Független sajtótermék
Iránban mindig is volt nemzetiségi probléma – ahogyan vallási is, hiszen az ország népei távolról sem ugyanahhoz a felekezethez tartoznak – de a kisebbségi jogok körül most kezd fellángolni a vita, ugyanis bár egyik népcsoportnak sincsenek szeparatista tervei (talán a kurdok egy szűk körét kivéve) de mindegyik követeli azokat a jogait, amelyeket a mostani rendszer tökéletesen semmibe vesz.
Iránban most már mindenki teljesen biztos a rendszer összeomlásában, mármint a kormány tagjait kivéve. Ők még hisznek abban, hogy Kína megmenti az összeomló gazdaságot, az orosz fegyverek elrettentik a tüntető tömegeket és a szintén orosz vadászbombázók még katonai előnyökhöz is juttatják őket – jelenleg épp Irak lehetne egy támadás célpontja.
Ha én Khamenei ajatollah volnék, mostanság a világ minden kincséért sem indulnék szépségkirálynő-választáson és kerülném a valóságshow-kat is, mert ahogy a legújabb statisztikai adatokat elnézem, úgy kiszavaznának a villából, hogy turbánom sem érné a földet. Vagy csak az, de a lábam már nem. Valami miatt nem túl népszerű az Iszlám Köztársaság Iránban.
Iránban kulminálódni vagy inkább kifulladni látszik a tiltakozó mozgalom, legalábbis a CTP elemzése szerint, ám én magam nem osztom borúlátó véleményüket. A rendszer nem javult meg, sőt, a problémák csak súlyosbodnak, legfeljebb az eddigi tüntetések tűnnek kevéssé célravezető módszernek, ugyanis valódi sikert nem értek el, de a sztrájkok hatékonyabbak lehetnek.
Szép nagy, mondhatni méretes tüntetések várhatóak ma és holnap Iránban, de nem is csoda, hiszen az országban kezd most már mindenből hiány mutatkozni, légszennyezettséget, ajatollahot, hidzsábot és turbánt kivéve. Azokból még túltermelés is van, de egyikkel sem lehet fűteni. Nincs gáz, nincs benzin, nincs élelmiszer és legfőképpen: nincs szabadság.
Irán sosem látott produkcióval kápráztatja el a világot: nincs olyan területe a közéletnek, amelyet ne sikerült volna válságba juttatnia Khamenei és Raisi kormányának. Egyszerűen nincs. Válságban a gazdaság, az ipar, az energetika, az emberi jogi helyzet, a kisebbségek helyzete, a jog- és esélyegyenlőség, a külpolitika, a rial árfolyama – egyedül a fegyveres erők és a titkosszolgálatok tartják még magukat ideig-óráig.
Irán belpolitikája minden nap újabb meglepetést tartogat a krónikás számára. Nem a tiltakozóké, az körülbelül elvárhatóan, követhetően működik, hanem a hivatalos állami belpolitika, az terem olyan bolondgombákat, hogy minden szibériai sámán megnyalná utánuk a tíz ujját. Vetekszenek az őrültségeik talán még a magyar kormánymédiával is.
Iránban valamelyest megélénkültek a tüntetések, mármint az elmúlt két naphoz képest, amikor egyáltalán nem zajlottak tiltakozások, de hát világos, miért: a pénteki ima után mostanság mindig tüntetni megy az iráni nép, hiszen bőven van rá oka. És a pénteki imát úgysem hagyja ki senki, ha meg már együtt van a társaság, akár demonstrálhatnak is.
Mivel ma a mi kultúrkörünkben a szeretet és a béke ünnepe van, ugyanakkor az események tőlünk függetlenül is zajlanak, a magam részéről azt a döntést hoztam, hogy a Zóna most az alapvető fontosságú híreket természetesen közreadja, de ebben a pár napban egyéb részletekkel nem borzolom az olvasók idegeit.
Iránban tegnap kicsit kevesebb volt a tüntetés, cserébe erősödött az elnyomás, minek következtében megint több lesz a tüntetés, és ezt egész hosszú ideig lehetne így játszani, ha Khamenei rendszere nem táncolna az anyagi csőd szélén. De amikor az állami bank már nem hajlandó kiadni bizonyos összeghatár fölött a lakossági betéteket, a csőd már nem jövő, hanem jelen idejű.