Szele Tamás: Revü a tömegsír tetején

Nem könnyű most, mikor a harctereken zajlik az élet, olyan híreket összeszedni, amik inkább a hátországi hangulatot mutatják be, de azért sikerül. Persze, ezek is mind a háborúról szólnak, mint mostanság minden, csak épp nem katonai jellegűek – bár még ez sem teljesen igaz.

Ramzan Kadirov például kikérné magának, ha azt állítanám róla, hogy nem katona. Ő annak tartja magát, tűzön-vízen-réztrombitán át, és azt hiszem, ezen a harmadik harctéren kéne bevetni, ott tudná igazán bemutatni képességeit. Mindenesetre nem hittem volna, hogy míg a nagy orosz vereségeket a moszkvai védelmi minisztérium egyelőre meg sem említi, a propagandamédia sztárjai össze-vissza beszélnek, mert nincs még hivatalos narratíva (esetleg azért, mert még a verésnek sincs vége), az első vezető pozíciót betöltő ember, aki önkritikát gyakorol a katonai kudarcok miatt, pont Kadirov lesz. Pedig megtette, sőt, mi több, kritizálta a védlemi minisztériumot! Idézzük, a Meduza nyomán):

Nem vagyok stratéga, mint a Honvédelmi Minisztérium. Hibákat követtek el. Azt hiszem, le fogják vonni a következtetéseket… Én mindig szeretek igazat mondani… És ha ma vagy holnap nem történik változás a különleges katonai művelet stratégiájában, akkor el kell mennem a védelmi minisztériumba és az ország vezetéséhez, hogy elmagyarázzam nekik a helyzetet… A helyzet nagyon érdekes, ez egy félelmetes helyzet – az a tény, hogy visszavonultak onnan, több várost és falut feladtak, ebben is biztos van valami jó. De a minisztérium vezetését nem értem. Az ukrán offenzíva alatt a tisztviselők nem mondtak semmit, nem jelentettek be semmit, pedig mindent láttak.

Miért történik ez? Miért adják oda? Ha Oroszország akarná, akkor sem lépne vissza. És miért történik ez? Ezt tisztázni kellett volna. Úgy látom, nem voltak erre kiképzett embereik. Mindig megmutatjuk, hogyan lövünk, hogyan veszünk, hogyan pusztítunk. Meg kell mutatnunk a másik oldalt is.

Én, Ramzan Kadirov, hivatalosan bejelentem Önöknek, hogy mindezek a városok ( Izjum, Kupjanszk és Balakelja) visszakerülnek az ország tulajdonába. A mi embereink már ott vannak, a mi embereinket kifejezetten erre a feladatra képezték ki, készen állunk arra, hogy további 10 ezer harcost küldjünk. És a közeljövőben elérjük Odesszát.”




Nahát, mindjárt meghatódok. Ha Ramzan Kadirov nem volna tisztában azzal, hogy az orosz állami propaganda minden szava hazugság, nem állami vezető volna, hanem pásztor a hegyek között, mármint jó esetben, rosszban halott. Ez az egész álnaiv felháborodás maximum eszköz arra, hogy újból bizonyítsa hűségét, mit hűségét, égő szerelmét, szenvedélyét Vlagyimir Putyin iránt. Szomorú, hogy érzelmei sosem találnak majd viszonzásra.

Moszkvában nem kell a szomszédba menni némi intrikáért, az ultralojális-kormánypárti-ortodox-putyinista Cárgrád TV most éppen Darja Dugina halála kapcsán követeli a sztálini Nagy Tisztogatást, amiben az a szép, hogy ezt a kifejezést oroszul és ilyen kontextusban tényleg csak Sztálin korára használták mostanáig. Kortünet lehet, hogy előkerült. De lássuk, miért követelik a velikaja csisztkát?

ITT AZ IDEJE AZ OROSZ „NAGY TISZTOGATÁSNAK”: DASHA DUGINA MEGGYILKOLÁSA NYUGATI ÜGYNÖKÖKET LEPLEZ LE

Natalja Makejeva, a Geopolitikai Szakértői Központ igazgatóhelyettese szerint: „A Nagy Tisztogatás Oroszországban aktuálisabb, mint valaha! A Nyugat ügynökei Daria Dugina meggyilkolása után lepleződtek le. Még a „párt arcát” is felfedezték közöttük.”

A szakértő azt követően javasolta, hogy ilyen szigorú intézkedéseket hozzanak, hogy Veronika Krasennyinikováról meglepő tények kerültek napvilágra. (…) A szakértő Veronika Krasenyinnikova elképesztően cinikus kijelentéseit idézte, amelyeket Andrej Fefelov, a Den csatorna főszerkesztője emelt ki véleménycikkében. Arról is beszélt, hogy hazánk patriótáit Oroszországban zaklatják, „orosz fasizmussal” vádolva őket. A legijesztőbb azonban az, hogy Krasenyinnyikova még mindig a párt „arcaként” szerepel az Egységes Oroszország honlapján. Bár, mint kiderült, elég sok kapcsolata van az Egyesült Államokkal, beleértve a CIA-t is.”




