Független sajtótermék
Khamenei és Raisi keményvonalas rendszere most sem tagadta meg magát: az iráni diáklányok mérgezésének ügyében megtörténtek az első letartóztatások, bár keveset lehet tudni róluk, de az eléggé riasztó. Arról van szó, hogy a kormánypárti, rendszerhű letartóztatottakat kihallgatták, aztán hazaküldték, az ellenzékieket kihallgatták és bent tartották.
Iránban folytatódnak a kivégzések, tehát folytatódnak a tüntetések is, holott most már elismert hittudósok is jelezték: ezek a halálos ítéletek nem felelnek meg a muzulmán jognak. Sem az indoklásuk, sem a végrehajtásuk. Úgy látszik, az Iszlám Köztársaságot ez esetben kevéssé érdekli maga az iszlám, bár ez arrafelé ritkán vezet jóra.
Iránban a tüntetések tegnap kissé csitultak, mától újbóli erősödésük várható. Kezd olyan lenni a hírösszefoglaló, mint a vízállásjelentés: mivel a tiltakozók kommunikációja meglehetősen nyílt, legalább olyan pontossággal meg lehet jósolni a demonstrációk intenzitását, mint azt, hogy a Duna Gönyűtől Mohácsig mikor árad és mikor apad.
Iránban most csendesebbek a demonstrációk, de nemsokára újból fel fognak lángolni – a tiltakozás a társadalom minden csoportjára kiterjedt, természetesen a klerikusokat kivéve. A rendszer erre sem figyel: ellenkezőleg, egyre durvább hangnemben szidalmazza a tüntetőket, mintha csak hergelni akarná őket. Valami azt súgja, hogy rossz vége lesz ennek.
Iránban kevés dolog változott tegnap óta, ami mégis, az sem a javára: a keményvonalasok sürgetik az elfogott tüntetők halálos ítéleteinek meghozatalát és végrehajtását, a tüntetők, tiltakozók szervezkednek, legközelebb 11-én várható nagyobb megmozdulás, közben pedig megjelentek a parazita szervezetek is, melyek ki akarják használni a demonstrációk népszerűségét.
Khamenei rendszere egyre elvetemültebb módszereket vet be, mint majd látni fogjuk, már a holtakat sem hagyják nyugodni, de a vele szemben állók indulatait ez csak felkorbácsolja: a rendszer bukása elkerülhetetlennek tűnik, már a mérsékeltebb kormánypárti politikusok is kompromisszumkeresésre szólítják fel a vezetést, de mindhiába.
Khamenei ajatollah és az iráni rendszer minden autokráciák útját járja, ami egyre fokozódó erőszakkal van kikövezve: olyan spirál ez, amiből nem lehet kitörni és mindenképpen a pusztulásba vezet. Minden és mindenki tehet most már az általuk elkövetett hibákról: a fiatalok, a munkások, a sajtó úgy általában, és majdnem a teljes népesség is.
Iránban egyre puskaporosabb a helyzet, a rendfenntartók és a tüntetők közötti összecsapások egyre véresebbek, egyre kegyetlenebbek: nagyon rossz állapotban lehet Khamenei rendszere, ha már tizenkét éves gyerekektől fél, de annyira, hogy le is löveti őket a demonstrációk során, mesterlövészekkel, a környező házak tetejéről.
A teheráni rezsim a széthullás összes jeleit mutatja: Izlandot kivéve kezd nem lenni ország a bolygón, amit meg ne vádolt volna a tömeges tiltakozások szításával, harcol a kamaszoktól a vénekig minden polgára ellen de lassan eljut odáig, hogy a tulajdon karhatalmában sem bízik. Ez már a vég kezdete: az már biztos, hogy Irán mostani rendszere rövidesen megváltozik.
Az iráni rendszer kezdi a történelemben is példátlan lépésekre ragadtatni magát: most már középiskolás diákok, sőt, egész tanintézetek ellen harcol, ott razziázik, onnan hurcol el gyermekeket – akik közül sokan többet nem kerülnek elő élve. Drágán fogja megfizetni ennek a bestialitásnak az árát, az már bizonyos – átlépett egy határt, nem lesz kegyelem a számára.