Szele Tamás: Novicsok, műszerszám és egy kis árulás

Ma elég tarka és vegyes lesz a hírek második része, ugyanis minden hírforrás főként azzal foglalkozik, hogy tegnap este 91 éves korában elhunyt Mihail Szergejevics Gorbacsov. Nyugodjon békében, én kicsit aggódok is miatta, mert most az egész világ jókat mond róla, ha Putyin meglátja ezt a népszerűséget, még megirigyli és elítélteti valamiért így, posztumusz.

Az események viszont ettől még zajlanak, csak nehezebb rájuk találni, de érdemes. Például tudták, hol készülnek a Novicsok összetevői? Én sem hittem volna, viszonylag ritkán főzök itthon ilyesmit, de Németországban. Mint a Meduza írja:

A német bűnüldöző szervek házkutatást tartottak a Riol Chemie vállalatnál. A gyanú szerint illegálisan szállított Oroszországnak olyan összetevőket, amelyeket vegyi és biológiai fegyverek, köztük a Novicsok előállításához használhattak fel.

Az OCCRP és a német médiajelentések szerint a Riol Chemie az elmúlt három és fél évben több mint 30 alkalommal szállított engedély nélkül mérgező vegyi anyagokat és laboratóriumi anyagokat Oroszországba.

A Himmed, amely laboratóriumi reagenseket és berendezéseket értékesít, valamint oldószereket és sugárvédelmi termékeket gyárt, a Riol Chemie oroszországi vevője volt.”




Ez viszont érdekes, mert az üzleti viszony ezek szerint a Salisbury-mérgezések idején már régen tartott, sőt, a Himmednél készülhetett az a matéria, amivel megmérgezték Navalnijt, Dmitrij Bikov írót és Vlagyimir Kara-Murza politikust is. Kissé ironikus, hogy Navalnij életét épp Németországban mentették meg, bár természetesen a két dolognak nincs köze egymáshoz. Ami még figyelemre méltó, hogy a Riol Chemie korábbi igazgatója résztulajdonos volt a Himmed egyik leányvállalatában. Ugyanezt a céget korábban a német cég jelenlegi vezetője vezette.

Van egy olyan érzésem, hogy ez az ügy még folytatódni fog, bár azt nem gondoltam volna, hogy a legoroszabb vegyi fegyverhez is az Unióból kell megvásárolni az összetevőket. Mindenesetre a jövőben annak is le fog állni a termelése, ha más alapanyag-forrást nem találnak.

Nem kicsit röhejes esetről számol be a Mediazona:

A háború kitörése után Arina Vintovkina szexuálpedagógus családjával együtt elhagyta Oroszországot. A blogger úgy döntött, hogy Montenegróba szállítja szexuális segédeszköz-gyűjteményét. A vámosok nagyon zavarba jöttek a rakomány miatt. Miután kigúnyolták a sofőrt, elkobozták Arina holmiját, és vizsgálatra küldték. Vintovkina már majdnem öt hónapja próbálja visszakapni a gyűjteményét.

Arina Vintovkina évek óta foglalkozik szexuális neveléssel. Szexterapeutaként, pszichológusként és poliamorként az Instagramon (230 000 követő) és a Telegramon (76 000 követő) blogokat ír a szexről és a kapcsolatokról, szexuális eszközöket értékel, és szerzői tanfolyamokat készít.

Vintovkina már 2021 tavaszán rájött, hogy az állam beavatkozhat az ő és családja életébe – az „LMBT-propagandát” tiltó törvények és az oktatási tevékenységek engedélyezése miatt. A háború kitörése után Vintovkina, barátnője, férje és lánya elhagyta Oroszországot. Arina elmondta, hogy már öt éve gondolkodtak a kivándorláson, és szeptemberben Olaszországba akartak költözni, de az ukrajnai invázió sokkal közelebb hozta a távozásukat.

Miután Montenegróba költözött, Arina úgy döntött, hogy átköltözteti a holmiját, beleértve a szexuális eszközök gyűjteményét, amelyet az elmúlt hét év során gyűjtött össze, amikor blogot írt a szexuális nevelésről és véleményeket írt. „Néha szükségem van régebbi modellekre a felülvizsgálatokhoz” – tisztázta. Vintovkina egyik moszkvai barátja segített összegyűjteni a tárgyakat – körülbelül száz szexuális játékot egy háromszáz darabos gyűjteményből.

A tárgyakat megfelelően becsomagolták, leltárba vették és berakták Arina autójába, amelyet a szállítónak Montenegróba kellett kompoznia. „Mindegyik használt, mindegyik egyedi példány. Kicsit extravagáns gyűjteménynek tűnik, de semmiképpen sem olyannak, amit eladási céllal szállítanak” – mondta.

A sofőr április elején érkezett a Pszkov régióban, a lett határon lévő Ubylinka vámállomáshoz. Nem sikerült átlépnie a határt. A vámtisztviselők úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a rakományt, és szexuális játékok gyűjteményére bukkantak.”




