Szele Tamás: Sztyepan Seagal és Vlagyivosztok

Oroszország háborúja Ukrajna ellen valósággal ontja a híreket, olyan mennyiségben, hogy az már majdnem kezelhetetlen: a szegény krónikás meg sem tudja tervezni a munkáját előre, mert mindig történik valami, mindig érkezik olyan hír, ami miatt át kell szerkeszteni az írást.

Erre a legjobb példa ez a mai, ugyanis a nem-harctéri hírek közül az első éppen harctéri, csak az nem biztos, hogy igaz. Mint a Meduza írja:

Az orosz védelmi minisztérium augusztus 12-i napi tájékoztatóján közölte, hogy „az Ukrán Fegyveres Erők 14. gépesített dandárjának veszteségei Szoledar közelében meghaladták a 2000 főt”. A dandár személyzetének maradványait, mint mondták, hátrébb vonták.

A tájékoztatón azt is bejelentették, hogy „az orosz légierő nagy pontosságú csapásainak eredményeként az AFU 56. gépesített gyalogsági dandárjának veszteségei élő állományban meghaladták a felsorolt létszám 70 százalékát”, és „a 23. dandár zászlóaljának teljes létszámú személyzete önként elhagyta a harcálláspontokat és visszavonult a hátsó területekre”.

Az orosz védelmi minisztérium nem pontosította, hogy milyen időszakról van szó.”




Ez azért érdekes hír, mert nem csak az ukrán sajtó nem tud most Szoledar környéki harcokról, rájuk még lehetne mondani, hogy eltitkolják vagy le is tagadják a veszteségeket. De nem tud ilyenről az ISW napi jelentése sem, pedig abban az is benne szokott lenni, ha látnak három teherautót áthajtani Melitopol főterén. De még a műholdak sem látták a csatát, tehát csak úgy állhat a helyzet, hogy a szoledari ütközetről pont Szoledarban nem tudnak ugyan, de Moszkvában annál inkább! Úgy is kell nekünk, ha a szemünknek hiszünk, nem Moszkvának.

Nem nyugodhat Medvegyev volt elnök és miniszterelnök sem, egész különös dolgokat írogat Telegram-csatornáján. Most már eljutott a gengszterek modoráig Európa fenyegetésében, pedig az orosz hadak nem állnak épp a legjobban. De lássuk, mi jutott eszébe!

Úgy tűnik, hogy a kijevi szemétládák és nyugati pártfogóik készen állnak egy új Csernobil megrendezésére. A rakéták és gránátok egyre közelebb kerülnek a zaporizzsjai atomerőmű reaktorához és a radioaktív izotópok tárolására szolgáló létesítményekhez.

Azt mondják, hogy Oroszország lövi az erőművet. Ez nyilvánvaló képtelenség még az ostoba ruszofób közönség számára is.

Még az ENSZ sem hisz benne.

Mit is mondhatnánk… Nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unióban is vannak atomerőművek. És ott is előfordulhatnak balesetek.”

Ha megfigyeljük az érvelését, azért kéne elhinnünk, hogy nem Oroszország támadta meg az erőművet, mert ő azt mondja és kész. Ennél alaposabban nem kívánja bizonyítani az állítását, ami a mi nyugati logikánkat nem győzi meg, ahogy a fenyegetőzése sem. Mintha Al Caponét hallanánk: „Milyen szép kis atomerőműveik vannak maguknak. Igazán kár lenne, ha történne velük valami.”

Nem csoda, ha így Oroszországnak kevés barátja marad, és azok is menekülnek tőle, ahogy csak bírnak. Most éppen Kazahsztán készül egy látványos, fájdalmas és főként gazdasági jellegű szakításra, amit a Kreml nagyon meg fog érezni. Mint a The Insider írja:

Kazahsztán és Azerbajdzsán egy olyan megállapodás végső fázisában van, amelynek értelmében a Kazahsztánban kitermelt kőolaj egy részét átirányítják Azerbajdzsán olajvezetékrendszerébe. Ennek a szállítási útvonalnak a fejlesztése lehetővé teszi az Oroszországot megkerülő olajszállításokat.

