Szele Tamás: Háborús mindenféle

Ma rövid lesz ez a második rész, de tanulságos, és kesernyésen oroszos – mint utóbbi időben mindig, ennek a mostani korszaknak van egy fanyar mellékíze, amit jó ideig nem fogunk elfelejteni. Akkor lássuk, mi szép és jó történt a Nagy Oroszországban tegnap óta?

Az első hír még csak nem is Oroszországban történt, de nagyon megszívlelendő. Arról van ugyanis szó, hogy aknára futott Vitalij Buljuknak, a Herszoni Terület „kormányzóhelyettesének” autója – jelentette az Interfax a helyi „egészségügyi miniszterre”, Vagyim Ilmijevre hivatkozva. Utóbbi azt mondta, hogy Buljuk megsebesült, és közepesen súlyos állapotban van.

Arról is beszámoltak, hogy a Buljukot vezető sofőr a helyszínen meghalt. Szemjon Pegov, a War Gonzo oroszbarát Telegram csatorna „haditudósítója” azt írta, hogy az autó Szkadovszk közelében – a Dnyeper bal partján – robbant fel.

Mielőtt Oroszország megszállta Ukrajnát, Buljuk a Herszon megyei tanács helyettes vezetőjeként dolgozott. 2022 májusában „előléptették” – a területet megszálló orosz hatóságok kinevezték őt Vlagyimir Szaldo helyettesévé, aki a Herszoni Terület vezetője lett.

Az orosz csapatokat az ukrán hadsereg végül november 11-én kiszorította a Herszoni Terület jobb parti részéből. Két nappal korábban, november 9-én egy közlekedési balesetben meghalt a régió másik „kormányzóhelyettese”, Kirill Sztremouszov. Ez ugyanazon a napon történt, amikor az orosz védelmi minisztérium bejelentette az orosz csapatok kivonását a térségből.

November 11-én arról számoltak be, hogy merényletet követtek el a Zaporizzsjai terület „kulturális, sport- és idegenforgalmi miniszterhelyettese”, Andrij Bojko ellen. A robbanás a háza bejáratánál történt.

Augusztus 29-én vált ismertté az Oroszországba disszidált Olekszij Kovaljov volt ukrán parlamenti képviselő halála. Andrij Caplienko ukrán újságíró a megszállt területen lévő forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Kovaljovot saját házában, Hola Prisztan városában késelték halálra.

Ebből, kérem, az a tanulság, hogy a Herszoni Területen nem a hosszú élet titka orosz kollaboráns tisztviselőnek állni, aki ezt vállalja, tartós tejet már ne vegyen. Más kérdés, hogy van egy érdekes momentuma a mai esetnek: emlékeim szerint Szemjon „War Gonzo” Pegov akkor is a környéken volt, amikor Sztremouszovot „autóbaleset” érte. Lehet, hogy másodállásban specialista?

De félre a gyanakvással, jönnek az ünnepek! Oroszországban a pravoszláv sajátságok miatt a karácsony is újévre esik, olyankor ajándékozzák meg egymást az emberek. Arról írtam már tegnap, hogy igen éles elmével elkezdtek hangszereket gyűjteni a hátországban a frontharcosoknak, elvégre a lövészároknál nincs is jobb hangversenyterem. Balalajkát, tangóharmonikát, gitárt. Az Egységes Oroszország (Putyin pártja) ennél tovább ment, ajándékcsomagokat küldtek a frontra a szerencsétlen mozgósítottaknak.

A mozgósítottak az Egységes Oroszország címerével ellátott dobozokban kapták meg az újévi ajándékokat. A Sota közzétett egy videót, amelyet a katonák közeli hozzátartozói tettek közzé. A videón a csomag kicsomagolása látható.

Az ajándékdoboz két doboz fehérorosz „FEST” cigarettát, két borotvát, két érszorítót a vérzés elállítására sebesülés esetén, egy kötszeres zacskót, zabpelyhet, makarónit, rizst, valamint alsóneműt tartalmaz. A gabonapelyhet fekete szemeteszsákokba csomagolták. „Mindjárt kicsomagoljuk! A parancsnok azt mondta – önkéntesektől az újévre” – mondja a srác a színfalak mögött. A dohányárusító weboldalak arról számolnak be, hogy a FEST cigaretta nagy tételben Moszkvában 30-35 rubelbe kerül egy doboz.

Hát nem erőltették meg magukat túlzottan, és valahogy a valódi sisak meg a testpáncél kimaradt, bezzeg a rizs meg a makaróni nem, amit külön érdekes lesz a harci körülmények között megfőzni…

Az utolsó hír egy régi ügyfelünkkel foglalkozik. Még nyáron írtam arról a szibériai archeológusról, akinek egy Vkontaktye-megosztása miatt képes volt az FSZB külön expedíciót szervezni a tajgába, mármint, hol letartóztathassák (ugyan el is tévedhettek volna ott, a Nagy Semmiben, kevesen siratták volna meg őket). Most ért véget a büntetőügy.

Az omszki kerületi bíróság nyolc hónap javítómunkára ítélte Jevgenyij Kruglov régészt a hadseregről szóló „hírhamisítások” ügyében, amiért közzétette a bucsai és mariupoli orosz bűnökről szóló összefoglalót.

Az ítélethirdetés után a régész a tárgyalóteremben szabadult az előzetes letartóztatásból.

Május 4-én Kruglov a VKontakte „Egy szibériai naplója” elnevezésű zárt csoportjából közzétette a bucsai és mariupoli orosz bűncselekményekről szóló hírek gyűjteményét. Már május 6-án az FSZB és az „E” központ emberei jártak nála; a rendőrségen három órán keresztül kérdezgették, hogy miért ír Ukrajnáról a közösségi médiában. Kruglov azt is elmondta, hogy a kihallgatás során a zsaruk „náci propagandával bolondították a fejét”.

Júliusban az Omszki Területi Nyomozó Bizottság vizsgálati osztálya „hírhamisítás” miatt indított eljárást a hadsereggel kapcsolatban Kruglov ellen. A büntetőügyben július 22-én hallgatták ki a Tyumenyi régióban, ahol régészeti expedíciót folytatott. Az operatívok és az OMON külön a szomszédos régióba utaztak, hogy a tudóst őrizetbe vegyék és Omszkba szállítsák.

Azért az a nyolc hónap sem lesz rövid a kényszermunka-telepen – de legalább nem nyolc év.

Ennyi jutott a mai második részbe, hagyjunk munkát holnapra is.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!