Szele Tamás: Na, mi újság, Wagner úr?

Elvileg ezek most nem harctéri hírek kéne legyenek, de úgy alakult, hogy a háromból kettő mégis az: ilyen idők járnak. De legalább mindhárom különösen érdekes, és mindegyiknek utána kellett nézni, hogy teljes pompájukban mutathassam be őket.

Kezdjük a Wagner-főhadiszállás csúfos pusztulásával. Ami be fog vonulni a hadtörténelembe, mint ez egyik olyan harci cselekmény, melynek áldozatai testületileg kiérdemelték a Darwin-díj legmagasabb fokozatát. Én először a Twitterről tudtam meg az eseményt, hogy ugyanis az ukrán HIMARS-ok milliméteres pontossággal rombolták le a zsoldosok popasznai főhadiszállását, aminek következtében ott eleven ember nem maradt, Szerhij Hajdaj a luhanszki terület katonai közigazgatásának vezetője mintegy száz főre teszi az áldozatok számát, ami nagyon sok, de ha belegondolunk, hogy ezeknek többsége főtiszt volt, sőt, maga Jevgenyij Prigozsin, a zsoldoscég tulajdonosa is ott járt háromnegyed órával a találat előtt, elmondható, hogy a donbásszi Wagner-alakulatokat lefejezték. Egyetlen határozott csapással.

De hol itt a Darwin-díj?

Az amiatt jár, hogy a rakéta pontos címre ment. Akár postán is feladhatták volna, úgy olcsóbban odaér, bár lassabban is, szóval mégis jobb volt HIMARS rendszert használni. A dolog úgy történt, hogy még a múlt héten Szergej Szreda nem túl jó képességű vagy tehetséges, de annál Kreml-barátabb „haditudósító” (inkább csak katonai blogger) Popasznában járt, hogy mi vitte oda, nem tudjuk, az is lehet, hogy maguk a zsoldosok hívták, egy kis propaganda céljából, az is, hogy ment a feje után. A látogatásáról kitett a Telegram csatornájára pár sort:

Popasznába jöttem, megálltam a Wagner PMC főhadiszállásán. Úgy üdvözöltek, mintha családtagok lennénk, és vicces történeteket meséltek.”

És jó pár fotót. A történetek tényleg viccesek lehettek, de a mulatság csak napokkal később tetőzött, mikor a HIMARS rakéta lerombolta az öt emeletes épületet. Ugyanis a fotók között olyan is van, amin Szreda Prigozsinnal parolázik, de olyan is, amin a marcona harcosok mögött világosan látszik az házszámtábla, rajta a pontos címmel: Popaszna, Mironovszkaja utca 12 szám! 

Azért ez tényleg az öngyilkosság egyik minősített esete volt. Még az ISW sem értette eleinte, miről van szó, ők azt hitték, a fotók metaadataiból sikerült az ukránoknak kibányászni a geolokációs adatokat – de nem volt arra semmi szükség, a képen világosan látszik a cím.

Szreda azzal védekezik, hogy „ő a Wagner-csoport engedélyével tette közzé a képeket”, de ez vagy igaz, vagy nem, és minden tanúja a romok alatt nyugszik, de még ha igaz is, akkor sem jelent többet annál, hogy a Wagnernél a tisztikart nem az élénk eszük és jó megfigyelőképességük alapján válogatják össze. Azt én elhiszem, hogy valakinek megmutatta a fotókat kutyafuttában, legyen az bármilyen rangú vezető, akár maga Prigozsin is, az átpörgette őket, hulla nincs rajtuk, ez rendben, kínzás, nemi erőszak és zsákmányolt mosógép sincs, az még jobb – jól van, fiam, közreadhatja!

A házszámtáblát nem nézte senki, mármint az ukránokat kivéve.

Hát ezzel érdemelte ki a Wagner-csoport az eddigi kitüntetései mellé a Darwin-díjat is, de legalább a gyémánt fokozatát.

Azért most nem lennék Szreda bőrében, mert maradt még Wagner-zsoldos ezen a világon és azok most őt nagyon kereshetik.

Már nem ennyire komikus, annál vérforralóbb, hogy a Vazsnoje Isztorii (Fontos történetek) című orosz ellenzéki lap nyomára bukkant egy Kijev környékén, Andrejevkában elkövetett, napokon keresztül tartó tömegmészárlás bűnöseinek és felhívta őket telefonon. Azok meg hajlandóak voltak nyilatkozni, sőt, egyikük, Daniil Frolkin mindent töredelmesen bevallott.

