A tegnapi brjanszki incidensből egyelőre még nem lett hadüzenet, de semmi akadálya annak, hogy holnapra vagy a jövő héten elfajuljanak a dolgok: mivel az akció résztvevői finoman fogalmazva is kétes figurák, nem zárnám ki, hogy az egész végső soron orosz provokáció volt, egy lehetőség kialakítása, amivel aztán vagy élnek, vagy nem.
Szele Tamás: Putyin és a száz nap
Már száz napja tombol Oroszország Ukrajna elleni inváziója, ezt ma az egész világsajtó hangsúlyozta, így én nem is szerettem volna említeni, de nem tehetek másként, ugyanis a Kreml jelezte a Meduza szerint, hogy külön kérné a vele barátságos sajtótermékektől: ne hangsúlyozzák ezt az időtartamot. No, ha ez nekik rosszul esik, az más: akkor ezzel kezdem.
Szele Tamás: A folyón át a fák közé
Az Ukrajna elleni orosz invázió zajlik, a fegyverek nem nyugszanak, bár az embernek az az érzése: az orosz hadsereget egy mazochistákból álló vezérkar irányítja, és nem nyugszanak, míg nem kapnak minden nap egy alapos verést. Ilyenből bőven jutott, nem panaszkodhatnak, ezen kívül szót ejtünk még néhány érdekesebb hírről – de ma sok nincs ezekből.