Szele Tamás: Karácsony és a deep fake

Ma elég sok dologgal kell foglalkoznunk, valósággal záporoznak a hírek, de mivel van olyan is, ami magyar vonatkozású, azt vesszük előre: röviden és pontosan fogalmazva Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megint orosz provokáció áldozata lett, csak most meglehet, hogy nem vette észre, mint az előző alkalommal, miszerint szélhámossal beszél. Bár egyesek szerint ez még az első provokáció.

Én magam a hírt a RIA Novosztyin vettem észre ma délelőtt – jellemző a magyar sajtó állapotára, hogy az egyetlen Orosz Hírek című oldalt kivéve, ahol parancsba kaphatták, hogy foglalkozzanak ezzel a történettel, senki sem írt a dologról. Vagy nem olvasnak oroszul, vagy nem tudom, mi lelte őket, mert az orosz média viszont nem titkolja a történetet. Épp ezért kérem a kedves kollégákat, hogy amennyiben idéznék ezt az írást, ám tegyék, de jelöljék meg forrásként a Zónát és adják meg a linket is, mert ezt én ástam ki, egymagam. (Pontosítás: mire a közlésig eljutottam, már az Index és a Mandiner hozzányúlt a témához, sőt, ők azt állítják, hogy ez a régi videó, szerintem viszont ez egy új, de mindegy). Akkor lássuk a RIA Novosztyi hírét!

Moszkva, augusztus 8. – RIA Novosztyi. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem sokáig lesz hatalmon – mondta Karacsonyi Gergely, Budapest főpolgármestere Vovan és Lexus orosz tréfamestereknek.

Vovan és Lexus a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko nevében a Telegram-csatornáján tette közzé a magyar főváros polgármesterével folytatott beszélgetésükről készült videót.

Sajnos a magyar kormány tényleg a rossz oldalon áll, és nagyon nehéz volt megállapodni erről a teljes szankciós listáról, de örülök, hogy végül ezt a csomagot elfogadták” – mondta Karacsony arra a válaszra, hogy Orbán nem akar Oroszországgal harcolni.

A tisztségviselő szerint ráadásul a magyar miniszterelnök elszigeteltsége egyre nő, „már a lengyel barátaira sem számíthat, akikre eddig”.

A gazdasági helyzet összetettségét tekintve nem hiszem, hogy az Orbán-rezsim sokáig fog tartani” – zárta a budapesti főpolgármester.”

Hát, ha jobban körülnézünk az orosz médiában, olyant is mondott a nyolc perces beszélgetés alatt, hogy

Amennyire tudom és feltételezem, Magyarország nem a legjobb hely az ukrán menekültek számára. Sokan, akik Magyarországra és Budapestre, mint tranzitzónába érkeztek, Lengyelországba mentek. Tudom, hogy azok, akik Budapesten maradtak, és akiknek a budapesti önkormányzat menedékjogot adott, többségében magyarul beszélő ukrán állampolgárok, akik Kárpátaljáról érkeztek.”




írja a Krasznaja Veszna, a Life.ru pedig rádupláz, ők úgy hallották, a budapesti főpolgármester azt mondta:

Az Európai Unió támogatta az államokat a menekültkérdésben, jó munkát végeztek. De nincsenek hivatalos adatok vagy nyilatkozatok. Amennyire tudom és feltételezem, Magyarország nem jó hely az ukrán menekültek számára. De nem tudom, milyen anyagi támogatást kapnak az államtól.”

Tegyük hozzá, már június 25-én is volt egy hasonló kísérlet, melynek során szintén Klicsko kijevi főpolgármester nevében hívták fel Karácsonyt és más európai fővárosok vezetőit (valószínűleg ugyanez a duó), csak akkor észrevette a turpisságot – erről ő maga is beszámolt Facebook-oldalán:

A közelmúltban berlini, madridi, és bécsi főpolgármester kollégáimhoz hasonlóan engem is felhívott Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester – pontosabban valaki, aki pontosan úgy nézett ki és beszélt, mint ő. Mivel a videóhívásra való megkeresés egy a kijevi főpolgármesteri hivatal domainjét használó e-mail címről érkezett, és mivel korábban is kapcsolatban voltunk a kijevi polgármesteri hivatal munkatársaival, így nem volt okunk gyanúra. Noha a hívás nagy részében releváns, az Ukrajna elleni háborúval és menekültválsággal kapcsolatos beszélgetés folyt, a hívás végéhez közeledve több furcsa, gyanút keltően provokatív jellegű kérdés is elhangzott, ami miatt a hívást a tervezettnél jóval korábban be is fejeztem.

