Szele Tamás: Az utolsó budai pasa – Moszkvából

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról nagyon jelentős, sorsfordító hírek ma nem érkeztek, a háború tombol, ellenben az elemzők egy részének mintha kezdene elmenni a maradék esze is, tehát ma előveszem őket, ugyanis vadabbakat vizionálnak, mint János Jelenései.

Ezenkívül lesz dolgunk még egy kis dezinformációval is az SZVR részéről, melyből kiderül, kik Magyarország valódi szövetségesei (spoiler: a jelek szerint a török uralom nem ért véget), szóval nagyon ma sem fogunk unatkozni. De előbb vegyük a harctéri híreket szokás szerint az Institute for the Study of War elemzése alapján. Ez speciel nem az eszement, hanem a tárgyilagos elemzések közé tartozik.

Az ukrán ellentámadás Harkiv városától északra és keletre az elmúlt 24 órában tovább haladt, és a következő napokban sikeresen kiszoríthatja az orosz erőket Harkiv tüzérségi hatótávolságából. Az ukrán erők az elmúlt 24 órában több települést foglaltak el Harkivtól északra és keletre, csökkentve az orosz erők azon képességét, hogy fenyegessék Ukrajna második legnagyobb városát. Ez az ukrán hadművelet sikeres, szélesebb körű ellentámadássá alakult – szemben azokkal a lokálisabb ellentámadásokkal, amelyeket az ukrán erők a háború során a kulcsfontosságú terep biztosítása és az orosz támadó műveletek megzavarása érdekében hajtottak végre. Az ukrán erők feltűnően széles ívben foglalnak vissza területeket Harkiv körül, ahelyett hogy egy szűk körű támadásra összpontosítanának, ami azt jelzi, hogy képesek nagyobb léptékű támadó hadműveleteket indítani, mint amit a háborúban eddig megfigyeltünk (mivel az ukrán erők az orosz visszavonulást követően túlnyomórészt Kijev külvárosait foglalták vissza, nem pedig egy nagyobb ellentámadás keretében harcoltak).

Az ukrán erők hajlandósága arra, hogy az ilyen léptékű támadó hadműveletekhez szükséges erőket koncentrálják, ahelyett, hogy ezeket a rendelkezésre álló erőket a kelet-ukrajnai védelembe vezényelnék, azt jelzi továbbá, hogy az ukrán hadsereg bízik abban, miszerint visszaveri a folyamatban lévő orosz hadműveleteket, amelyek célja az ukrán erők bekerítése Szeverodonyeck térségében. Bár az ukrán erők valószínűleg nem fogják közvetlenül fenyegetni az Izjumba vezető orosz szárazföldi kommunikációs vonalakat (mivel azok a közelmúltbeli ukrán előrenyomulástól keletre húzódnak), képesek lehetnek enyhíteni a Harkivra nehezedő orosz nyomást, és esetleg további előrenyomulással fenyegethetnek az orosz határ felé.

Az ukrán vezérkar és független források arról számoltak be, hogy az ukrán erők május 5–6. között visszafoglalták Oleksandrivkát, Fedorivkát, Ukrajinkát, Sesztakovót, Peremohát, Cirkunyt és Cserkaszi Tiszki egy részét. Az orosz erők továbbra is lőtték az ukrán állásokat, kiépítették a légvédelmet és átcsoportosították a sérült egységeket a Harkiv tengelyen.

Az orosz erők nem jutottak előre az Izjum-tengelyen, ezzel szemben valószínűleg kisebb előnyöket szereztek Szeverodonyeck külterületén, de nem valószínű, hogy sikeresen bekerítik a várost. Az orosz erők folytatták a támadásokat Rubizsnye és Voevodivka ellen (Szeverodonyecktől északra), és valószínűleg elfoglalták Voronovot (Szeverodonyecktől délkeletre). Helyi ukrán és orosz források egyaránt arról számoltak be, hogy az orosz erők más, meg nem nevezett falvakat támadnak Szeverodonyeck külterületén, valószínűleg a város bekerítésére tett kísérlet részeként.

Az ukrán erők visszaverték a Popasna körül folytatódó orosz támadásokat, és az orosz erők nem indítottak támadást Avdijivka vagy Lyman ellen. Az ukrán vezérkar május 6-án jelentette, hogy a kelet-ukrajnai érintkezési vonal mentén az orosz tüzérség célja az ukrán csapatmozgások megakadályozása.

A Harkivi Terület polgári vezetése arról számolt be, hogy az ukrán erők súlyos veszteségeket okoztak az orosz erőknek Barinkove külterületén. Az ukrán vezérkar jelenti, hogy az orosz erők prioritásként kezelik az ukrán állások légi felderítését, és egy nem részletezett keleti katonai körzet egységeit telepítik az Izjum-tengelyre. Az Izjum körüli orosz erők továbbra is megrekedtek, és további elszórt erősítések valószínűleg nem teszik lehetővé az újabb előretörést.

