Szele Tamás: Fellángoló tüntetések

Iránban pont az történt, amire számítani lehetett: a perzsa újév előestéjének hagyományos ünnepén fellángoltak a tüntetések. Ez most nem szókép, az ünnep még az iszlám előtti, zoroasztriánus eredetű, tehát hagyományosan sok tűzzel jár, más kérdés, hogy a tiltakozók ezt kihasználva gyújtóbombákkal emelték az est fényét, emiatt néhol közéjük is lőttek.

“Szele Tamás: Fellángoló tüntetések” bővebben

Szele Tamás: Tüzes újév Iránban

Tüzes újévre számít az Iráni Iszlám Köztársaság, fennállása óta a legtüzesebbre és nem lehetetlen, hogy az utolsóra is: könnyen elképzelhető, hogy jövő ilyenkor már más lesz az államforma arrafelé. Mindenesetre a biztonsági erők már készenlétben állnak a ma esti zoroasztriánus tűzünnep előtt, hogy minden esetleges demonstrációt elfojthassanak.

“Szele Tamás: Tüzes újév Iránban” bővebben

Szele Tamás: Bűnösök és bűnbakok

Khamenei és Raisi keményvonalas rendszere most sem tagadta meg magát: az iráni diáklányok mérgezésének ügyében megtörténtek az első letartóztatások, bár keveset lehet tudni róluk, de az eléggé riasztó. Arról van szó, hogy a kormánypárti, rendszerhű letartóztatottakat kihallgatták, aztán hazaküldték, az ellenzékieket kihallgatták és bent tartották.

“Szele Tamás: Bűnösök és bűnbakok” bővebben

Szele Tamás: A méreg tengere

Iránban folytatódnak az iskolák elleni, vegyi anyagokkal történő támadások és az egekig csapnak az indulatok. Az eddigi bajokra mégis lehetett valamiféle, bár nem feltétlenül kormánypárti magyarázatot adni, például a gazdasági válságra azt, hogy alkalmatlan vezetőket nevezett ki a keményvonalas Raisi kormány, a női jogok megsértésére azt, hogy bigott, vaskalapos vénember áll az ország élén – de erre nincs magyarázat.

“Szele Tamás: A méreg tengere” bővebben

Szele Tamás: Mérgezések és lehallgatások

Iránban a népharag hullámai egyre magasabbra csapnak: az emberi jogok sérelme, a szegénység, a téli hideg, a nyomor, a korrupció, a brutális elnyomás és a környezetszennyezés is elegendő volna ahhoz, hogy a rendszer változását és a vezetés vesztét kívánja majdnem mindenki, de az iskoláslányok (és időnként fiúk) megmérgezésének ügye már mindenkit felháborít.

“Szele Tamás: Mérgezések és lehallgatások” bővebben

Szele Tamás: A megmérgezett diáklányok

Amint az vérható volt, ma szó szerint hírdömping érkezett a két nap pihenő után újra munkába álló CTP-től, melynek alapján elmondható: Iránban kiújultak a tiltakozások, demonstrációk, és idén még nem látott szintet értek el. Ami nem csoda, hiszen van baj elég, és a legáltalánosabbal – az inflációval – a kormány látványosan nem is hajlandó foglalkozni.

“Szele Tamás: A megmérgezett diáklányok” bővebben

Szele Tamás: Krízisből krízisbe

Az iráni rendszer krízise tovább folytatódik, hiszen tegnap óta nem történt semmiféle csoda, ami helyrehozta volna a sok évtized alatt elkövetett hiba- és baklövés-sorozatot, ami az országot jelen, siralmas állapotába taszította. Mondjuk nehezen is lehetne ilyen mirákulumot elképzelni, meglepően sokoldalú kéne legyen, ahogy az ország válsága is kiterjed az élet minden területére.

“Szele Tamás: Krízisből krízisbe” bővebben

Szele Tamás: Ez a bazár biza bezár

Mindenki készüljön fel ma egy monstre iráni hírösszefoglalóra, rengeteg adattal, ugyanis a CTP csapata véletlenül betévedt a munkahelyére, rápillantott a kihagyott három nap alatt felhalmozódott adattömegre, tompán felnyögött és elkezdte feldolgozni a híreket, egy nap alatt tripla munkát végezve, szóval most egyszerre negyvennyolc tüntetésről kellett beszámoljanak.

“Szele Tamás: Ez a bazár biza bezár” bővebben

Szele Tamás: Csőd iráni módra

Iránban ma elvileg tömegtüntetéseknek kellene zajlani, de ezekről nem szólnak sem a direkt, sem az indirekt hírforrások, azonban ettől még lehet, hogy megtartják őket – a rendszer ilyen esetekben internet-zárlatokat szokott alkalmazni, így a mai eseményekről jó, ha holnap sikerül tudomást szerezzen a világ többi része.

“Szele Tamás: Csőd iráni módra” bővebben

Szele Tamás: Üres zsebbel Teherán Pekingnek is teher ám

Az iráni rendszer továbbra is úgy tesz, mintha nem lenne semmi baj az országban, az ellenség keze kicsit betette a lábát, de majd elrepül fölötte az idő vasfoga. Raisi elnök elutazott Kínába, miután megünnepelte az Iszlám Köztársaság megalapításának 44. évfordulóját, és már kényelmetlenül érezheti magát, mert Hszi Csin-ping elég határozott elvárásokkal fogadta.

“Szele Tamás: Üres zsebbel Teherán Pekingnek is teher ám” bővebben