Szele Tamás: Nőnap hadihajókkal

Iránban különös jelentősége van a Nemzetközi Nőnapnak, és idén nem is feledkezett meg róla sem a kormány, sem az ellenzék. Sőt, maguk az iráni hölgyek sem: ne feledjük, a mostani válság is a lehetetlen és embertelen kötelező hidzsábviselet elleni tiltakozásokkal kezdődött, és Mahsa Amini ártatlan halála váltotta ki az első tömeges tüntetéseket.

“Szele Tamás: Nőnap hadihajókkal” bővebben

Szele Tamás: Ez a bazár biza bezár

Mindenki készüljön fel ma egy monstre iráni hírösszefoglalóra, rengeteg adattal, ugyanis a CTP csapata véletlenül betévedt a munkahelyére, rápillantott a kihagyott három nap alatt felhalmozódott adattömegre, tompán felnyögött és elkezdte feldolgozni a híreket, egy nap alatt tripla munkát végezve, szóval most egyszerre negyvennyolc tüntetésről kellett beszámoljanak.

“Szele Tamás: Ez a bazár biza bezár” bővebben

Szele Tamás: Üres zsebbel Teherán Pekingnek is teher ám

Az iráni rendszer továbbra is úgy tesz, mintha nem lenne semmi baj az országban, az ellenség keze kicsit betette a lábát, de majd elrepül fölötte az idő vasfoga. Raisi elnök elutazott Kínába, miután megünnepelte az Iszlám Köztársaság megalapításának 44. évfordulóját, és már kényelmetlenül érezheti magát, mert Hszi Csin-ping elég határozott elvárásokkal fogadta.

“Szele Tamás: Üres zsebbel Teherán Pekingnek is teher ám” bővebben

Szele Tamás: Tüntetések és tortúrák

Az egyetlen jó hír ma Iránnal kapcsolatban, hogy helyreállt az ellenőrzött hírek szolgáltatása, a CTP magára talált, és most öt napig újra mehet a munka, mint korábban. Más kérdés, hogy van is miről írni, mert míg eddig azt lehetett mondani, hogy „ha nincsenek tüntetések, nincs mit figyelni”, most akad demonstráció bőven, csak győzzük követni az eseményeket.

“Szele Tamás: Tüntetések és tortúrák” bővebben

Szele Tamás: A Fasírt Napja

Iránban nem enyhült a helyzet tegnap óta – csoda is lenne, ha mostanság valami jó hír jönne onnan – ellenben legalább belviszályok sújtják úgy a kormánypártot és a rendszert, mint a tiltakozók vezetőségét. Ez a második esetben egyelőre nem tűnik súlyosnak, de a rendszeren belüli belháború egészen érdekes következtetésekre ad lehetőséget.

“Szele Tamás: A Fasírt Napja” bővebben

Szele Tamás: Káosz Iránban

Iránban némiképp megélénkültek a tüntetések, tiltakozások és ezzel egy időben tudatosabbá váltak a demonstrációk szervezői is. Tegnap kulcsfontosságú ideológiai döntést hoztak azzal, hogy kimondták: az is lehet hívő muzulmán, aki ellenzi az Iszlám Köztársaságot, mint államformát, és helyette szekuláris államot szeretne bevezetni.

“Szele Tamás: Káosz Iránban” bővebben