Független sajtótermék
Ez a mai második rész – nem először – az Ukrajnából elvitt ukrán gyermekek sorsával foglakozik. Valószínű, hogy a gyermekáttelepítési (vagy nevezzük inkább gyermekrablásinak) program a tragikusan rossz orosz népesedési statisztikákat próbálja kiigazítani, javítani, ezért élvezi a Kreml támogatását, de hatalmas, embertelen bűn, nem egyéb.
A tegnapi, jelentős részben kínzókamrákról és tortúráról szóló írás után ma valami kellemesebbel szerettem volna befejezni a napot, de ha nem lehet, hát nem lehet – ez a jegyzet is tele lesz borzalommal. Hangsúlyoznám, hogy nem keresem ezeket a témákat, ezek teljesen reális hírek, a többivel együtt érkeznek, még rendesen szét sem lehet válogatni őket.
Vegyes lesz ez a mai második rész, sok mindenféle kavarog benne, de hát vegyes, zavaros időket élünk. Ma szóba kerül az új orosz egyetemi tantárgy, ami a tudományos szocializmus helyett valamiféle tudománytalan nacionalizmus akar lenni, elővesszük Ramzan Kadirov újabb agymenését, végül pedig elmesélem, hogy néz ki az, amikor az orosz turista nem repül sehova, de ez 24 dollárjába kerül neki.
Az orosz közélet most egyértelműen két téma körül forrong, az egyik a népszavazások kérdése, a másik a sorozásoké. Mindkettő népszerűtlen és mindkettőt a legaljasabb módon irányítják a hatóságok. Emiatt lassan elemi erővel kezdenek elszabadulni az indulatok: nem kizárt, hogy válságba torkollik ez a túlterhelés.
Ha tegnap állt is a front Ukrajnában, mára felélénkültek a harcok, ami azonban nem jelenti azt, hogy bármelyik fél egy tapodtat is haladt vagy hátrált volna – csak azt jelenti, hogy megint elestek igen sokan különösebb cél és értelem nélkül, egy végtelenül aljas és hazug háborúban.
Mintha már nem is egy háború volna ez, amit Oroszország vív Ukrajna ellen, hanem több. Zajlik egy ukrán földön, zajlik egy másik Moszkvában a pacifisták ellen, egy harmadik a Kreml falai mögött dühöng a jelek szerint, egy negyedikben Belarusz érintett, az ötödik helyszíne meg a világháló. Csak béke nincs sehol.
Ukrajna orosz megszállása tart, a harcok sem enyhülnek, egyre több tanácsot kiabálnak be a partvonalról – egyszer megjegyeztem volt, hogy nem azért nem lehet nemi életet élni a Nagykörút kellős közepén, mert nem illik, hanem azért, mert mindenki beleszólna abba, hogyan kell csinálni – szóval ehhez a háborúhoz is kezd mindenki jobban érteni azoknál, akik vívják.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának száznyolcadik napját írjuk, és nem tudok jó hírekről beszámolni. Persze átütően rosszakról sem: csak sok kellemetlen és értelmetlen dolog történik. Az orosz hadvezetés kezd kifutni az időből, az ukrán kezd kifogyni a lőszerből.
“Szele Tamás: Putyin éjjeliedénye és más történetek” bővebben