Független sajtótermék
Iránban most már egyre komolyabb a helyzet, Mohsen Shekari tegnapi kivégzése és annak körülményei – még a családjának sem árulták el, hol van eltemetve – az egész országot felháborították, ami újabb lendületet adhat a tiltakozásoknak. Ezért-e vagy másért, de a biztonsági erők két munkatársát már megölték, ellenben Szisztán-Beludzsisztánban egy szunnita klerikust gyilkoltak meg ismeretlenek, aki ellenzéki lehetett.
Kezd körvonalazódni, milyen stratégiát és taktikát kíván alkalmazni a Khamenei-kormányzat a mostani tiltakozások ellen. A taktika ősrégi: a „korbács és kalács” módszere, egyelőre a korbácsot már elő is vették, suhogtatják keményen, brutálisan bánnak azokkal akiket elfognak. A kalácsról, vagyis a reformokról csak beszélnek, ígérik őket, aztán majd elmaradnak.
Az ember azt hinné: Iránban már nem fajulhat el alaposabban a helyzet, de téved, Kahmenei rendszere hasonló más, ismerősebb politikai rezsimekhez, mindent képes fokozni, mindig van benne lejjebb. Most éppen legalább ezer nyilvános politikai kirakatperre és kivégzésre készülődnek, melyek egészen biztosan minden eddiginél agresszívabb reakciót fognak kiváltani Irán népéből.
Lázadnak, tüntetnek a diákok, a tanárok, a szülők, a munkások, a kereskedők. Nem Budapesten: Iránban mindenfelé, a karhatalom pedig már középiskolásokat gyilkol, majd letagadja. Az állami propagandának már senki sem hisz, bár mindenhonnan az harsog, a rebelliseket csapdába próbálják csalni, de nem sok sikerrel. Ennek a rendszernek már nem sok lehet hátra.
Az iráni tiltakozások különös módon kezdenek egyre inkább 1968-as jelleget ölteni, abban az értelemben, hogy a nanterre-i diáklázadás egyik oka is a különböző nemű hallgatók egymástól való elszigetelése volt – a teheráni diákok ezt találják a legsérelmesebbnek, és igazuk is van. A szexualitás olyan alapvető ösztön, amin semmiféle ajatollah nem írhat felül.
Tegnap azt írtam, hogy „Teherán csendes, újra csendes”, szerencsére azt nem tettem hozzá, hogy „elzúgtak forradalmai”, ugyanis ez mára nagyon megváltozott: bizony nincs vége a megmozdulásoknak, sőt, nagy mennyiségben, sok résztvevővel éledtek újjá.
Iránban egyre több a halott, egyre véresebbek az összecsapások a rendszer biztonsági erői és a tiltakozók között, és egyre távolodik a társadalmi megbékélés lehetősége.