Független sajtótermék
Az ukrajnai harcok nem enyhülnek, Oroszország hamis zászlós támadásra készül a kakhovkai vízi erőmű ellen, hogy több százezer otthon elöntése árán akár, de biztonságban vonulhassanak vissza a csapatai, gyanús mozgolódásokat észlelnek a fehérorosz határon, viszont a pripjatyi mocsarak halálosak lehetnek a támadók számára, szóval minden megy a maga útján.
Az orosz hadsereg ez idő szerint sikeresebben harcol az ukrán civil lakosság, a családok és otthonaik ellen, mint amennyi győzelmet Ukrajna hadseregével szemben elkönyvelhet az utóbbi hat hétben: a harcmezőn sok tízezer embert veszítettek már az oroszok, a hátország rombolása közben természetesen egyet sem.
Hogy ne csak a magyar kormánypártot és az oroszokat kritizáljam. „Podoljak a Telexnek adott interjújában azt mondta, Oroszország egy agyaglábakon álló kolosszus, ami képes ledőlni.” (444, Mihajlo Podoljak Zelenszkij tanácsadója)
“Gaál Péter: Ha én tatár lennék, jaga diga diga jaga daga diga diga daj” bővebben
Eseménydús nap ez a mai, a szó legrosszabb értelmében, ugyanis egymást érik a tragédiák, borzalmak, szenzációk, eddig sem nevezhettük nyugodtnak a helyzetet, de a „részleges mozgósítás” a jelek szerint magához az Őskáoszhoz vezet az Oroszországi Föderációban. A sajtómunkás csak kapkodja a fejét, percenként éreznek a sajnos megkerülhetetlen hírek.
Ma valamivel békésebb, csendesebb lesz ez a második rész, épp nem találtak sem tömegsírt, sem kínzókamrát, vasárnap is van – a fegyverek ugyan nem nyugszanak, de aki távol van a harctértől, megpróbálkozik vele. Talán nem is hiába.
Az orosz invázió elleni ukrán offenzíva kezd komoly eredményeket elérni Délen, ezzel szemben Északon és Keleten a helyzet változatlan: az orosz hadvezetés ide-oda rakosgatja a csapatokat a táblán, ugyanakkor az ukrán erők megfelelő számú harckocsi híján csak lassan haladhatnak és egyenként számolhatják fel az orosz egységeket. Már persze, amelyiket sikerül.
Egyre különösebb dolgok történnek Ukrajnában az oroszok által megszállt zónákban. Mintha ez nem egy szokványos területfoglaló háború volna, ennek kifejezetten nacionalista, oroszosító jellege is van. Bár mondjuk nem csak Ukrajnában történnek furcsa dolgok, hanem Oroszországban, sőt, Belaruszban is: vegyük szépen sorra, miről is van szó.
Az ukrajnai harcok kicsit sem enyhülnek, Oroszország nem hátrál tapodtat sem, haladni meg nem tud, tehát állnak a frontvonalak, a hangulat meg – főként a Krímben – a mélypont felé közelít, de Szevasztopolban is kiosztották már a tisztikarnak a vörös ingeket, barna nadrágokat, mert drón csapódott a flotta-főhadiszállás tetejébe, ha kárt nem is tett semmiben.
Az ukrajnai orosz invázió hírei egyre különösebbek: mintha kezdenének kialakulni a háború fókuszpontjai, és nem okvetlenül a harkivi-donyecki-herszoni fronton van mindegyik. Akad olyan – a Zaporizzsjai Atomerőmű – aminek nem is csak lokális a jelentősége, olyan is akad, például a Krím, ami messze esik minden harctértől, mégis fontos.
Az orosz invázió tovább tombol Ukrajnában, de mintha egyik félnek sem volna komolyabb szerencséje: akármilyen véres harcok is folynak, a frontvonalak alig mozdultak valamennyit az utóbbi hetekben, persze azt a kevés mozgást is tekintheti győzelemnek, aki akarja: sőt, ha úgy vesszük, a mostani, stagnáló állapot is nevezhető diadalnak, mert van ennél rosszabb.