Szele Tamás: A moldovai stratégia

Ez a mai második rész kicsit hosszú lesz, de érdemes elolvasni. Arról szól, hogy miképpen akarja a Kreml talán nyílt háború nélkül ugyan, de mégis a vazallusává tenni Moldovát, milyen módszereket alkalmaz már évek óta, miket tervez és milyen céljai vannak abban a szegény kis országban. És okuljunk belőle, mert más országok is járhatnak így. Például mi magunk.

“Szele Tamás: A moldovai stratégia” bővebben

Szele Tamás: Forgatókönyvek háború után

Manapság sokan tanakodnak arról, mi lesz a háború után, mikor az Oroszországi Föderáció elbukik. Arról ugyanis nem lenne érdemes gondolkodni, mi lesz, ha nyer, azt tudjuk: újabb és újabb háborúk, míg vagy nem veszítenek, vagy körbe nem érik a Földet. De mivel erre nem képesek, előbb vagy utóbb csak veszíteniük kell.

“Szele Tamás: Forgatókönyvek háború után” bővebben

Szele Tamás: Wagner-ciklus Moszkvából

Hölgyeim és uraim, hétfő van, nincsenek komoly harci cselekmények, csak az állóháború tombol szokás szerint, tehát az ISW megint elméleti napot tart, minek következtében Wagner operáit közvetítjük a moszkvai Kremlből. Éspedig a Néva kincsétől Prigozsin alkonyáig. Igen, ugyanis a kutatóintézet Prigozsin és a Wagner konfliktusát viszgálja az orosz Védelmi Minisztériummal.

“Szele Tamás: Wagner-ciklus Moszkvából” bővebben

Szele Tamás: Lelkek a semmiből

Ez a mai második rész arról szól, hogy sikerült megoldani az Oroszországi Föderáció összes problémáját, mindenestől. Még csak nem is nekem sikerült, hanem a Roszsztat statisztikai intézetnek, nekem csak annyi a tisztem, hogy egy kis rugalmasságra noszogatom az orosz intézményrendszert, bár azt hiszem, nem kell nekik kétszer mondani a dolgot.

“Szele Tamás: Lelkek a semmiből” bővebben

Szele Tamás: Andrej Novasov utolsó beszéde

A mai második rész kicsit hosszú lesz, de meggyőződésem, hogy érdemes elolvasni. Ez egy orosz újságíró utolsó szó jogán, a bíróságon elmondott beszéde, aki politikai okokból, pontosabban háborúellenességért ítéltek el. Szerencsére „csak” közmunkát kapott, és két évi eltiltást az internettől, de épp elég az egy újságírónak: mintha két évre eltemetnék az embert elevenen.

“Szele Tamás: Andrej Novasov utolsó beszéde” bővebben

Szele Tamás: Brjanszki partizánok?

Vágjuk belé a fejszénket abba a nagy fába, amit ez a mai második rész jelent, még ha kicsit későre jár is: nem ígérek sem egyszerű magyarázatot, sem könnyed szórakozást, kicsit nagy a tétje ennek a mai játéknak, például az, hogy hadat üzen-e az Oroszországi Föderáció Ukrajnának. És sajnos nagyon kevés megbízható információnk van arról, mi történt valójában.

“Szele Tamás: Brjanszki partizánok?” bővebben

Szele Tamás: Putyin cár és az ő viselt dolgai

A mai második részben körülnézünk kicsit Putyin elnök háza táján. Ez részben szó szerint értendő, a valdaji rezidenciája is érdemel némi figyelmet, másrészt megtudunk némely apróságokat az anyagi és családi viszonyairól, és higgyék el: ez nem intimpistáskodás, van az a szint, ahol már a magánügy is bőven közügy.

“Szele Tamás: Putyin cár és az ő viselt dolgai” bővebben

Szele Tamás: Új gulágok hajnala

Ebben a mai második részben újból Andrej Szoldatov és Irina Borogan egyik írását veszem elő, azt mutatja be ugyanis a szerző – és az ő nyomán én is – hogy mi a helyzet az orosz munkaerő-piacon így, mozgósítások után és előtt? Mi lenne, hozzák vissza szép alaposan a régi Gulág-rendszert, amit Szolzsenyicintől Dancig Baldajevig és Juz Aleskovszkijig annyian bemutattak nekünk.

“Szele Tamás: Új gulágok hajnala” bővebben

Szele Tamás: Mágusok és biztonságpolitikai szakértők

Ebben a mai második részben érdekes témát fogok kóstolgatni – nagyon mélyen nem megyek bele, ugyanis jelenleg kevés a kutatási anyagom hozzá, akad ugyan, de nem elegendő, hosszabb írást is érdemelne a téma. Az FSZB mágiájáról és mágusairól lesz szó, akik azonban nem is mindig ezoterikus eszközökkel dolgoznak.

“Szele Tamás: Mágusok és biztonságpolitikai szakértők” bővebben

Szele Tamás: Нет будущего

Tegnap, az Ukrajna elleni orosz invázió évfordulóján épp csak megemlíteni volt időm a jeles napot, de talán jobb is így, mert mára érdekesebb elemzést találtam róla, mint amilyent én magam írhattam volna, ugyanis ennek a támadásnak a következményeit maguk az oroszok mindenképpen jobban látják. Főleg az emigráns, ellenzéki oroszok.

“Szele Tamás: Нет будущего” bővebben