Hogy tömör legyek, ha ez orosz offenzíva, én éneklő kanonok vagyok. Márpedig hivatalosan ez a métereket ide-oda araszoló, bár rengeteg emberéletbe kerülő maszatolás állítólag dicső támadások sorozata, aki nem hiszi, olvasson RIA Novosztyit. Hinni akkor sem fogja, de legalább látja majd, hogyan kell eladni franciakrémesnek a lócitromot. Mert erről van szó.
Szele Tamás: Elesők és keresők
Ukrajnában folyik a háború a maga útján, ahogyan eddig, vagyis tombol, Moszkvában viszont több szó folyik, mint vér.
Szele Tamás: Prigozsin hullócsillaga
Putyin ölelkezne Lukasenkóval, de a téeszelnök ravasz, megkenekedett hájjal, hogy kicsússzon a medve-ölelésből – most még kicsúszhat, de őszre, meglehet, oda lesz minden egérút, hagynia kell, hogy az országán keresztül támadja meg az orosz hadsereg Ukrajnát, már ha erre egyáltalán sor kerül.
Szele Tamás: Orvtámadás délután
Ma kivételes a helyzet, mint háború idején általában mindig. Az történt ugyanis, hogy a pontos munkának jelenleg egy akadálya van, éspedig a pontosság. A minden forrását ellenőrző ISW-jelentést tegnap este fél kilenckor zárták le, és hajszálpontos, ellenőrzött tükre a tegnapi eseményeknek (azért nem tették közzé azonnal, mert eltartott reggelig, míg ellenőrizték), csak éppen kenhetjük a hajunkra.