Az alternatív útvonalak keresésének szükségessége a Kaszpi-tengeri csővezeték-konzorcium (CPC) körül történt incidensek sorozata után merült fel, amelyen keresztül Kazahsztán olajexportjának mintegy 80%-a halad. A források megjegyzik, hogy az alternatívák keresésének oka az orosz korlátozások voltak, amelyek a CPC leállítása révén a kínálat korlátozásához vezettek.

Jelenleg tárgyalások folynak kis mennyiségű szállítmányokról. A kazahsztáni oldalon az állami tulajdonú KazMunaiGas (KMG), az azerbajdzsáni oldalon pedig az állami tulajdonú SOCAR kereskedelmi ága végzi ezeket. A tárgyalt olajmennyiség mindössze évi 1,5 millió tonna, amelyet tankhajókkal szállítanak majd Bakuba a Kaszpi-tengeren keresztül, majd a Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) vezetékrendszerbe. A napi szállítási mennyiség körülbelül 30 000 bpd lesz, ami elhanyagolhatónak tűnik a CPC-n keresztül történő 1,3-1,4 millió bpd-hez képest. A megállapodást várhatóan augusztus végén kötik meg, és a szállítások szeptember végén kezdődnek meg.

A tárgyalások azonban itt nem érnek véget: a felek a jövőbeni mennyiségek növeléséről is tárgyalnak egy másik csővezetéken keresztül, amelynek végpontja a grúziai Szupsa kikötője. A kérdés további évi 3,5 millió tonna olajról van szó, amely esetben a kumulált szállítások valamivel több mint 100 000 bpd-t, azaz a CPC-kapacitás mintegy 8%-át fogják meghaladni. Az alku esetén azonban a megnövekedett mennyiségeket csak 2023-tól szállítják az azerbajdzsáni csővezetékrendszerbe.”




Hát, akkor bizony Oroszország lemondhat a tranzitdíjról, közvetítői díjról, meg arról is, hogy Kazahsztánt nyomorban, félgyarmati sorban tartsa, netán annektálja is az ásványkincsei miatt. Ez például sokkal komolyabb veszélyt jelent Moszkva számára, mint harminckétmillió ukrajnai biolaboratórium, melyek közül egy sem létezik. Ugyanis a kazah olaj ezzel szemben nagyon is létező valami. Persze kérdés, mit lép erre Vlagyimir Vlagyimirovics válaszul, mert ahogy ismerem, nem fogja szó nélkül hagyni, amint azt sem hagyta, mikor Tokajev elnök nem ismerte el a szakadár népköztársaságokat. Érdekes dolgok várhatóak Közép-Ázsiában.

Legalább annyira érdekesek, mint Vlagyimir Szolovjov tegnap esti műsora az orosz állami tévében, ami szerintem minden nézettségi rekordot meg fog dönteni, ugyanis élő, egyenes adásban láthatta benne a nagyérdemű, ahogy végképp elmegy Steven Seagal esze. Ez tényleg nem volt mindennapi produkció: Hollywood valamikor ragyogó ( na jó: inkább csak pislákoló, hunyorgó) csillaga (üstököse) Putyin elnök bazári majmává vedlett a beszélgetés alatt. Szolovjov a most készülő donbásszi „dokumentumfilmjéről” kérdezte, ő meg a Meduza szerint olyanokat válaszolt, hogy:

Orosz vagyok. Oroszország egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe.”

Hogy mikor lett Stevenből Sztyepan, az amerikai adócsalás után vagy még előtte, azon lehetne vitatkozni, de most annyira orosz lett, hogy el sem vállalná az arizonai kormányzóságot, amit valamikor ambicionált. Szívesebben forgatja a háborús propagandafilmjét, amiről épp úgy mesélt, mint a donbásszi útjáról:

Végeztem egy vizsgálatot, és rájöttem, hogy az Ukrajnáról szóló beszámolók 98%-át olyan emberek készítik, akik soha nem jártak ott. Homályos forrásokból szereznek információkat, és úgy terjesztik a híreket, hogy meg sem próbálják megérteni azokat. Az álhírek ijesztőbbek, mint a nukleáris fegyverek.”




