Független sajtótermék
A mai második rész még mindig Putyin elnök tegnapi beszédéről fog szólni, bár nem a legpozitívabban. Nem volt kis munka végighallgatni (a moszkvai bojárok közül jó páran küszködtek, hogy belé ne aludjanak, és a vége felé már én is kissé furcsán éreztem magam), ráadásul tele volt olyan állításokkal, aminek az ellenkezője sem volt igaz – na jó, velem lehet beszélni. Az ellenkezőjük igaz volt.
Ez a mai második rész arról szól, hogy kezdenek forrni az indulatok. Biden tegnapi látogatása Kijevben valószínűleg heveny eperohamot váltott ki Putyinnál, aki a felgyűlő keserűségét ma majdnem két órán keresztül okádta a nyugati világ felé, majd kilépett a START-szerződésből és visszavont néhány alapvető külpolitikai vezérelvet is. Mire fel Biden is odamondogatott neki Varsóból.
Ez a mai második rész arról fog szólni, miért is nevezheti át Putyin a háborút, mire nevezheti át és mire jó ez neki – ugyanis az beszélik Moszkvában, hogy a február 21-i beszédében, melyet a Szövetségi Gyűlés előtt tart, valami ilyesmire készül.
A mai második részben három témát veszünk elő, egyik szőke, másik barna, harmadik meg csodaszép… ja, nem, viszont mindhárom nagyon, nagyon orosz, csodásan tükrözi annak az országnak a mostani állapotát, hangulatát, sőt, lesz olyan is, amin szórakozhatunk egy keveset. Vagy sokat, én mindenképpen nagyon röhögtem a híren.
Ma bizonyos szempontból fordulóponthoz érkezett jó esetben csak az ukrajnai háború, rossz esetben maga az emberi történelem is, éspedig nem (csak) azért, mert az Oroszországi Föderáció ünnepélyesen, a Kreml giccses díszletei között annektálta a szakadár népköztársaságokat és a megszállt területeket – hanem azért, ahogyan ezt Putyin elnök tette és azért, amire készül.
Ma Oroszországban minden a megszállt területek annexiójáról vagy a mozgósításról szól: mivel pedig ez az írás meg Oroszországgal foglalkozik, nekem sem maradt más lehetőségem, írok az annexióról meg a mozgósításról.
Ma elég sok hírünk lesz ebben a második részben, és sajnos nem mindegyik kellemes, illetve nincs közöttük egyetlen jó hír sem. Sajnos ilyen ez a háborús világ, bár arról, hogy a magyar vonatkozásúak kellemetlenek, bizony mi magunk tehetünk és csak mi magunk változtathatnánk ezen az állapoton. Kéne is.
Furcsa dolgok ezek a „nem harctéri” háborús hírek, mert azt lehet belőlük leszűrni, hogy háborúban ott is rossz, ahol éppen nem lőnek, de előbb-utóbb mindenhol lőni fognak. Akkor lássuk, mi említésre méltó történt a hátországokban?
Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban vannak ugyan hírek, ráadásul szomorúak, de meg kell vallanunk: nagy, sorsdöntő események nem zajlottak az elmúlt huszonnégy órában. Ami mégis történt, az viszont nem jelent semmi jót, rosszat annál inkább.
A harcok valamelyest mintha enyhülnének Ukrajnában, de alig észrevehető mértékben, a béke minden jel szerint még fényévekre van, Oroszországban egyre különösebb dolgok történnek, és meg kell vallanom: kevés a jó hír. Ami van, az többnyire rossz.