Független sajtótermék
Ha összefoglaljuk a mai nap eddigi híreit, röviden annyit mondhatunk, hogy háború még nincs, járvány már van, választási csalás várható, hidegfrontot jeleznek a meteorológusok, és minden egyéb bizonytalan, de kellemes fordulatokra ne nagyon számítsunk.
Nehéz helyzetben van a sajtómunkás megint, mivel épp ezekben a pillanatokban változik a helyzet, a legfrissebb járványügyi adatok kicsit sem megnyugtatóak – 10 767 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 987 199 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 131 beteg, így a halálos áldozatok száma 32 645 főre emelkedett.
Régen nem írtunk már járványügyi híradót, és le merném fogadni, hogy nem is hiányolta senki: azonban a helyzet kezd úgy alakulni, hogy most megint be kell számolni a pandémiával kapcsolatos hírekről, ugyanis erős romlásnak indultak a statisztikai adatok, és a kormányon kívül mindenki szeretne tenni ez ellen. Vagy majdnem mindenki.
Hogy rövid legyek: jó volt kicsit elszabadulni ebből a mókuskerékből, jó volt picit távolabbról szemlélni a magyarországi híreket, nem a kampányon pörögni, mint a szélkerék és jó volt végre együtt lenni azzal, akit szeretek. Aztán vissza kellett jönni.
Nálunk mindent elsöpörni látszanak a helyi hírek, már amennyire helyiek – az átlagos magyar újságolvasó a Pegasus-botránnyal foglalkozik, a homofóbbá tett gyermekvédelmi törvénnyel, ha ellenzéki, akkor az előválasztással és a körülötte zajló csatározásokkal, mintha nem is volna világjárvány – a konteók meg zavartalanul terjednek.
Vannak az életben fordított helyzetek, mikor a válaszból jövünk rá, hogy az eredeti kérdés mennyire érdekes volt. Most például – abszurd helyzet – Matolcsy György egy tegnapi reakciója vezetett el egy igen érdekes véleményhez, mely a globalizáció jövőjével foglalkozik.
“Szele Tamás: Matolcsy György és a globalizáció vége” bővebben
Míg a honi közönség turkálós ingekre és hatos kartonokra koncentrál, a világ pedig a belarusz állami segédlettel eltérített Ryanair-gépen háborog – valóban mérhetetlen aljasság volt ez, amiért Lukasenka fizetni fog – mi nézzünk oda, ahová más most nem tekint.
Meg a lekérés is, hölgyválasz nincs. Egyéb válasz sincs, mert szájat befogni és tovább szolgálni, ahogy az első világháborúban mondták.
Amikor az ostobaság és a rosszindulat buzgalommal és politikával párosul, csodákra képes, lássuk be. Erre most, a világjárvány idején számos példa akad, és ezek a különböző országokban látott esetek sajnos kísértetiesen hasonlóak: elmondható, hogy egyelőre mindenhol a nacionalista-populista pártok a krízis politikai haszonélvezői.
És ha már egy ilyen érdekes, ritka témára bukkantunk, mint a koronavírus. Épp elég baj nekünk, de szerencsére… hogy is mondjam. Van nekem otthon egy huszonöt éves Wertheim páncélszekrényem.