Eseménydús nap ez a mai, a szó legrosszabb értelmében, ugyanis egymást érik a tragédiák, borzalmak, szenzációk, eddig sem nevezhettük nyugodtnak a helyzetet, de a „részleges mozgósítás” a jelek szerint magához az Őskáoszhoz vezet az Oroszországi Föderációban. A sajtómunkás csak kapkodja a fejét, percenként éreznek a sajnos megkerülhetetlen hírek.
Szele Tamás: Párhuzamos háborúk
Előre szólok, hogy ennek az írásnak a vége nem ajánlott kiskorúaknak és érzékeny lelkeknek. Ordító a különbség a háborús propaganda világa és a valóság között, az embernek főként akkor támad ordítani kedve, mikor egy-egy hírnek utánanéz.
Szele Tamás: Száznegyvenötezer besúgó országa
Ma békésebb vizeken fog evezgetni ez a második hírösszefoglaló, illetve dehogy békésebbek ezek a mocsarak, csak éppen nincsenek a fronton. Az orosz életről, az „orosz világról” mesélek majd, amit olyan nagyra tartanak a Kreml urai, hogy háborúznak is miatta.
Szele Tamás: A nagy flotta és a kicsi drón meséje
Kicsit csendesebb napja van a megszokottnál Oroszország ukrajnai inváziójának, legalábbis a harctereken nyugalmasabbnak tűnik, de a politika berkei persze továbbra sem nyugszanak. Ez a csend csak átmeneti, véleményem szerint – de azt meg sem próbálnám megjósolni, hol törnek ki legközelebb az eddiginél is véresebb harcok.
“Szele Tamás: A nagy flotta és a kicsi drón meséje” bővebben
Gaál Péter: Etelka és a mitológia
A „mítosz” a görög „müthosz” szóból ered, mely üzenet, beszéd, elbeszélés. Eddig a Wikipédia is tudja, csak bár ne írna utána semmit. De ír.
Szele Tamás: Kazany – a lövöldözés után
Mint beszámoltunk róla, iskolai lövöldözés volt tegnap reggel a kazanyi 175-ös számú gimnáziumban, melynek kilenc halálos áldozata és húsz sebesültje volt. A sebesültek közül tizennyolcan 15 év alattiak, hatan közülük rendkívül súlyos állapotban kerültek kórházba, két idősebb sebesült állapota is válságos.
Lövöldözés Kazanyban
Lövöldözés zajlott egy kazanyi iskolában, egyelőre tizenegy halálos áldozatról tudunk.