Független sajtótermék
Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki Putyinnál, aki a felgyűlő keserűségét ma majdnem két órán keresztül okádta a nyugati világ felé, majd kilépett a START-szerződésből és visszavont néhány alapvető külpolitikai vezérelvet is. Mire fel Biden is odamondogatott neki Varsóból.
Zavarba ejtő témáról szól ez a mai második rész, ugyanis nincsen semmiféle bizonyíték arra, hogy Seymour Hersh Pulitzer díjas újságíró, aki életének nyolcvanötödik évében jár, igazat mond. Arra sincs, hogy hazudik. Az ilyen témákat érdemesebb elkerülni, mert alkalmat adunk a szóba hozatalukkal a hit alapján történő vélemény kialakítására.
Mint ígértem, a mai második rész tulajdonképpen egy elméleti-katonapolitikai alapvetés, melynek közreadását egészen bizonyosan nem véletlenül időzítette a Biden-Zelenszkij tárgyalás napjára – mintegy tanácsadó jelleggel – az ISW. Tulajdonképpen tekinthetjük a kutatóintézet hivatalos véleményének, aztán estére kiderül, Biden véleménye mennyiben egyezik az ő nézeteikkel.
Hölgyeim és uraim, rossz hírrel kell szolgálnom ezen a reggeli órán: amitől tartottunk, abban már benne is vagyunk. Tegnapról mára virradó éjszaka az Orosz Föderáció hadüzenet nélküli támadást intézett Ukrajna majdnem teljes területe, de legalábbis nagyobb városai ellen. A világpolitikai helyzet már nem kritikus, annál már sokkal rosszabb.
Ha nem a bőrünkre menne ez a játék, azt mondanám: olcsó kutyakomédia, dőljünk hátra, kérjünk egy kávét és próbáljuk meg élvezni. De a jelenleg kialakuló világpolitikai – tehát már messze nem orosz–ukrán – válság bizony az egész bolygót sodorja vészhelyzetbe, ezzel a szándékkal is idézték elő, és pillanatnyilag semmi esély nem mutatkozik a megoldásra.
Aki el akar igazodni az orosz–kínai–ukrán-északatlanti válságban, az először is azt teszi a legjobban, ha elfelejti minden érzelmét, rokonszenvét, és nem törődik mások ilyesmijével sem.
Érdekes írás jelent meg ma a New York Timesban, érdekes és magyar vonatkozású – konkrétan az Orbán Viktor és kormánya által finanszírozott washingtoni lobbitevékenységet elemzi, olyan adatokkal bővítve ismereteinket, amikről eddig fogalmunk sem volt.
Ha már mindenki olyan okos, én se maradjak ki. Természetesen én is outsider vagyok, természetesen én is kontárkodom, ahogy Szele Tomi barátom e tárgyban be is ismerte magáról, annyi a különbség, hogy én nem az „afgán” (mi az?) eseményekre helyezem a súlyt, soha nem az eseményekre, hanem inkább a levonandó tanulságokra.
Én minden ellenkező benyomás ellenére sem gondolom, hogy az amerikai elnökök hülyék lennének. Még akkor sem, ha tényleg hülyék. Miért is nem? Azért, mert felteszem, hogy ott a tanácsadók valóban tanácsot adnak.