Független sajtótermék
Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy vannak helyzetek, mikor nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk, mikor a tolvajt lopják meg, a szélhámost csapják be, a propagandistának hazudnak, és ettől a fontos merény kifordul medriből s elveszti tett nevét, amint azt Hamlet dán királyfi mondta egy szintén zavarba ejtő helyzetben.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról, melynek végét még távolról sem látni, nem is sejteni, egyet mindenképpen elmondhatunk: toxikus, szennyező folyamat, szó szerint is, fizikailag is, mentálisan is, amire ma alaposabban ki fogok térni.
„Furcsul, egyre furcsul” – mondaná Alice a most Ukrajnában zajló háborúra és én sem tudok egyebet mondani, maximum hozzáteszem, hogy „de durvul is”.
Kellemetlen írás következik, választási kampány idején különösen kellemetlen, mert mindenféle álhírekről szól majd, és arról, hogyan lehet egy hazugságot még tovább hazudni némi csavarral. Ártatlan ember nem is szerepel a történetben: így vagy úgy minden szereplője vétkes.
Komoly vihar készülődik, érzem a csontjaimban – a hozzám hasonló vén sajtómunkások mindig megérzik, ha a magyar belpolitikában a Beaufort-skála szerint legalább 63-as orkán közeleg. Azon csodálkozom, hogy ugyan reggeli a hír, de még mindig nem áll a bál.
Az utóbbi napokban sok szó esett a Zóna hasábjain az álhírekről jobbról-balról, folytatom is a sorozatot, de most azt mutatom be, hogyan működik az állami álhír, amit propagandának nevezünk. A kormánymédia egyik írásának mentem utána.
Ma, kérem, sportszerűek leszünk. Tegnap egy magát baloldali-ellenzéki jellegűnek beállító álhírlapon vertem el a port érdemei szerint, ma úgy korrekt, ha legalább ugyanakkorát csapok oda a magát ultrakormánypártinak és jobboldalinak nevező párjának.
Ki lopta el a jeti szerszámát?
Repülő csészealjak a Kossuth téren!
Hová tűnt a zenélő platinapesszárium?
Vérnősző barmok az éji homályban!
“Szele Tamás: Szexuális perverziók és elvetemült orgiák a magyar politikai életben” bővebben
És azt hallották, hogy verekedés volt a Parlamentben? Volt, csak némi apró eltérésekkel, nem Budapest, nem is Moszkva, hanem Kiev, nem Mercedeseket, hanem Ladákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Röviden: szintet lépett a magyar álhír-ipar, új idők új módszereit vetik be.
Van, amikor reménytelen a küzdelem, Don Quijote fáradtan ül a fogadó asztalánál, a boroskupába mered, de aztán mégis összeszedi magát és újból nekiront a legyőzhetetlen szélmalmoknak: így vagyok én is az álhírekkel, a küzdelem sosem ér majd véget, örök háború ez.