Szele Tamás: Népszerűségi mutatók

Ha én Khamenei ajatollah volnék, mostanság a világ minden kincséért sem indulnék szépségkirálynő-választáson és kerülném a valóságshow-kat is, mert ahogy a legújabb statisztikai adatokat elnézem, úgy kiszavaznának a villából, hogy turbánom sem érné a földet. Vagy csak az, de a lábam már nem. Valami miatt nem túl népszerű az Iszlám Köztársaság Iránban.

“Szele Tamás: Népszerűségi mutatók” bővebben

Szele Tamás: A Pokol Iránban

Irán egészen különös állapotban van jelenleg: a forradalom, mármint az Iszlám Köztársaság elleni nem tört ki, nem fojtották el, nem múlt el és nem is feledkeztek meg róla, csak most éppen stagnál. Pillanatokon belül fellángolhat újra, bár lehetséges az is, hogy hetekig nem történik semmi említésre méltó – tovább nem, mert a kiváltó okai megmaradtak, sőt, súlyosbodtak is.

“Szele Tamás: A Pokol Iránban” bővebben

Szele Tamás: A faragatlan ajatollahok

Iránban kulminálódni vagy inkább kifulladni látszik a tiltakozó mozgalom, legalábbis a CTP elemzése szerint, ám én magam nem osztom borúlátó véleményüket. A rendszer nem javult meg, sőt, a problémák csak súlyosbodnak, legfeljebb az eddigi tüntetések tűnnek kevéssé célravezető módszernek, ugyanis valódi sikert nem értek el, de a sztrájkok hatékonyabbak lehetnek.

“Szele Tamás: A faragatlan ajatollahok” bővebben

Szele Tamás: Irán és az olajzsold

Hogy a végén kezdjem, Irán kormánya teljesen és tökéletesen megőrült. Ennek nem volna különösebb hírértéke, eddig is sejtettük, de a legutóbbi intézkedéseik már nem határosak az elmebajjal, hanem túl is lépik annak határát. Erőszakkal akarják „pacifikálni” a legszegényebb tartományokat, pedig kenyérrel és fűtéssel könnyebb volna, de mintha elfelejtettek volna számolni is.

“Szele Tamás: Irán és az olajzsold” bővebben

Szele Tamás: A Hezbollah és a karikatúrák

A mai iráni hírösszefoglaló rövidebb lesz a megszokottnál, ugyanis az a hír, hogy nincs hír, illetve kevéske akad ugyan, de az se jó. Nem baj, legalább pihen kicsit az a szegény, megkínzott, elszegényedett ország, rájuk is fér egy kevés nyugalom – kevés, mert az ajatollahok és zsoldosaik sokat nem hagynak nekik.

“Szele Tamás: A Hezbollah és a karikatúrák” bővebben

Szele Tamás: Izeh és Ghahdrijan

Mivel ma a mi kultúrkörünkben a szeretet és a béke ünnepe van, ugyanakkor az események tőlünk függetlenül is zajlanak, a magam részéről azt a döntést hoztam, hogy a Zóna most az alapvető fontosságú híreket természetesen közreadja, de ebben a pár napban egyéb részletekkel nem borzolom az olvasók idegeit.

“Szele Tamás: Izeh és Ghahdrijan” bővebben

Szele Tamás: A gáztakarékosság ünnepe

Khamenei ajatollah végre méltóztatott felfigyelni az Iránban lassan száz napja tartó tiltakozási hullámra, és személyesen óhajt foglalkozni Szisztán-Beludzsisztán tartomány problémáival. Ez lehetne jó hír, ha nem tudnánk, hogy a síita ajatollahok milyen mély ellenszenvvel viseltetnek az odavalósi szunniták és a beludzs nemzetiség egésze iránt, így viszont valószínű, hogy a kitüntető „legfelsőbb figyelem” tömegmészárláshoz fog vezetni.

“Szele Tamás: A gáztakarékosság ünnepe” bővebben

Az ajatollah és a húga

Iránban kevesebb volt most a tüntetés és több a sztrájk, de még nincs vége a napnak és a demonstráció-sorozatnak sem, bár a mai nap hiteles híreiről csak alapos ellenőrzés után beszélhetünk, tehát holnap. Mindenesetre nagy tanulság, hogy a látványos utcai tiltakozások hatása komoly, de azokat mégis szét lehet verni – a sztrájkoló üzemeket viszont nem.

“Az ajatollah és a húga” bővebben