Szele Tamás: Ilja Jasin ítélete

Kesernyés lesz ez a második rész, mert Ilja Jasin ítéletéről szól. Igen, tudtuk, hogy el fogják ítélni. Mindenki tudta, aki tudja, hogy kicsoda Ilja Jasin, az orosz ellenzéki, pacifista politikus. De mégis, az ember az utolsó pillanatig reménykedik: ki tudja, Putyin szívrohamot kap (mije kap rohamot?), egy földrengés megnyitja a zárkát, kitör a világbéke – persze, ezek elmaradtak.

“Szele Tamás: Ilja Jasin ítélete” bővebben

Szele Tamás: Háborús hírbazár

Ma megint vegyesbolt-napot tartunk ebben a második részben, kirakodó vásárt, száz forintos (most már egy eurós) boltot, lesz ma ebben a hírbazárban ezer apró cikk, amit összehordott a nap és valahogy mind a háborúval kapcsolatos. Még fontos is lesz közötte, azt veszem legelőre.

“Szele Tamás: Háborús hírbazár” bővebben

Szele Tamás: Ügynökök világa

Ez a mai második rész teljes egészében az „idegen ügynökökről”, oroszosan „inoagentekről” és az őket mától érintő változásokról fog szólni. Csak jelezném, hogy bár a fogalom nagyon jellegzetesen orosz, Magyarországon is volt kísérlet a bevezetésére, konkrétan a „Stop Soros” törvény útján, amit ugyan a végén visszavontak, de paraszthajszál híja volt, hogy nálunk is ilyen világ legyen.

“Szele Tamás: Ügynökök világa” bővebben