelek arra mutatnak, hogy kifejezetten rossz ötletnek érzik, nacionalista propaganda ide vagy oda: igen sok helyen aktívan tesznek az ellen, hogy a hadköteleseket államköltségen Ukrajnába küldjék ágyútölteléknek.

“Szele Tamás: Lángoló Oroszország” bővebben

Szele Tamás: Életmentő cédrustobozok

Az orosz közélet most egyértelműen két téma körül forrong, az egyik a népszavazások kérdése, a másik a sorozásoké. Mindkettő népszerűtlen és mindkettőt a legaljasabb módon irányítják a hatóságok. Emiatt lassan elemi erővel kezdenek elszabadulni az indulatok: nem kizárt, hogy válságba torkollik ez a túlterhelés.

“Szele Tamás: Életmentő cédrustobozok” bővebben

Szele Tamás: Trofimov aktivista vétke

A háború „békésebb” hírei is kezdenek egyre kevésbé békések lenni, napról napra romlik a helyzet a hátországokban – egyre radikálisabb, agresszívebb a hangulat mindenhol, ugyanakkor egyre több abszurd helyzet alakul ki, igaz, ez legalább megfelel az orosz kultúrhagyományok szellemének.

“Szele Tamás: Trofimov aktivista vétke” bővebben

Szele Tamás: Toborzás a börtönben

Az Ukrajna elleni orosz invázió kezd túllépni az állóháború, a stagnálás időszakán, mozdulnak a frontok, ha lassan és bizonytalanul is: Moszkvában még mindig Luhanszk teljes megszállását ünneplik, zuhognak a kitüntetések, de Délen, Herszon környékén mintha mozdulna valami, konkrétan egy ukrán áttörés… meglátjuk, mi lesz belőle.

“Szele Tamás: Toborzás a börtönben” bővebben

Szele Tamás: Két szó a papíron

Néha úgy érzi az ember, már időtlen idők óta zajlik Ukrajna fegyveres orosz megszállása, már sokadjára éli át ugyanazt a várakozást, amit ma: a béketárgyalások ezekben a percekben is zajlanak, ha sokat nem is várhatunk tőlük, a háború mindeközben zavartalanul folyik, mintha a kettőnek nem is volna semmi köze egymáshoz.

“Szele Tamás: Két szó a papíron” bővebben