Független sajtótermék
Tartozom egy vallomással: nekem két kamaszkorom volt. Az első akkor, amikor mindenkinek, csak az Nagyváradon, ahol sok minden kimaradt belőle a körülmények, valamint Nicolae Ceaușescu miatt, a másik olyan húsztól huszonkét éves koromig Szekszárdon és részben Budapesten, melynek során mindent bepótoltam, ami addig kimaradt.
„Szabad sajtó”, írja Szele Tamás barátom, de azért rögtön hozzáteszi, hogy „pártoktól szabad sajtó”, a maga kaptafájánál ugyanezt tette Nádasdy Ádám professzor is, amikor rájött, hogy a szinonima rokonértelmű és nem azonos értelmű, majd, ha akarják, az Őrölj, malom 57-ben elolvassák.
“Gaál Péter: Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni” bővebben
Kollégák, azt mondom, adjuk vissza az ipart, mert online újságból nem fogunk mi megélni. Printből sem, de az online, amiben annyira bízott a szakma, most kezdi megmutatni, hogy nagyon nem az, aminek hittük. Teljesen más kezd lenni, és ezt le is tudom vezetni a Facebook átláthatósági jelentéseiből.
Végtelenül undorító, amit ez a magyar kormány művel. Úgy általában is végtelenül undorító, és nem is róla kellene írnom, hanem a sajtójáról, ami viszont kézivezérlésű, semmivel nem jobb, mint bármelyik „rendszerváltás” előtti pártlap volt, tehát mégis róla írom.
– Mi ez, kolléga?
– A kért vezércikk, főszerkesztő úr.
– Kik azok a tálibok?
– Muszlim felkelők. Most foglalták el Kabult.
– Mit foglaltak el?
– Kabult. Afganisztán fővárosát.
Hiába, szegény firkász szándékát nem a boldog Isten, hanem a magyar kormány bírja.
Őszintén megvallva, kezdem kicsit unni, hogy állandóan írásban kell üdvözölnöm kedves hallgatóimat. Mármint lehallgatóimat. Az elmúlt tizenegy évben többször kellett ezt megtennem, mint annak előtte húsz éven keresztül – ami meg azelőtt volt, az más kérdés. Csak megint muszáj.
Valaha, a nyomtatott, papíralapú korban minden sajtótermék impresszumának különösen fontos része volt az a mondat, miszerint „kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza”. Jobb helyeken néha nem csak gondolatban, de írásban is hozzátették: „hanem kitömjük velük a cipőnket esős időben”.
Nézegetem itt a magyar jobboldali sajtó állapotát, és hümmögök. Az egy dolog, hogy nem értünk egyet szinte semmiben sem: az természetes. Az lenne baj, ha egyetértenénk, és ez nem is a jobboldaliság miatt van így. De azokat a szakmai Csimborasszókat, amiket nap nap után meghódítanak, nem hagyhatom szó nélkül.
Nincs mit tenni, a tegnapi nap a Protaszevics-ügyről szólt és a jelek szerint a mai is arról fog szólni. Mivel pedig egymást kergetik az események, szinte percről percre lehetne tudósítani róluk, be is töltené az egész napot, reggeltől másnap reggelig. Csak kicsit hosszadalmas lenne.