Szele Tamás: A Pokol Iránban

Irán egészen különös állapotban van jelenleg: a forradalom, mármint az Iszlám Köztársaság elleni nem tört ki, nem fojtották el, nem múlt el és nem is feledkeztek meg róla, csak most éppen stagnál. Pillanatokon belül fellángolhat újra, bár lehetséges az is, hogy hetekig nem történik semmi említésre méltó – tovább nem, mert a kiváltó okai megmaradtak, sőt, súlyosbodtak is.

“Szele Tamás: A Pokol Iránban” bővebben

Szele Tamás: A hidzsáb és az eső

Iránban valamelyest megélénkültek a tüntetések, mármint az elmúlt két naphoz képest, amikor egyáltalán nem zajlottak tiltakozások, de hát világos, miért: a pénteki ima után mostanság mindig tüntetni megy az iráni nép, hiszen bőven van rá oka. És a pénteki imát úgysem hagyja ki senki, ha meg már együtt van a társaság, akár demonstrálhatnak is.

“Szele Tamás: A hidzsáb és az eső” bővebben

Szele Tamás: Iráni rémtörténetek

Pár napos szünet után újra jelentkezik a Zóna a megszokott hírösszefoglalókkal, így ma is először az iráni eseményekről lesz szó. Jóllehet a tiltakozások kezdete óta a tegnapi volt az első nap, amelyen nem zajlottak tüntetések – vagy csak nem szereztünk róluk tudomást – a helyzet kicsit sem javul, kicsit sem konszolidálódik. Sőt ellenkezőleg, romlik.

“Szele Tamás: Iráni rémtörténetek” bővebben

Szele Tamás: Csonkítások és akasztások

Az iráni keményvonalas klerikusok újabb, akár tömeges kivégzéseket követelnek, sőt, most már odáig mentek, hogy egyenesen azt szeretnék, ha a tüntetéseken elfogottakat meg is csonkítanák. Szerencsére kisebbségről van szó, az iráni nép legnagyobb része ugyanúgy borzad ennek még a gondolatától is, mint mi – de ez a kisebbség tudhatja maga mögött a kormány támogatását.

“Szele Tamás: Csonkítások és akasztások” bővebben

Szele Tamás: Irán és az intranet

Iránban tegnap kicsit kevesebb volt a tüntetés, cserébe erősödött az elnyomás, minek következtében megint több lesz a tüntetés, és ezt egész hosszú ideig lehetne így játszani, ha Khamenei rendszere nem táncolna az anyagi csőd szélén. De amikor az állami bank már nem hajlandó kiadni bizonyos összeghatár fölött a lakossági betéteket, a csőd már nem jövő, hanem jelen idejű.

“Szele Tamás: Irán és az intranet” bővebben

Szele Tamás: Káosz Iránban

Iránban némiképp megélénkültek a tüntetések, tiltakozások és ezzel egy időben tudatosabbá váltak a demonstrációk szervezői is. Tegnap kulcsfontosságú ideológiai döntést hoztak azzal, hogy kimondták: az is lehet hívő muzulmán, aki ellenzi az Iszlám Köztársaságot, mint államformát, és helyette szekuláris államot szeretne bevezetni.

“Szele Tamás: Káosz Iránban” bővebben

Szele Tamás: Teherán és Peking

Iránban folytatódnak a kivégzések, tehát folytatódnak a tüntetések is, holott most már elismert hittudósok is jelezték: ezek a halálos ítéletek nem felelnek meg a muzulmán jognak. Sem az indoklásuk, sem a végrehajtásuk. Úgy látszik, az Iszlám Köztársaságot ez esetben kevéssé érdekli maga az iszlám, bár ez arrafelé ritkán vezet jóra.

“Szele Tamás: Teherán és Peking” bővebben

Szele Tamás: Fekete Krónika

Iránban egyre borzalmasabb a helyzet: a terror mostanra már valóban elszabadult, és válogatás nélkül gyilkol. A tüntetők nem hiába nevezik Khamenei rendszerét gyermekgyilkosnak: az is. Már negyvennégy 18 év alatti gyermeket és fiatalt öltek meg, többségüket tüntetések alkalmával, sortüzek útján. De az elfogott demonstrálókat is egymás után végzik ki.

“Szele Tamás: Fekete Krónika” bővebben

Szele Tamás: Gyilkosságok és éhezés

Iránban most már egyre komolyabb a helyzet, Mohsen Shekari tegnapi kivégzése és annak körülményei – még a családjának sem árulták el, hol van eltemetve – az egész országot felháborították, ami újabb lendületet adhat a tiltakozásoknak. Ezért-e vagy másért, de a biztonsági erők két munkatársát már megölték, ellenben Szisztán-Beludzsisztánban egy szunnita klerikust gyilkoltak meg ismeretlenek, aki ellenzéki lehetett.

“Szele Tamás: Gyilkosságok és éhezés” bővebben

Az ajatollah és a húga

Iránban kevesebb volt most a tüntetés és több a sztrájk, de még nincs vége a napnak és a demonstráció-sorozatnak sem, bár a mai nap hiteles híreiről csak alapos ellenőrzés után beszélhetünk, tehát holnap. Mindenesetre nagy tanulság, hogy a látványos utcai tiltakozások hatása komoly, de azokat mégis szét lehet verni – a sztrájkoló üzemeket viszont nem.

“Az ajatollah és a húga” bővebben