Ebben az országban teljesen felesleges újságot, hírt, de még krónikát is írni, itt az az igazság, amit elhisznek, tehát mindenkinek más, ami attól eltér, az elpusztítandó, tűzre való hazugság.
Szele Tamás: A zsaroló bukása
Mivel az RTL Klub tegnapi híre után személyesen is érintetté váltam Gémesi György megzsarolásának történetében – nyugalom, mint tanú! – úgy gondolom, itt az ideje, hogy megszólaljak az ügyben.
Szele Tamás: Kommunikátorok
Ma sem dőlt még össze a világ, az aszteroida csak este tizenegy körül fog elsuhanni a bolygónk mellett, tisztes távolságban, addig forogjunk nyugodtan tovább, meg azután is – nincsenek szenzációs hírek, még közérdekűek se nagyon.
Szele Tamás: Élelemstop Magyarországon
Az nem is kérdés, hogy ma az alapvető élelmiszerek árának szabályozásáról kell beszélnünk, ez az elmúlt huszonnégy óra legfontosabb híre, csak kicsit döcögős lesz ez a merengés, mert közben zajlik a kormányinfó, és fél szemmel lesem azt is, ha valami fontos hangzik el, beleszövöm az írásba.
Szele Tamás: Súlyos, emberélet okozására is alkalmas, szívecske útján elkövetett rongálás rettentő esete
Épp volna miről írni, bőven volna, az ember legszívesebben el is tenne pár témát ínségesebb időkre, mikor kötéllel fogjuk a hírt a kocsmában, de nem lehet, a hír romlandó áru, pár nap a szavatossági ideje.
Szele Tamás: Égigérő vascsicsergő
Azt már látom, hogy nem lesz unalmas év az idei. Minden lesz, csak szürke és egyhangú nem, viszont baromi fárasztónak ígérkezik, meg kell hagyni.
Szele Tamás: Kétségben az erő?
Írtam én már erről a történetről tegnap egy másik lapban, ma mégis folytatni kell, mert fejlemények vannak és mert mostanra végképp mindenki okosabb lett mindenkinél, minden szitán átláttak, minden ármányt le- és fellepleztek, tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra és oda-vissza egyaránt. Magyarul: senki sem tudja, mi a helyzet. Én talán mégis értem.
Szele Tamás: Javamra változok vagy jövőre távozok?
Meglehetősen nagy fába vágom most a fejszémet, mert a mai monstre miniszterelnöki sajtótájékoztatót egészen egyszerűen képtelenség összefoglalni tömören és velősen, annyi mindenről volt benne szó és annyi ideig beszélt a váratlanul erőre kapott Orbán Viktor.
“Szele Tamás: Javamra változok vagy jövőre távozok?” bővebben
Szele Tamás: Kövér László, Schneider Fáni, világszám!
Én, kérem, nagyon hálás vagyok Kövér Lászlónak tegnap nyilvánosságra került, másfél évvel ezelőtti beszéde miatt. Ugyanis míg tegnap felháborított az, amit abban elmondott, ma őszintén felvidítottak a beszédre adott kormánypárti reakciók.
“Szele Tamás: Kövér László, Schneider Fáni, világszám!” bővebben
Szele Tamás: Kövér László esze tokja
Van, amikor jó, ha nem frissen kapunk meg egy hírt. De még így, másfél évvel az elhangzása után is dermesztő Kövér László beszéde, amit tavaly február 28-án mondott el a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának 30. évfordulóján, az Alkotmányvédelmi Hivatal ünnepségén, vagyis kifejezetten zárt ajtók mögött.