Sakkjátszma. Még inkább go. Mindig ez jusson az eszükbe, ha politikai oldalra tévednek. Még a forint mélyrepüléseiről is ez jusson az eszükbe. Némileg bonyolítja a dolgot, hogy ezeket nem ketten játsszák.
És ha már nem ketten játsszák, nem célszerű azzal elintézni a dolgot, hogy „Orbán”, „Mészáros”, rokonaik és üzletfeleik. Ők is játékosok. Nem jó stratégák, de jó taktikusok. Amit évtizedek óta művelnek, csak taktika. Belpolitikában azért jött be, mert az ellenfeleik sokkal gyengébb játékosok voltak, pontosabban a Vezér és agytrösztje ellenfelei, külpolitikában pedig… azt most fogjuk meglátni. De mégsem lehet legyinteni rá, hogy „tudtuk”, mert hát tudtuk, persze, és persze, hogy meglesz a böjtje, de erre a böjtre azért kicsit rásegítenek.
Pontosan úgy használják ki, ahogy ők kihasználták az MSZP-SZDSZ belviszályait, szerkezetét, kapzsiságát, széthúzását, csak magukra figyelését. Az összes jellemhibát, politikai hibát, magánéleti hibát. Még azt is, ami ugyan nem minősül hibának, de hibává lehet tenni, mert úgy lehet beállítani, mintha az volna. Ez nem az „igazság” kontra „nem igazság” terepe, ahol az előbbi győz a végén.
Azok a népmesék.
Nem tudom elképzelni, hogy az egyik oldalon a magyar kormánymaffia áll, a lenyúlásaival, kapzsiságával, és ennek következményeivel, míg a másikon a szigorú, következetes piac, amely ezzel és csak ezzel büntet. A büntetést sem tudom elképzelni, mert az már erkölcsi kategória volna. Sokkal inkább bele tudok képzelni jelen szituációba egy ketrecharcost, aki a vele önhibájából sérülten kiálló ellenfele fájó pontját támadja. Hogy nem úriember? Nem. Ha az egyetlen szabály az eredményre való törekvés, akkor az úriember csak veszíthet.
Orbán se volt úriember, egyetlen politikai percre sem. És természetesen Putyin se az, azok se, akik Biden helyett döntenek, Hszi Csin-ping se úriember, az ukrán vezetők se úriemberek, meg azon a szinten úgy általában senki.
Játékosok.
És ha ezen nem csodálkozunk már, akkor a bábuik végtelen ostobaságán se kell csodálkozni. Ne vádoljanak nagyképűséggel: bizonyos értelemben én is bábu vagyok. Önök is azok. Önök is el akarnak hinni bizonyos dolgokat, másokat pedig nem. Hogy mit, tulajdonképpen mindegy. Emlékszem szocialista ifjúságomra: úgy örültem volna, ha elhittem volna, hogy a szovjetek tényleg olyanok, mint amilyennek leírták őket, hogy Lenin tényleg az árvák, elesettek gyámolítója volt, hogy Sztálin tulajdonképpen nem volt, Hruscsov se, Brezsnyev pedig maga a jó Szovjetunió, ezért róla külön felesleges bármit is mondani. Tényleg úgy örültem volna, ha elhiszem. Sőt, tudják, mit?
Vágytam rá.
Olyan sok minden megoldódott volna akkor. Egy rakás dilemma egyből a semmibe foszlik. Például eszembe se jut végighallgatni a „régi mániám, / végigágyúzni Románián”-t és hasonlókat, viszont tiszta szívből tudom helyettük énekelni, hogy „velünk van Csehszlovákia, / reszket a burzsoázia, / szűköl a reakció: / mert győz a Szovjetunió!”.
Még a Bugyonnij-induló megfelelő strófájának („aki ott volt a seregbe’, odanőtt a nyeregbe, / s ügetett, ahogyan soha még”) „odanőtt” szava helyett se énekeltem volna soha „odasült”-öt.
De mégis, mit csinálnak ilyenkor, ha konstrukciós hibák és építőanyaglopások sorozata miatt elkezd összedőlni a ház, amit felépítettek? Mit mondanak a lakóknak? Azt, hogy fél nyolc? Amit a bicskáját karórára cserélő cigány gyerek tud mondani a kocsmában, miután belekötöttek? Vagy azt, amit egy gentleman, hogy uraim, most távozom, de itt a névjegyem, ha megkeresnek, vállalom a felelősséget? Édes, jó Istenem, dehogy. Van, ahol ezt csinálják, de az autoriter rezsimek nem így működnek. Soha nem is így működtek. Nero római császár se így működött, Szép Fülöp francia király se, a Tomás de Torquemadával erősített Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd spanyol uralkodópár se, Rettegett Iván és Nagy Péter cárok se, a bolsevikok és nácik pláne nem. Azok…
Felelőst keresnek. Felelős pedig bárki lehet, aki nem ők.
Ez fog történni nálunk is, mihelyt a gőzmozdony képében megjelenő baj az utolsó kanyarba fordul. Addig el leszünk Sorossal (mostanában mintha már Soros fiára is rástartoltunk volna, hogy azonnal kéznél legyen az utánpótlás), a migránsokkal, de mindez sajnos kevés lesz.
És ha kevés lesz, akkor jön a fekete kávé (levesként csak a Thökölyvel, Majláth István vajdával – akiről Gárdonyi is megemlékezett az Egri csillagok-ban – kapcsolatos legendákban említik). Hogy cikóriából vagy másból főzik, mindegy. Bármi megteszi. Ha a népnek azt mondják, hogy kávé, akkor kávé. Ameddig elhiszi, azaz ameddig el akarja hinni, nincs probléma. A nép bármit elhisz. Minél lehetetlenebb, annál inkább elhiszi. Mint mondtam, addig, ameddig el akarja hinni. De meddig akarja elhinni? Ameddig valaki az uralkodói közül el nem bizonytalanodik. A nép nem csak lefelé, felfelé se nagyon különbözik egy ragadozótól. Soha nem lesz teljesen szelíd. Mindig ragadozó marad, még ha dorombol is néha. Az egykori Colosseumban porondra engedett oroszlánnak is mindegy volt, hogy rabszolgát vagy szenátort kap vacsorára. Falak és rácsok kérdése volt az egész.
Nálunk a szenátorok egyelőre biztonságban vannak. Addig vannak biztonságban, ameddig maguk helyett mást tudnak leküldeni az arénába. Hogy kit, mert, mint olvashatták, a Soros família nem lesz elég, tehát, hogy kit, illetve kiket, az se igen kérdéses: az ellenzéküket. Akiket annak tartanak, mármint a híveik. Ha nincs, majd csinálnak. Ha hitvány, majd felturbózzák. Mindenkit, akire rá lehet sütni valamilyen bélyeget. A bélyegnek se a kidolgozása, se a mintája nem számít, csak bélyeg legyen. (Nem a zsidókra gondolok. Rájuk gondolok legkevésbé. E pillanatban, persze.) A legtisztességtelenebb, kollaboráns látszatellenzék prominensei talán megússzák, mert ők minden rendszer leghasználhatóbb fedett ügynökei. Aztán jön a tisztáldozat, a jelentéktelenebbek közül, majd egy rivális, vagy feltételezett rivális, aztán…
A török kávét – ilyet főzött a szerb nagymamám is – nem kávéfőzőben főzik, hanem egy közönséges lábosban. Aztán tehát, miután elfogyott, marad a zacc.
És a végső futás, ameddig lehet, és ahová lehet. Vagy az echte terror, de annak is vége lesz egyszer.
Onnantól lehet elölről kezdeni az egészet, a következő császárig.