Független sajtótermék
Ma ez a második rész csodafegyverekről fog szólni. Ne számítson senki olyasmikre, mint a Poszeidon torpedó, a Kindzsal hiperszonikus rakéta vagy a Burevesztnyik, a „repülő Csernobil”, ezek a gyakorlatban meglehetősen kevéssé léteznek, leginkább a számítógépes animációkban fordulnak elő. Most rendes, működő eszközöket veszünk elő.
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy Szijjártó Péter és Orbán Viktor honnan veszi ezt a mostanság oly fennen hangoztatott pacifizusát, mert hogy nem abból a mélyen humánus lelkükből fakad, az is biztos. Persze, hogy nem: Pekingből érkezik, de ott is Moszkvának akar kedvezni – bár első sorban Kínának hasznos.
A mai második rész még mindig Putyin elnök tegnapi beszédéről fog szólni, bár nem a legpozitívabban. Nem volt kis munka végighallgatni (a moszkvai bojárok közül jó páran küszködtek, hogy belé ne aludjanak, és a vége felé már én is kissé furcsán éreztem magam), ráadásul tele volt olyan állításokkal, aminek az ellenkezője sem volt igaz – na jó, velem lehet beszélni. Az ellenkezőjük igaz volt.
Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki Putyinnál, aki a felgyűlő keserűségét ma majdnem két órán keresztül okádta a nyugati világ felé, majd kilépett a START-szerződésből és visszavont néhány alapvető külpolitikai vezérelvet is. Mire fel Biden is odamondogatott neki Varsóból.
– Vlagyimir Vlagyimirovics, bocsásson meg! Kezet kellett vele fognom. Először még úgy tettem, mintha észre se venném, amikor a fényképezéshez odaállt elém, becsuktam a szemem, hogy rá se kelljen néznem, de harmadszorra nem térhettem ki. Kezet fogtunk.
Ma a már kialakult hétfői szokásoknak megfelelően az ISW megint elméleti napot tart, és mivel a frontokon most valóban nincsenek nagyon komoly harcok, nem lehet sorsdöntő eseményekről beszámolni, üljünk be az iskolapadjukba, mert ma Kateryna Stepanenko és Mason Clark igen érdekes témát boncolgat: Putyin halogató természetét.
Irán vezetése most a lehető legrosszabbat teszi, amit csak tehet, nevezetesen arra készül, hogy Moszkva oldalán beavatkozzon az ukrajnai harcokba. Ez már messze túlmutat néminemű drónszállításokon, bár lehet, hogy csak azokat akarják legitimálni Mihajlo Podolyak szavainak félreértelmezésével, de az ajatollahok meg fogják tanulni, hogy Moszkva nem hisz a könnyeknek és ha nyíltan, aktívan mellé állnak: végük.
Ahogy karácsonykor sem volt fegyvernyugvás a harctereken, úgy nem volt szilveszterkor sem, bár egyre kevesebbet puffant a tüzérség Bakhmutnál, erősen fogy a lőszer, és egyre többet puffognak a közhelyek az orosz hátországban. Aki nem hiszi, hallgassa meg, olvassa el Putyin vagy Sojgu újévi beszédeit, de nem nálam, mert én ezzel meg nem kínzom az olvasót.
Ma Szilveszter van, ez évente általában egyszer előfordul, így most nem lesznek háborús és válságövezeti hírek, egy napot kibírunk nélkülük, ellenben kicsit visszatekintünk az elmúlt évre: lehet, hogy volt ennél pocsékabb a történelem folyamán, sőt, biztos, de hogy a mi életünkben nem, az is hétszentség.
Kezd kiviláglani, tulajdonképpen mit akar elérni Putyin, csak az a baj, hogy ez nem haditerv, hanem erőlködés. Fenntartva a bakhmuti „lomha húsdarálót” (ennek a jelenségnek már ez marad a neve) és időről időre megismételve a tömeges rakétatámadásokat offenzívát készít elő Kijev ellen, csakhogy nem azért, hogy elfoglalja – ahhoz most kevés lenne az ereje.