Akkor talán ne terjesszed őket, Sztyopka! De Seagalnak hiába beszél az ember…

Most dokumentumfilmet készítek, körbeutazom a Donbászt, ukrán foglyokkal beszélek. Azt mondják, hogy méltósággal bánnak velük. Több száz nácit láttam. Sztepan Bandera doktrínája nagyon elterjedt Ukrajnában, több százezer követője van, akik harcolni és ölni akarnak. Ez egy doktrína, amelyben hisznek, sokuk testén horogkeresztes tetoválások és Hitler-portrék vannak. Sok hadifogollyal készítettünk interjút, a legtöbbjük számára ez a háború szörnyű. Ők egyszerű, szegény emberek, farmerek, mérnökök, informatikusok, akiket választás elé állítottak: vagy harcolnak, vagy megölik őket.”

A „méltóság” elég érdekes kifejezés a kiherélésre, főbelövésre. Aztán meg azt is el kéne döntse a filmrendező úr, hogy egyszerű emberekről beszél, akiket harcra kényszerítettek, vagy Hitler-portrékkal kitetovált nácikról, mert a kettő nem ugyanaz.

Láttam a jelenivkai (ukránul: Olenivka) rakétatámadás utóhatásait, láttam a HIMARS roncsait. Én szakértője vagyok ennek, tanulmányoztam a helyiségeket, biztosan állíthatom, hogy nem alulról felfelé történt a bombarobbanás, az épület tetején van egy lyuk, egy rakéta hatolt be oda, felrobbant belül, és mindent felgyújtott. Interjút készítettem az egyik nácival, Zelenszkij irodájában volt, azt mondták neki: „Ha orosz katonákat fogtok el, kínozzátok és öljétek meg őket”. Nem tudom, de nem furcsa, hogy 24 órával később, amikor ezt elmondta nekem, felrobbantották?”





Ezek a dolgok már csak így mennek. Zelenszkij minden ukrán katonát egyesével behív az irodájába és személyesen instruálja őket az esetleges orosz hadifoglyokkal való bánásmódról. Amint az SBU is kizárólag azzal foglalkozik, hogy műholdról figyeli, kivel beszél Sztyepan Seagal, és amint odébb megy, az illetőt megsemmisítik HIMARS rendszerrel, kerül, amibe kerül, pénz nem számít.

Most már közel vagyunk ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút. A háború szélén tántorogunk; beleeshetünk ebbe a szakadékba. Oroszország felismerte, hogy létezése ettől a kampánytól függ. Ha Amerika rájön, hogy Oroszország nem adja meg magát, amíg Ukrajna nem lesz semleges, akkor valamiféle tárgyalások kezdődnek. Egy világháború szörnyű kimenetelű lenne, és ezt senki sem akarja.”

Sztyepan, Sztyepan, el vagy maradva egy brosúrával, a Kreml már nem éri be annyival, hogy Ukrajna semleges legyen, neki már csak az elég, ha még orosz is lesz belőle. Pont, ahogy belőled.

Én diplomata vagyok, jó és semleges. Minden nemzetet szeretek. Fontos számomra, hogy az emberek leüljenek tárgyalni, hogy az emberiségnek legyen esélye a túlélésre. Orosz vagyok, a nagyapám Vlagyivosztokból származik. Február 24-én külföldön voltam, de visszarohantam Oroszországba, mert ez az otthonom. Az oroszok becsületes és szorgalmas emberek, ők a föld sója. Csak azt szeretnék, ha békén hagynák őket.”





Hogy milyen diplomata Sztyepan Seagal, az kérdéses (egy ideig valóban viselt egy névleges „humanitárius nagyköveti” címet, bár nemrég lemondott róla, csak arra most nem emlékszik), de ez a vlagyivosztoki nagypapa új, nemrég születhetett, és rokona lehet a sanghaji nénikéjének is. Különben régebben mongolnak vagy fehérorosznak mondta szegényt, attól függően, éppen kivel beszélt.

Azt ismerik, hogy két muzsik utazik a vonaton?

Az egyik a Steven Seagal. A másik a Gerard Depardieu.

Ennyi hír jutott mára, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!