Független sajtótermék
Iránban különös jelentősége van a Nemzetközi Nőnapnak, és idén nem is feledkezett meg róla sem a kormány, sem az ellenzék. Sőt, maguk az iráni hölgyek sem: ne feledjük, a mostani válság is a lehetetlen és embertelen kötelező hidzsábviselet elleni tiltakozásokkal kezdődött, és Mahsa Amini ártatlan halála váltotta ki az első tömeges tüntetéseket.
Iránban most már mindenki teljesen biztos a rendszer összeomlásában, mármint a kormány tagjait kivéve. Ők még hisznek abban, hogy Kína megmenti az összeomló gazdaságot, az orosz fegyverek elrettentik a tüntető tömegeket és a szintén orosz vadászbombázók még katonai előnyökhöz is juttatják őket – jelenleg épp Irak lehetne egy támadás célpontja.
Ha én Khamenei ajatollah volnék, mostanság a világ minden kincséért sem indulnék szépségkirálynő-választáson és kerülném a valóságshow-kat is, mert ahogy a legújabb statisztikai adatokat elnézem, úgy kiszavaznának a villából, hogy turbánom sem érné a földet. Vagy csak az, de a lábam már nem. Valami miatt nem túl népszerű az Iszlám Köztársaság Iránban.
Iránban valamelyest megélénkültek a tüntetések, mármint az elmúlt két naphoz képest, amikor egyáltalán nem zajlottak tiltakozások, de hát világos, miért: a pénteki ima után mostanság mindig tüntetni megy az iráni nép, hiszen bőven van rá oka. És a pénteki imát úgysem hagyja ki senki, ha meg már együtt van a társaság, akár demonstrálhatnak is.
Az iráni események legújabb fordulata az, hogy felébredtek a rendszer gumitalpú szolgálatai is, és próbálnak beszivárogni a tiltakozók közé, eddig meglehetősen kevés sikerrel. A tüntetők náluk jobban konspirálnak, bár ők sem tökéletesen, de az ügynökök még mindig ne tudtak komoly zavart kelteni a tiltakozó mozgalom soraiban, annak ellenére, hogy nagyon igyekeznek.
Iránban nem sokat javul a helyzet, vagy legyünk pontosabbak: fikarcnyit sem. Időnként csitul a demonstrációk intenzitása, hogy aztán újra fellángoljon, most már egyre komolyabbak az olaj- és gépipari munkások sztrájkjai is, de Kahemei és kormánya tántoríthatatlanul kitart amellett, hogy kizárólag „külföldi ügynökök” által szított „zavargásokról” van szó.
Iránban most már mindenki forradalomnak nevezi azt, ami zajlik – mindenki, a kormányzat híveit kivéve. Nincs már szó reformokról, enyhítésekről, a tiltakozók harcolni akarnak a rendszer ellen, és meg is teszik. A kormány közben ugyanígy harcra készül saját népe ellen és fenyegetőzik. Nem kicsi a harc tétje: most dől el Irán jövendő államformája.