Szele Tamás: Mindenféle mozgósítások

A frontok állnak, csak a katonák halnak, esnek el tömegével ebben az értelmetlenül indított és oktalanul fenntartott háborúban, aminek nem lesz egyhamar vége. Úgy tűnik, kevésnek bizonyultak az önkéntesek, a szerződéses katonák, a mozgósítottak – az Oroszországi Föderáció területén legújabban titkos mozgósítás kezdődött.

“Szele Tamás: Mindenféle mozgósítások” bővebben

Szele Tamás: Véres állóháború

Ukrajnában a helyzet tegnap óta alig változott, Herszont kivéve állóháborúról beszélhetünk, Herszonban pedig még magunk sem tudjuk megmondani, miről – félő, hogy ezt még az illetékes orosz hadvezetés sem lenne képes megmondani. Evakuáció, erődítések építése… ez arra utal, hogy komoly védekezésre készülnek, más jelek szerint viszont komoly visszavonulásra.

“Szele Tamás: Véres állóháború” bővebben

Szele Tamás: Fosztogatók és szilovikok

Sok minden nem változott Moszkvában sem, Péterváron sem tegnap óta: Prigozsin egyre erősödik, a talpnyalói mindenhol dicsérik, de Putyin sem gyengül, csak mintha fogyna körülötte a levegő. A védelmi minisztérium tagadja a pavlivkai vereséget, a bloggerek bizonygatják, az újoncok meg csak haldosnak egymás után, szóval olyan az orosz világ, amilyen mindig is volt.

“Szele Tamás: Fosztogatók és szilovikok” bővebben

Szele Tamás: A fecsegő Sztremouszov

Hogy Herszonban mi történik, azt inkább tudja jelenleg a Jóisten, mint a hadviselő felek, mert minden aktuális jelentés ellentmond egymásnak. A városban részint teljes a kijárási tilalom, részint egyáltalán nincs ilyesmi, a lakosságot részint teljesen evakuálták, részint felszólították a távozásra, amit nehezen tudna megtenni, ha már nincs ott.

“Szele Tamás: A fecsegő Sztremouszov” bővebben