Mariupolban az orosz erők május 6-án folytatták az Azovsztal üzem elleni támadásokat, de konkrét előrenyomulásról nem érkezett hír. Az oroszbarát Telegram csatornák azt állították, hogy az orosz erők elfogtak 100 ukrán katonát, akik megpróbáltak elmenekülni az Azovstalból, de független források nem erősítik meg ezt az állítást. Az ukrán elnöki hivatal bejelentette, hogy május 6-án új humanitárius folyosó nyílt, de az orosz erők állítólag megsértették a helyi tűzszünetet és páncéltörő rakétákat lőttek ki az Azovsztalból evakuáló polgári járművekre.

Az orosz erők a déli tengelyen az elmúlt 24 órában nem hajtottak végre aktív műveleteket (a közelmúltban Kryvyi Rih és Zaporizzsja felé irányuló támadásokat leállítva), és folytatták a frontvonalbeli állásaik megerősítését. Az orosz erők továbbra is lőtték az ukrán állásokat. Az ukrán vezérkar pontosította, hogy az orosz erők megerősítik légvédelmüket és elektronikai felderítésüket a déli irányban. Valószínűleg az ukrán állások felderítésére és a további támadó műveletek előkészítésére összpontosítanak, amint arról a helyi ukrán hatóságok május 5-én beszámoltak. Az ukrán erők az elmúlt 24 órában nem hajtottak végre bejelentett ellentámadást Herszon felé.

Mi várható?

Az orosz erők valószínűleg továbbra is folytatják az Izjumtól délre irányuló offenzív erőfeszítéseiket a Donyeckből nyugatra történő előrenyomulással annak érdekében, hogy bekerítsék az ukrán csapatokat a déli Harkivi területen és Nyugat-Donyeckben.

Oroszország megváltoztathatja a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok státuszát, esetleg egyetlen „Donbászi Köztársasággá” egyesítve és/vagy közvetlenül Oroszországhoz csatolva őket.

Az orosz erők nyilvánvalóan úgy döntöttek, hogy szárazföldi támadással foglalják el az Azovsztal üzemet, és valószínűleg ennek megfelelően folytatják a műveleteket.

A Harkiv városa körüli ukrán ellentámadások megingathatják a várostól északkeletre lévő orosz állásokat, ami arra kényszerítheti az oroszokat, hogy válasszanak az állások megerősítése vagy feladása között, ha az ukránok tovább folytatják az ellentámadást.

Az orosz erők az elkövetkező napokban újabb támadó hadműveletekre készülhetnek, amelyek célja Herszon terület egészének elfoglalása.


Szóval, világrengető hírek nincsenek, Harkiv környékét leszámítva mintha állnának a frontvonalak. Oroszbarát körök erre azt mondanák: „sebaj, majd a Győzelem napján Putyin hadat üzen Ukrajnának, elrendeli az általános mozgósítást és az orosz túlerő elsöpri az ukrán ellenállást”. Hát, vagy elsöpri, vagy sem, azért nagyobb összegben nem fogadnék erre a változatra. Főleg azután nem, hogy elolvastam a Meduza elemzését ez ügyben, melyet speciel orosz szempontok alapján írtak, bár nem a jelenlegi orosz kormányzat támogatásának céljával.

Eszerint mozgósítás nélkül képtelenség megnyerni a donbásszi csatát, de – mozgósítással is lehetetlen.

Hogy is van ez? Úgy, hogy az orosz hadsereg mintha megrekedt volna. Azért a „mintha”, mert nem tudni, mennyi tartalékuk van még. A február 24. előtti orosz alakulatok mintegy harmadának holléte (beleértve azokat is, amelyeket a februári és márciusi kijevi, valamint az áprilisi mariupoli offenzívában használtak) ma már ismeretlen. Nem kizárt, hogy ezeknak az alakulatoknak a motorizált lövész- és harckocsizászlóaljai olyan súlyos veszteségeket szenvedtek a háború első szakaszában, hogy most már harcképtelenek. Jobb esetben feltöltés alatt állnak, valahol a hátországban, esetleg tartalékba vonták őket. Körülbelül ez a három lehetőség áll fenn, illetve még elképzelhető az a negyedik, hogy mindhárom állítás egyszerre igaz: nagy veszteségeik voltak, melyek miatt feltöltik őket, de ha lehet, minél tovább tartalékban maradnak.


