Szele Tamás: Hóhérakasztás

A mai téma nem igazán új, megvan pár hetes is, talán az én hibám, hogy csak ma reggel került a szemem elé – vagy lehet, nem is hibám, inkább bajom. Mindenesetre hümmögve láttam, hogy a Pesti Srácokban a hóhért akasztották nem is olyan régen.

“Szele Tamás: Hóhérakasztás” bővebben

Szele Tamás: Kásler miniszter barátai

Én tegnap azt hittem, hogy megoldottam a Kásler-titkot, erre fel délután kötöttek rá még egy jó nagy csomót, most oldozhatom azt is. Hogy az EMMI minek dönget nyitott kapukat, azt nem tudom, de ők akarták, hogy mélyebben belemenjek a kérdésbe: akkor most meg is kapják.

“Szele Tamás: Kásler miniszter barátai” bővebben

Szele Tamás: Szakács Árpád és a doktorok

Elég fura helyzetben vagyok, ugyanis ma megyek harmadszor beoltatni magamat, előtte kell végeznem a napi munkával, és nem csak az általános oltáshelyzetet kellett áttekintenem, de épp most futott be hozzám Szakács Árpád oltásellenes beszéde is, amit a Mi Hazánk szombati tüntetésén mondott el.

“Szele Tamás: Szakács Árpád és a doktorok” bővebben

Szele Tamás: Új Magyar Kultúra

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, Magyarországon kulturális forradalom zajlik. Éspedig már a második vagy harmadik hulláma, ami azért elég rossz hír a kultúrára nézvést, ugyanis most már megint mindenki bele fog szólni, de azért mégis leginkább azok, akiknek semmi közük hozzá.

“Szele Tamás: Új Magyar Kultúra” bővebben

Szele Tamás: Kis magyar életképek

Vannak helyzetek, mikor az ember törne-zúzna legszívesebben és vannak olyanok, mikor cinikus mosollyal hátradől, kér egy kávét és kivárja a végét. Tegnap előfordult ez is, az is, tehát érdemes róluk beszámolni, ha kicsit bonyolult is lesz.

“Szele Tamás: Kis magyar életképek” bővebben

Szele Tamás: Az elbocsátott légiók

Nincs szomorúbb a magyar politikában, mint amikor elbocsátják a mezei hadakat, el időnként a zsoldosvezéreket is, és ők ezt nem veszik észre. Nem érzik, hogy nincs már rájuk szükség, eljátszották a szerepüket: csak mennek várról várra, kínálgatják a rozsdás kardjukat, és mondogatják, hogy ők bizony a foltozott irhájú kormányzsoldosok.

“Szele Tamás: Az elbocsátott légiók” bővebben