Azonnal elkobozták az egészet, a sofőrt még ott is fogták három napra, de nem ám zárkában kellett várakoznia, hanem a kocsijában, még vizet inni sem engedték. Három nap alatt csak elkészült az elkobzási jegyzőkönyv – addig gondolkodhattak rajta, hogy mit írjanak bele – aztán mehetett tovább hasztalanul, illetve műf*sztalanul. Arina egész Pszkovot végigtelefonálta, hogy ügyvédet találjon a fellebbezéshez, de egy helyi jogász sem vállalta a feladatot, mert attól tartottak, elveszítik ügyfeleiket. Végül egy pétervári ügyvéd vállalta, szerinte semmi jogalapja nincs az elkobzásnak, de az most a pszkovi városi bíróság elé került, szóval időbe telik, míg bármi is eldőlhet. A vámhatóság még szakértői értékbecslést is rendelt a lefoglalt tárgyakról. A vizsgálatot másfél hónapon keresztül végezte három szakértő: az élelmiszerek és a szerves eredetű áruk, a könnyűipar és a fogyasztási cikkek, a műszaki cikkek és a közlekedési eszközök avatottjai. Ebből előkerült egy részlet, konkrétan a lefoglalt cikkek leltára:

65 „intim erotikus célokra szánt elektromechanikus termék”, 15 ugyanerre a célra szánt „polimer anyagból készült cikk”, 21 kozmetikai termék, 14 könyv, 28 töltő, tamponok, gyertyák, karneváli maszkok, állványok, bilincsek és nanobilincsek, bőrnyakörvek, egy ostor, egy műszőrme bojt, cukorkák, karácsonyi játékok és egy Sadhu-deszka.”

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy csak 15 tárgy vesztett fogyasztói minőségéből, és az összes többi, még a használat nyomai ellenére is, alkalmas továbbértékesítésre. A szállítmány összértékét több mint 600 000 rubelre becsülték.

Na, erre hogyan jöhettek rá? Csakis úgy, hogy sorban mindegyiket kipróbálták. Akkor értem a másfél hónapot is. Az azért időbe telik. Mindenesetre az ügy most a bíróság előtt van, és az belőle a tanulság, hogy aki Oroszhonból emigrál, annak elkobozzák az utolsó vibrátorát is.

Most viszont valódi kémügy következik, a The Insider nyomán. Arról van szó, hogy nagyszabású kirakatper készülődhet Zelenszkij elnök ellen Moszkvában vagy máshol, amihez már gyűjtik az árulókat és a hamis tanúkat.

Minden azzal kezdődött, hogy az SBU (az ukrán hírszerzés) Belbiztonsági Főigazgatóságának volt vezetőjét, Andrij Naumovot 2022. június 7-én őrizetbe vették Szerbiában. Közös autóban ült egy ukrán üzletemberrel és Alekszandr Akst német állampolgárral. A hivatalos tájékoztatás szerint 600 ezer euró készpénzt, nagy mennyiségű amerikai dollárt, drágaköveket, köztük gyémántokat találtak abban a BMW-ben, amellyel megpróbált átjutni a határon. Be nem jelentett értéktárgyak csempészéséért a szerb törvények szerint akár 12 év börtönbüntetés is vár rá, de kibújhat a felelősségre vonás alól. Az Obozrevatel című ukrán lap saját forrásaira hivatkozva kiderítette, hogy a pénzt Naumov szerb tisztviselők megvesztegetésére készítette elő, hogy elkerülje a hazájának való kiadatást. Az ukrán nagykövetség konzuli segítségét is visszautasította, miközben Oroszország érdeklődést mutatott az ügye iránt.

Az Obozrevatel főszerkesztője, Orest Szohar saját forrásait idézve azt állította, hogy a lefokozott tábornok részt vehet a Zelenszkij elnök elleni, az orosz hatóságok által tervezett kirakatperben. Naumov a per egyik kulcsszereplője lesz, mint magas rangú volt SBU-alkalmazott, aki a Vlagyimir Zelenszkij által állítólag elrendelt „donbásszi népirtásról” fog tanúskodni.

Naumovról különben nem árt tudni néhány apróságot. A karrierje a júliusban leváltott volt SBU-vezetőhöz, Ivan Bakanovhoz kapcsolódott, bár Naumovot már március 31-én megfosztották tábornoki rangjától, éspedig gyávaságért. Később kiderült, hogy lehetett része a csernobili erőmű orosz kézre játszásában is, az ukrán hatóságok körözik, szóval nem csoda, ha nem kér a konzuli segítségből: sok évet venne a nyakába, ha ő most ukrán földre tenné a lábát.

Oroszország az Obozrevatel szerint Andrej Naumovnak „menedékjogot” ajánlott fel a Zelenszkij elleni tanúvallomásért cserébe. Szerbiában Andrej Naumov Oroszországnak való kiadatásának kérdésével Alexander Vulin belügyminiszter foglalkozik. Augusztus 23-án a szerb belügyminiszter Moszkvában találkozott Nyikolaj Patrusevvel, az orosz Biztonsági Tanács titkárával. A találkozóról szóló hivatalos jelentés nem szól Andrej Naumov sorsáról, de a The Insider forrásai szerint a kérdésről szó esett. Alekszandr Vulin már korábban is az orosz hatóságok szolgálatában állt, 2021-ben például ő látta el Patrusevet a szerbiai orosz ellenzéki aktivisták lehallgatási anyagával, ami miatt letartóztatták és elítélték Andrej Pivovarovot, a Nyílt Oroszország egykori vezetőjét.


Egyébként várhatóan Vulin belügyminiszter lesz Szerbia követekző nagykövete Moszkvában.

Természetesen mindenki tagad mindent, Vulin pár perce közölte, hogy sem Ukrajna, sem Oroszország nem kérte Naumov kiadatását, az egész aljas rágalom, amit az ellenzék és az idegen ügynökök terjesztenek. Idézem:

Ez az ostoba hazugság része annak a küzdelemnek, hogy eltávolítsanak a szerb kormányból, valamint annak a kísérletnek, hogy kriminalizáljanak mindenkit, aki azt támogatja, hogy ne vezessenek be szankciókat az Orosz Föderáció ellen, és tartsák fenn a katonai semlegesség politikáját.”

Ennek is lesz folytatása csak nem ma.

Mára ennyi hír jutott, holnap újra lesz hírösszefoglaló.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!