Független sajtótermék
Sorsdöntő fordulatról ma sem számolhatok be az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban, a háború malmai őrölnek, lassan, de biztosan, értelmetlenül, halálos pontossággal – elég valószínűnek látszik, hogy szeptemberig nem lesz semmiféle béke, és addig is a donbásszi területek lesznek a legfontosabb hadszínterek.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenegyedik napját írjuk, és egyelőre békének se híre, se hamva, de még a békekötés szándéka is kétséges – tegyük hozzá, mindkét fél részéről, ugyanis teljesen mást értenének ezen a fogalmon Moszkvában, mint Kijevben. De az elhangzó javaslatok sem megfelelőek, pedig jó nevű iparosoktól érkeznek.
Hosszú-hosszú vitákat olvasok, abszolúte nem Putyin-párti lapokon, hogy „ki kezdte”. Kvázi „ki a hibás”. Ki kényszerített és kit. Mindezzel el lehet bajmolódni, tényleg telik velük az idő, okosak leszünk, ha szebbek már nem, változni meg nem változik tőlük meg semmi.
Nem vagyunk mi tisztában a dolgok fontosságával, kérem. Én legalábbis nem: majdnem kihagytam szerény, mindennapos krónikámból a nap hírét, mely szerint Müller Cecília megengedte, hogy a gyerekek bevigyék az óvodába a nyunyókát. Ez a hír, a többi csak sallang.
Ki nyerte meg a vietnami háborút? Nem is olyan egyszerű a kérdés. Tulajdonképpen nem Észak és nem Dél, nem Moszkva, nem Washington és nem is Peking, sőt, nem is Hanoi. A vietnami háborút Henry Kissinger nyerte meg, és mindenki azt tette – akaratán kívül is – amit ő eltervezett.