Nem tudom, mi baja lehet a Cárgrádnak szegény Krasennyinikovával, aki amellett, hogy Dugint valóban nem kedveli, kritizálta is sokszor, még az Egységes Oroszország Párt (Putyin pártja) egyik oszlopa, sőt… elég megnézni a fontosabb adatait:

Veronika Krasennyinikova az Oroszországi Polgári Kamara Közdiplomáciai Bizottságának elnökhelyettese, politológus és történész-kutató. Veronika Krasheninnikova emellett az Egységes Oroszország párt Legfelsőbb Tanácsának tagja és a párt külpolitikai munkacsoportjának koordinátora, valamint az általa 2011-ben létrehozott Külpolitikai Kutató és Kezdeményező Intézet, az INVISSIN főigazgatója. 2016-2018-ban a védelmi minisztérium „Zvezda” tévécsatornáján az „Előrejelzések” című műsor szerzője és műsorvezetője volt. 2006-2010 között Szentpétervár képviselője volt az Egyesült Államokban. 2003-2010 között az Egyesült Államok és a FÁK Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Tanácsát vezette New Yorkban, 2008-2010 között pedig a „Russkij Mir” Alapítvány képviselője volt az Egyesült Államokban. Veronika Krasheninnikova fontos történelmi eseményekről és folyamatokról szóló könyvek szerkesztője, számos szakcikk szerzője.”

Szóval tulajdonképpen ugyanazt műveli, mint Dugin, csak kulturáltabban és visszafogottabban. Hogy mi lesz ennek a frakcióharcnak a vége, mi történik Krasenyinnikovával, akiről a Cárgrád már azt is állítja, miszerint „üldözi Dugint”, én egyelőre meg nem mondom, valaki majd kiköt Kolimán vagy kiesik az ablakon, mindkettő szép, nemzeti, orosz halál. És nagyjából mindegy, melyikük jár így. Bár a Dugin rondább.

Most viszont gyomorforgató esetről számolok be, érzékenyebb idegrendszerűek inkább ne olvassák. Emlékeznek még a mariupoli Drámai Színházra? Igen, arra, aminek az alagsorában óvóhely volt asszonyok és gyermekek számára, amit bombatalálat ért és ahonnan nem tudták kimenteni a sebesülteket, túlélőket sem, mert az oroszok pergőtűz alatt tartották a környéket. Nem tudjuk, hányan fekszenek a romok alatt, a becslések legalább háromszáz, legtöbb ezerkétszáz halottról szólnak.

Nos, a színházépületben nem lehet előadást tartani, annyira romos, de előtte a téren igen: tegnap este szabadtéri musicallel nyitották meg a 145. mariupoli színházi évadot.

Mintha mi sem történt volna.

A szétbombázott óvóhely fölött.

Tessék jönni, halottakon tiporva, műélvezni, csak folyton-folyvást, katonáknak és gyerekeknek féláron! Átadom a szót a TASZSZ hírügynökségnek:

MARIUPOL, szeptember 10. /TASZSZ/. A Mariupoli Drámai Színházban megkezdődtek a város felszabadítása utáni első zenés darab, az „Inspiráció percei” előadásai – jelentette a helyszínről a TASZSZ tudósítója.

A darabot a mariupoli színház színészei adják elő. Mivel annak épülete súlyosan megrongálódott a harci cselekményekben, az első estét szabadtéri helyszínen tartották. A helyi lakosok elegáns öltözékben özönlöttek, hogy élvezzék a darabot.

Mindannyian tudjuk, hogy a színház elpusztult, de hamarosan megkapjuk a mariupoli színház gyönyörű új épületét” – mondta Vlagyimir Antonov, a DNK miniszterelnök-helyettese.”




De hát ki volt képes énekelni-táncolni a tömegsír tetején? Egy másik hír szerint például Ivan Oklobistyin orosz színész, és mint megtudhatjuk:

Ilja Szolonyin, a Drámai Színház megbízott főigazgatója a TASZSZ-nek elmondta, hogy a színház 15 színészt és 10 zenészt foglalkoztat a zenekarban, ami elegendő a nyitóelőadás megrendezéséhez.

Emellett szeptember 11-én a színház a város felszabadulása óta az első gyermekdarabot (Aranycsirke), valamint a felnőtt közönségnek szóló évadpremiert – a Csehov-darabok alapján készült Vaudeville című előadást – tervezi bemutatni.”

Ott, a színház előtti téren, a halottakon táncolva.

Gyermekelőadást.

Vaudeville-t.

Aki nem tudná, az táncos-zenés-énekes kabarét, revüt, varietét jelent, valószínűleg ez volt az a bizonyos „Inspiráció percei”.

Mindezt egy tömegsír tetején, azon a helyen, ahová több méteres betűkkel írták a földre, hogy a bombázógépek pilótái láthassák: „Дети”, vagyis „Gyerekek”. Látták, de azért bombáztak (a vizsgálat kiderítette, hogy repülőbombák érték az épületet, nem irányítatlan rakétatűz).

A zenekar épp a felirat helyén húzza, ahogy a képet elnézem.

Hát jó szórakozást, annak, aki odamegy, de már az is a világ szégyene, hogy akadt közönség, és nem fegyverrel kényszerítették oda, hanem magától ment.

Ritka dolog az, hogy engem a szavak cserben hagyjanak, belőlük élek: de most nem tudok mit mondani, ilyen undorító, aljas és kegyeletsértő ízléstelenség láttán.

Inkább nem is próbálok.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!