Független sajtótermék
Mikor Kissinger feltalálta a pingpong-diplomáciát, ámult a világ, hogy milyen szellemesen közelítette meg a nagy és ellenséges Kínát. A módszer maga tényleg elegáns volt, meg kell hagyni, de a kínai–amerikai közeledéshez szükséges volt az is, hogy Kína egyáltalán akarjon tárgyalni, szóval lehetett volna az akár billiárd-diplomácia is, a pingpong csak formalitás volt.
Lévén hétvége, ma és holnap nem szolgálhatok a hét közben megszokott CTP-jelentéssel, ők most pihennek, de az Iran International továbbra is zavartalanul működik, így híreink lesznek. Sőt, annyira vannak, hogy míg a múltkor Irán haldokló gazdaságának sikerült teljes írást szentelni, most minden hír a nem sokkal jobb helyzetben lévő iráni diplomáciáról fog szólni.
Iránban ma elvileg tömegtüntetéseknek kellene zajlani, de ezekről nem szólnak sem a direkt, sem az indirekt hírforrások, azonban ettől még lehet, hogy megtartják őket – a rendszer ilyen esetekben internet-zárlatokat szokott alkalmazni, így a mai eseményekről jó, ha holnap sikerül tudomást szerezzen a világ többi része.
Ma is megpróbálok átfogó képet adni Irán aktuális bel- és külpolitikai helyzetéről, ami azért nem könnyű feladat, mert egyrészt jelenleg épp az ország külpolitikája kezd inogni – ha teljesítik Kína követeléseit, a gazdaság helyreállhat, de a rendszer ideológiai alapjai esnek ki – másrészt a belpolitikában olyan sokoldalú a válság, hogy nincs az életnek területe, ami ne szenvedne tőle.
Iránban folytatódnak a kivégzések, tehát folytatódnak a tüntetések is, holott most már elismert hittudósok is jelezték: ezek a halálos ítéletek nem felelnek meg a muzulmán jognak. Sem az indoklásuk, sem a végrehajtásuk. Úgy látszik, az Iszlám Köztársaságot ez esetben kevéssé érdekli maga az iszlám, bár ez arrafelé ritkán vezet jóra.
Ma elég sokféle hír kerül az összefoglalónak ebbe a második részébe, de egyikük sem békés – szó lesz arról, a propagandisták hogyan kell emlegessék a hadiállapotot, hamleti elmélkedésbe merülünk a „Geran vagy Shahed” kérdésen, ha már a Közel-Keleten járunk, benézünk kicsit Szíriába is, és végül bemutatom, mit művelt Putyin a lőtéren.
A tegnapi események után én már csak egy dolgon lepődtem meg. Azon, hogy mennyi barátom van nekem.
„Baljós jeleket lát a béljós” – mondta Cs. G. kolléga mintegy harminc évvel ezelőtt egy rosszul induló vízilabda-mérkőzés elején, és csak ismételni tudom váteszi szavait: más kérdés, hogy már nem egy sportmérkőzéssel, hanem a nyilvánossággal kapcsolatban.
Karácsonykor nem kéne világpolitikával foglalkozni, sőt, ilyenkor igazság szerint a világon semmivel sem lenne szabad foglalkozni a lakmározáson kívül, csak hát hazudni még karácsonykor sem szabad – és majdnem felérne egy hazugsággal, ha hallgatna az ember Putyin orosz elnök tegnapi sajtótájékoztatójáról. Sok szempontból nagyon jelentős lehet.
Csókolom, ma nincs Völner, mert nem történt vele semmi új – néha neki is kell pihenni – ha nem akarunk a világjárvánnyal foglalkozni, és nem akarunk, akkor marad valami más. Például az a kérdés, hogy lesz-e még Fudan kutyavásár, avagy mégsem.