Boldog új évet mindenkinek, a Zóna idén is folytatja a munkát. Kicsit akadozva indul a verkli, mert ma például minden megszokott híradás a helyén lesz, de holnap megint elmaradnak az iráni és ukrajnai hírösszefoglalók (az ISW szabadnapot tart), viszont utána visszatérünk a megszokott kerékvágásba.
Szele Tamás: Akasztás Iránban
Iránban tegnap véget ért a három napos tüntetés-sorozat, de nemsokára kezdődik az újabb, pár nap pihenő után. A tiltakozások kezdenek egyre szervezettebb formát ölteni, de a rendszer sem hagyja magát: ma kivégezték az első halálra ítélt tüntetőt. Ezzel egy időben Irán esze, a tegnap méltatott titkosszolgálati miniszter, Esmail Khatib Németországot vádolta a demonstrációk szervezésével.
Szele Tamás: Hidzsáb és biometria
Ma is bebizonyosodott, hogy Irán népe pontos, becsületes és szavatartó: országos munkabeszüntetést és tüntetéseket ígértek december 5–7. között és lám: már zajlanak is. A rendfenntartók néhol még a demonstrálók, sztrájkolók közé lőnek, de már egyre kevésbé magabiztosak, az állam vezetése pedig igyekszik úgy tenni, mintha nem történne semmi fontos.
Szele Tamás: Tüntetések, halálos ítéletek, ügynökvádak
Mint tegnap írtam is, lehetett számítani Iránban a tiltakozó megmozdulások felerősödésére, de arra senki sem gondolt, hogy mind számukban, mind intenzitásukban felül fogják múlni az összes eddig tapasztalt országos demonstrációt. Ráadásul sztrájkolnak az iszfaháni acélmunkások és a fél országban bezárt a bazár: erre utoljára 1979-ben volt példa.
“Szele Tamás: Tüntetések, halálos ítéletek, ügynökvádak” bővebben
Szele Tamás: Közeledő vihar
Iránban továbbra is forrong minden: a hatalom már kezd rájönni, hogy nem szórványos elégedetlenséggel van dolga, hanem valami naggyal, valami egész estét betöltővel. A megmozdulásokat próbálják vérbe fojtani (miáltal növekszik a közfelháborodás) vagy külső „ellenségek” felé fordítani, mintegy becsatornázni egy lokális háborúba.