Azonban még a nagy tartalékok esetleges jelenléte sem növeli jelentősen az egész művelet sikerének esélyét. Az ukrán erők Donbásszban történő bekerítésére irányuló teljes hadművelet sikerét – még az összes lehetséges tartalék felhasználásával is – nehéz elképzelni. Ugyanis az orosz katonai doktrína szerint egy motorizált gyalogos zászlóalj támadási zónája nem lehet több két kilométernél (feltételezve, hogy közvetlen kapcsolat van a szomszédokkal a szárnyakon). Következésképpen legalább 400 zászlóaljra lenne szükség egy ilyen grandiózus művelet sikeréhez. És minden orosz zászlóalj taktikai csoportja (zászlóalj és támogató egységei – kommunikáció, elektronikus hadviselés, tüzérség) 700-900 katonából áll. Tehát egy sikeres offenzívához csak a Donbásszban az orosz hadseregnek legalább 300 000 főre volna szüksége. Jelenleg szakértők szerint egész Ukrajnában legfeljebb 70-80 taktikai zászlóaljcsoport, azaz legfeljebb 60 000 orosz katona van. Március elején pedig az orosz erők létszáma nem haladta meg a 100 000 főt (a harcoló egységekben) – az LNK, a DNK és a Rosgzvargyija csapatait nem számítva.

No igen: erre volna jó a mozgósítás. Csakhogy azzal sem mennének sokra. Ukrajna a friss orosz erők beáramlását a saját mozgósításával, a Nyugatról érkező fegyverekkel és valószínűleg hírszerzéssel fogja ellensúlyozni. Tehát ebben az esetben is előfordulhat, hogy az orosz hadművelet akár általános visszavonulással is végződhet Donbassz nagy részéről.

Ráadásul Oroszország és Ukrajna egy végtelenségig húzódó, kimerítő háborúba keveredhet, ahol az orosz hadsereg egyetlen előnye a potenciális számbeli fölény lenne (a nagyobb népesség és következésképpen a nagyobb létszámú hadkötelesek miatt).


Oroszország mozgósítási képessége azonban szintén korlátozott.

Először is, politikailag veszélyes lenne egy ilyen lépés, mivel a mozgósítottak körében elkerülhetetlenül magas veszteségek minden bizonnyal csökkentenék a kormány és a háború támogatottságát. Másodszor, a tapasztalt tisztek és oktatók többsége már Ukrajnában van, ami azt jelenti, hogy nem tudják kiképezni az Oroszországban mozgósítottakat. Vagyis a nyilvánvaló motivációs problémák mellett a „friss erők” alulképzettek is lehetnek. Szóval, röviden: egy kiképzés jelenleg arra képes megtanítani az újoncot, hogy melyik az AK–47-es csöve és melyik a tusa, valamint melyiket célirányos az ellenfél felé fordítani, de ennél sokkal többet nem. Olyasmi, amihez tényleg tanulni kell, harckocsik, páncélosok, rakéta-sorozatvetők vezetése, kezelése szóba sem kerülhet, ahogy a harci pilóták képzése sem. És az erősítés saját tapasztalatlansága, képzetlensége miatt a harctéren nagyon hamar súlyos veszteségeket szenvedne.

Szóval nem hozná el a mozgósítás a győzelmet, de az igen valószínű, hogy rengeteg szenvedést és halált okozna.

Rendben van, ezt így látják a katonák és az oda kerülő civilek, akik számára a harctér egy valós dolog, de nem így látják a politikusok és a propagandisták, akiknek az csak egy vonal a térképen. Ők az érintettek utolsó csepp véréig harcolnának a győzelemért, bár a sajátjukból egy kicsit sem áldoznának. Voltaképpen magát a háborút is az ilyen kibicek okozták: most, hogy jön a győzelemnapi parádé, melyet egész Oroszország (sőt, az egész világ) balsejtelmek közepette vár, a RIA Novosztyi propagandistái minden korábbinál hevesebb csaláncsépelésbe kezdtek, persze mások testrészeivel. A ma górcső alá vett elemzést Pjotr Akopov követte el, és egyenesen azt elemzi, milyen lesz a világ a végső orosz győzelem után.

Kellemetlen, mármint, ha sor kerül erre a győzelemre. Vérfagyasztó dolgokat ír ez a háborús uszító:

A kollektív Nyugat, élén az angolszász országokkal (vagy inkább azok elitjével), kétségtelenül a fő ellenfelünk ebben a csatában, és ez nem fog véget érni, miután Ukrajnában elhallgatnak a fegyverek. (…) A konfliktus kétféleképpen végződhet: Oroszország kapitulációjával és Putyin eltávolításával, vagy egy súlyos válsággal a Nyugaton, ami ahhoz vezet, hogy az angolszászok elveszítik az ellenőrzést az egységes Nyugat felett, és az legalább két részre, az angolszász világra és Európára bomlik, egyidejűleg belső válsággal az USA-ban, a nyugati kulcshatalomban. Nyilvánvaló, hogy számunkra csak a második lehetőség elfogadható, és ennek jó objektív feltételei vannak a következő öt-tíz évben, ugyanakkor fel kell készülnünk egy hosszú, évtizedekig tartó konfrontációra az egyesült Nyugattal, ha az 2030 után valóban létezik.”