Kollégáim kijevi főpolgármesteri hivatallal folytatott egyeztetését követően megerősítésre került, hogy csalás történt. Minderről hivatalosan tájékoztatom a magyar titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, és felkérem a Főpolgármesteri Kabinet Városdiplomáciai Csoportját, hogy az Ukrán Nagykövetséggel, a magyar nemzetbiztonsági szervekkel és a többi érintett európai nagyvárossal egyeztetett módon tárja fel a professzionális deepfake technológiát használó csalás részleteit.

Az igazi Vitalij Klicskóval pedig hamarosan videóhívás keretében egyeztetek.”




Sőt, magam is írtam akkor az esetről. Most óvatosabban kérdezhették, mert szerintem ő is innen fogja megtudni, hogy provokátorokkal beszélt. Nevezheti bárki ezt a párost – Vovant és Lexust – „tréfamesternek”, az, hogy az orosz állami média mennyire felkapta a hírt és az, hogy mit emel ki belőle a RIA Novosztyi, és mit a Krasznaja Veszna nagyon jellemző: az egy dolog, hogy Orbán Viktor nem innen fogja megtudni, miszerint Karácsony Gergely nem rajong érte, de ezek a tendenciózus kérdések bizony a politikai lejáratás célját szolgálták.

De kinek a lejáratását? Azt hinné az ember, kizárólag Karácsonyét, akit már a múltkor is körberöhögött a magyar kormánymédia, lehülyézték, mert „felült egy telefonbetyárnak” (ők is felültek volna, ugyanis fogalmuk sincs a deepfake-ről), de ezek után tessék mondani, ki lesz hajlandó fogadni, ha felhívja Klicsko főpolgármester? Igen, ez legalább annyit árt neki, mint Karácsonynak.

És ez még semmi. Hiába néztem végig a felvételt, hiába hallom, hogy Karácsony hangja magyarul körülbelül azt mondja, amit oroszul egyszerre rámondanak és feliratoznak (ez a valódi szakmában nem szokás, vagy az egyiket használjuk, vagy a másikat, a kettőt egyszerre nincs is miért), nem találom lehetetlennek azt sem, hogy ez a két provokátor valójában nem is beszélt Karácsonnyal.

Akkor hogyan jött létre a beszélgetés?

Deep fake útján. Ez a technológia – nagyon vázlatosan – úgy működik, hogy minél több videót, képet és hangfelvételt szereznek be a célszemélyről, aztán kitalálják, mit akarnak vele mondatni és egy mesterséges intelligencia összeigazítja a képet, hangot, arcjátékot, hangszínt, hátteret, méghozzá tökéletesen, az áldozat tulajdon édesanyja sem ismerné fel, hogy nem az ő gyermeke beszél. A múltkor is így sikerült – Zoom platformon – kiadják magukat Klicskónak, most két lehetőség van:

      1. Megint ugyanezt tették, és Karácsony azt hitte, most már az igazi Klicskóval beszél, méghozzá bizalmasan, vagy
      2. Egyáltalán nem is hívták fel, meg sem keresték, megvolt még a múltkori kísérlet idejéből a megfelelően hosszú videó- és hangfelvétel, a minta, annak segítségével hamisították meg – ezúttal Karácsonyt, akinek a tökéletes digitális modellje azt mondta, amit a szájába adtak, és a végeredményt tették közzé.

Erről csak a főpolgármester mondhat biztosat – ha akar. De ez már az ő dolga, az én dolgom az, hogy figyelmeztessek mindenkit: az oroszok már a spájzban vannak, és a deep fake nem tréfadolog.

