Ha az ember egyszer hozzányúlt egy történethez, illik folytatnia, akkor is, ha különösen alakul. Márpedig Posta Imre, a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoport vezetője – szellemi vezetőjüknek mindenképpen mondható – esete elég meglepő fordulatot vett, így be kell számolnom róla, ha már korábban foglalkoztam vele.
Szele Tamás: Gázos üzletek
Nehéz nap, volt a tegnapi, német kollégákkal dolgoztunk egy dokumentumfilmen, ráadásul terepen, hidegben, szélben, sárban – a munkát sikerült kifogástalanul elvégezni, nem is panaszkodtunk, de akadt közben pár felejthetetlen pillanat. Pár olyan, ami rávilágít, miért nem értenek minket Európában.
Szele Tamás: A Kásler-titok megfejtése
Akkor, kedves Watsonom, én most megtömöm a pipámat és megoldom a Kásler-ügyet, utána pedig hegedülni fogok, mert én vagyok Sherlock Holmes.
Szele Tamás: Az ismeretlen terrorista
Nehéz helyzetben van a krónikás olyankor, mikor arról kellene írnia, amiről nem tudhat túl sokat – nem is szabad neki tudnia, de be kell számolni mégis a hírről, miszerint Magyarországon terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló férfit.
Szele Tamás: Kövek a sajtóra
Az is bolond, aki újságcsinálásra adja a fejét manapság: higgyék el, tudom, mit beszélek. Máskor sem volt fenékig tejfel ez a szakma, de lassan kezd életveszélyessé válni. Attól még műveljük, még akkor is, ha egyre kevesebb benne a köszönet, és megbecsülés sem nagyon jár már érte.
Szele Tamás: Agyonütni? Az is jó…
Két hír áll előttem, egyik rosszabb, mint a másik, melyiket válasszam? Választom mindkettőt, úgyis van köztük némi összefüggés. Persze különbség annál több akad, és erre a különbségre nem árt, ha felhívjuk a figyelmet, mielőtt megindul pár százezer peres eljárás.