Független sajtótermék
Ma visszatérek a szokott gyakorlathoz az ukrajnai orosz megszállással kapcsolatban, hírösszefoglalót közlök, bár sajnos ennek is lesz magyar vonatkozása: ezen túl pedig kicsit megvizsgáljuk, mi zajlik a harctereken és Oroszországban az invázió kapcsán.
Ma eltér a Zóna a szokásoktól, ugyanis megjelenik ez a plusz írás is, lévén, hogy kezdem mérhetetlenül unni a moszkvai propagandát.
Nézem a híreket így reggel, egy kávé mellett, tiltogatom az engem anyázókat és óhatatlanul is az jut eszembe: érdemes ezt az egészet, mármint a pártoktól független magyar sajtót művelni?
Kellemetlen írás következik, választási kampány idején különösen kellemetlen, mert mindenféle álhírekről szól majd, és arról, hogyan lehet egy hazugságot még tovább hazudni némi csavarral. Ártatlan ember nem is szerepel a történetben: így vagy úgy minden szereplője vétkes.
A mai téma nem igazán új, megvan pár hetes is, talán az én hibám, hogy csak ma reggel került a szemem elé – vagy lehet, nem is hibám, inkább bajom. Mindenesetre hümmögve láttam, hogy a Pesti Srácokban a hóhért akasztották nem is olyan régen.
Vannak hírek és vannak olyasmik, amik a megszólalásig hasonlítanak a hírre, csak sajnos megszólalnak, és kiderül, hogy nem azok. Mára mindkét kategóriából jutott, van, ami lényeges, van ami annyira lényegtelen, hogy magam is csodálom, felnőtt emberek miért foglalkoznak vele.
Ha mostanság újságot csinál az ember, úgy érzi, a jütlandi csatába keveredett. Gigászi hajóágyúk sortüze dörög mindkét oldalról, csatacirkálók süllyednek el, megfigyelési ügyek, homofób törvények dübörögnek, a csendesebb, kisebb hírek pedig elsikkadnak.
Sajnos már másodszor kell írnom Jurák Katáról az elmúlt két napban. Az első esetben igyekeztem mérsékelni magamat, érvelni és bizonyítani, miért találom tévesnek nézeteit – hej, ha csak tévesek volnának, de vétkesek is! – ma már kezd elhagyni az úri modor. Ugyanis nem szenvedhetem, mikor a szemembe hazudnak.
Azért nem lehet könnyű kenyér a kormánymédiában dolgozni. Szép a fizetés – csak ki tudja, meddig jár – de sok lehet a macera. Ráadásul olyan ügyesen van kitalálva a rendszerük, hogy mindenki saját magát macerálja, a vezetőségnek ezzel nincs is semmi tennivalója.
Vannak helyzetek, mikor az ember törne-zúzna legszívesebben és vannak olyanok, mikor cinikus mosollyal hátradől, kér egy kávét és kivárja a végét. Tegnap előfordult ez is, az is, tehát érdemes róluk beszámolni, ha kicsit bonyolult is lesz.