Hogy kicsit mással is foglalkozzunk, most meg kell védenem Dmitrij Medvegyevet, a volt orosz miniszterelnököt és elnököt, aki most az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese. Utóbbi időben ugyanis kissé elment az esze, és esténként, mikor ráér, teljes őrültségeket posztol a Vkontaktye-profilján, természetesen Putyin fanatikus híveként. Hogy miért ministrál ott, ahol régebben maga misézett, az az emberi természet rejtélye, de orosz körökben az az általános nézet – az esti órára való tekintettel – hogy posztoláskor egyszerűen tajtrészeg, azért nincs önkontrollja. Ez annyira általános vélemény, hogy egy orosz újságíró kolléga kommentben meg is jegyezte nála: „Nem kéne kicsit abbahagyni az ivást, Dmitrij?” Aztán eltűnt. A komment is, a kolléga is.

De most a védelmembe kell vegyem Medvegyevet: nincs neki szüksége erős italok túlzásba vitt élvezetére ahhoz, hogy radikális-fanatikus őrültségeket beszéljen, megy az neki fényes délben és színjózanul is. Ma interjút közölt vele a TASZSZ, amit a laptársak már ronggyá idéztek, én csak egy mondatban demonstrálnám a tételt, miszerint az illető józanul is ilyen:

Ami a NATO-t illeti, az Oroszország határai közelében való könyörtelen terjeszkedési törekvése, mint egy rákos daganat, világméretű problémává vált. Ez minden értelmes embert megbetegít.”

Megjegyezném, mintha nem a NATO támadta volna meg Ukrajnát. Hanem az Oroszországi Föderáció.


Tovább lépve: rohamléptekkel próbálják megszervezni a megszállt területek népszavazásait, melyek révén azokat annektálhatnák Oroszországba. Ez nem egy életbiztosítás azoknak a kollaboránsoknak, akik részt vesznek benne, ugyanis a lakosság nem ért velük egyet, a partizánok vadásznak rájuk, Herszon környékén meg még ráadásul az ukrán csapatok is közelednek. A népszavazásokat eddig szeptember 11-re tervezték, de nem mindenhol lesznek képesek megrendezni azokat, épp ezért lepett meg nagyon az a mai hír (megint a RIA Novosztyin), miszerint:

MELITOPOL, augusztus 8. – RIA Novosztyi. A Zaporizzsjai terület vezetője, Jevhen Balickij aláírta azt a rendeletet, mely szerint népszavazást kell tartani a régió Oroszországgal való egyesüléséről – jelentette a RIA Novosztyi tudósítója.

Balickij a dokumentumot a „Együtt Oroszországgal” elnevezésű közéleti mozgalom Melitopolban zajló fórumán írta alá. Az eseményen több mint 700 képviselő vesz részt a régióból.

Vlagyimir Rogov, a régió közigazgatásának főtanácsának tagja felolvasta a fórum résztvevőinek beszédét.

A szabad választás elve alapján, a régiónk minden egyes lakosának véleményét fő értéknek tekintve kinyilvánítjuk azon szándékunkat, hogy népszavazást tartunk a Zaporozsjei területnek az Orosz Föderációhoz való teljes jogú alanyként való csatlakozásának kérdésében. Egy nép vagyunk, és együtt leszünk” – olvasható a szövegben.

A teremben lévő összes küldött egyhangúlag felemelte a kezét egyetértésük jeléül.”





Vagy azért emelték fel a kezüket, mert egyetértettek, vagy azért, mert a szónok mögött álló szakasz rájuk tartotta AK–47-eseit, ezt már sosem tudjuk meg, de nyilvánvaló, hogy ez a kapkodó határozat válasz volt Zelenszkij elnök tegnap esti beszédére, melyben leszögezte, hogy ha Moszkva megtartatja ezeket az ál-népszavazásokat, Kijev többé nem hajlandó velük egy szót sem tárgyalni.

Szóval akkor csak azért is.

Legfeljebb nem lesznek tárgyalások.

Mára ennyi hír jutott, ez sem volt kevés – holnap folytatom.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!