Az újságíróval (Jekatyerina Fominával) folytatott első beszélgetésében Frolkin megerősítette, hogy az orosz katonaság fosztogatott. Elmondása szerint Vjacseszlav Klobukov ezredes, a logisztikáért felelős parancsnokhelyettes különösen jól értett hozzá:

Hűtőszekrényeket lopott a raktárakból. Aztán kerestünk olyan boltokat, ahol tornacipők voltak, mindenféle ruhaneművel – onnan is mindent ellopott. Teherautószámra. Amikor Fehéroroszországba jöttünk, láttam azt a két teherautót”.

Sőt, hivatalos vallomást is tett:

Én, az 51460-as katonai egység katonája, Frolkin Daniel Andrejevics gárdista közlegény, bevallom az Andrejevkában elkövetett összes bűncselekményt, a civilek lelövését, a civilek meglopását, a telefonjaik elvételét, valamint azt, hogy a parancsnokságunk leszarja a harcosainkat, a fronton harcoló gyalogosainkat. Azt is ki akarom jelenteni: intézkedéseket kell hozni parancsnokaink – Azatbek Aszanbekovics Omurbekov gárdista ezredes, Dmitrenko gárdista alezredes, Klobukov ezredes, dandárunk logisztikai és ellátási parancsnokhelyettese és Romanyenko alezredes, a hírszerzés vezetője – megbüntetésére. Ő felelt a felderítésért, amely rosszul volt megszervezve, és sok emberünk halálát okozta. Prokurat alezredes, a dandárparancsnok helyettese is parancsot adott arra, hogy lőjenek le embereket.”




Frolkin szerint a dandárparancsnokok „nem kezelték emberként az egyszerű katonákat”. Elmondása szerint Azatbek Omurbekov ezredes hamis információkkal látta el a felsőbb parancsnokságot a dandár nem létező sikereiről. A katona szerint Andrejevka egész megszállása alatt a parancsnok „az iskola pincéjében ült”, ahol a parancsnokság volt.

Amikor az újságíró arra kérte, hogy tisztázza, mit ért „civilek lelövése” alatt, Frolkin bevallotta, hogy márciusban a parancsnokok arra kérték őt és több más közlegényt, hogy kísérjék el őket három Andrejevka lakos házának átkutatása során, akiket ezt követően kiraboltak, majd parancsba adták, hogy „lőjék le őket”.

Az egyik helyi lakost Frolkin megölte; biztos benne, hogy az általa megölt férfi az orosz hadsereg konvojainak koordinátáit továbbította.

Az írás nagyon hosszú (mintegy 18-20 gépelt oldal lenne), nagyon megrázó, majd valamelyik nap megpróbálok külön foglalkozni vele – de az önként, minden kényszer nélkül született, részletes, feltáró jellegű beismerő vallomás után annyit kérnék azoktól, akik a bucsai mészárlást letagadták, hogy hallgassanak most már örökké. Persze nem fognak, de ez csak azt bizonyítja, hogy rajtuk már képtelenség segíteni, ők már hisznek.


A harmadik hír nem ennyire megrázó, nem is túl nagy horderejű, viszont annál abszurdabb. Mint a The Insider írja, egy orosz férfit pénzbüntetésre ítéltek azért, mert a feleségével beszélgetett. Persze, nem akármiről.

A bíróság pénzbírsággal sújtotta Alekszej Veszelovot, aki egy szanatórium étkezdéjében beszélgetett feleségével a háborúról. Ez olvasható a Kabard-Balkár Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának honlapján.

Alekszej és Okszana Veszelovot március 18-án vették őrizetbe. A bírósági végzés szerint Okszana a férjével megosztotta aggodalmait ebéd közben a kijevi rokonok miatt, akikkel 87 éves édesanyja él. A nőnek egy unokatestvére is eltűnt.

A beszélgetés során Veszelov azt válaszolta, hogy egyáltalán nem lett volna szabad ellenségeskedésnek lennie. Abban a pillanatban a kantinban voltak nők, akik meghallották a beszélgetést, és elkezdték „banderistának”-nak nevezni Veszelovékat, majd követelték, hogy lakoltassák ki őket a szanatóriumból. A nők megakadályozták őket abban, hogy a liftbe lépjenek, majd feljelentették a biztonsági erőknél a házaspárt.

Március végén a nalcsiki városi bíróság a hadsereg „lejáratásáról” szóló cikkely alapján 30 000 rubel bírság megfizetésére kötelezte Veszelovot a feleségével folytatott beszélgetése miatt.”





Erre már nem is lehet semmit sem mondani, mégis, mit vártak: Okszana kívánja az idős édesanyja halálát? A férje ne válaszoljon neki? Vagy hallgassanak a gondjaikról, nehogy megzavarják a kedves házmesterlelkű társaságot?

A feljelentők esetében csak remélni lehet, hogy most büszkék arra, amit tettek, mert később egészen biztos, hogy nem lesznek azok.

Ennyi hír jutott mára, hagyjunk munkát holnapra is.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!