Az fel sem merül Akopov elvtársban, hogy békét kötnek a felek. Így mondjuk nehéz is lenne: hiszen tulajdonképpen azt mondja, hogy Európát orosz gyarmatként, vazallusállamok laza szövetségeként hajlandóak csak elfogadni, már amennyiben az Egyesült Államok meggyengül. És ha nem? Akkor elpusztítják? Nem pont erre gondol, csak mégis…

Mert Oroszország győzelme a Nyugat felett nem jelenti azt, hogy a Nyugat leigáz minket, és azt sem, hogy leigázzuk Európát – ezt még a legmakacsabb ruszofóbok sem hiszik. Nem, a mi győzelmünk, mint 1814-ben és 1945-ben, az Oroszországot nyugatról fenyegető veszély felszámolását jelenti. (…) Az orosz győzelem valóban új fejezetet nyit az emberiség történelmében – ahogy annak idején az októberi forradalomról mondták (amelyhez való hozzáállás egyébként hazánkban és a világban is meg fog változni ezután).”




Ezek restaurálni akarják a nagy Szovjetuniót, csak még nagyobb méretekben, állandó ellenőrzéssel a vele határos államok életének minden területén, és ha lehet, kommunizmus-szocializmus nélkül, hogy jövedelmezőbb legyen. Orosz Nacionalista Birodalom. Ehhez Akopov ajánlja a Nyugat megosztását, a gazdaság szétzilálását és a mostani háború minél nagyobb mértékű kiterjesztését. Ha lehet, kiterjesztését Ázsiára is, miáltal a világ két táborra, nyugati és kínai–orosz tömbre oszlik, a köztük lévő konfrontáció a hidegháború legjobb hagyományai szerint zajlik majd. Nem tudom: erről megkérdezte Kínát is? Ugyanis Pekingnek ismereteim szerint nincsenek ilyen elképzelései. Mindenesetre optimista szavakkal zárja az általa felvázolt világvégét:

Ha az oroszok győzni akarnak, ha tudják, hogy miért harcolnak, nincs olyan erő, amely megállíthatna minket. És így a Győzelem a miénk lesz.”




Ennek nem is volna semmi akadálya, ha az ellenfél nem létezne, így viszont várhatóak fennakadások a Nagy Tervben. Bár a Nyugat megosztását így is próbálgatják, ennek ékes példája a Politikában ma megjelent névtelen írás, ami szerint már fel is osztották Ukrajna területét. Kik osztották fel? A névtelen szerző szerint többek között mi… szóval, így tessék revizionistáskodni, látható, hogy az Moszkvának használ. Az írás azt állítja, hogy a lengyel TVP1 mutatta be a jövendő Ukrajnájának térképét (korábban a Pravdában is operáltak ezzel a grafikával, csak akkor még más volt a körítés hozzá) és részleteket is elárul az állítólagos ördögi tervünkből.

Mellesleg: a térképet valóban a lengyel TVP1-en mutatták be, csak nem most, hanem a Válasz szerint 2014. március 23-án. A térkép egy tudósításhoz készült illusztrációként annak kapcsán, hogy Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz Állami Duma korábbi alelnöke, a szélsőségesen populista Liberális Demokrata Párt elnöke levelet intézett a lengyel, a román és a magyar külügyminisztériumhoz Ukrajna felosztását illetően. Szóval: ez igazából Zsirnovszkij nyolc évvel ezelőtti javaslatát mutatja be! Más kérdés, hogy Vlagyimir Volfovics a minap néhányszor elhunyt (most már viszonylag biztosan állítható, hogy halott) és nem tud tiltakozni. De lássuk azt az ármányt!

A térkép már Lengyelország részeként mutatja Ukrajna Lemberg, Ivano-Frankivszk, Voliny, Rivne és Ternopil régióit, Románia részeként a Csernyivci régiót, a magyarok részeként pedig Kárpátalját. Ugyanakkor Ukrajna déli része, beleértve Odessza, Mikolajiv, Herszon, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Harkiv területét, valamint a Donbász régiót, az LNR-hez kerül. Csak az ország középső és északi régiói maradnak Ukrajna részei. (…) Mindez a Lengyelország, Románia és Magyarország által az „orosz agresszió elleni védelem” jelszava alatt végrehajtott lavinaszerű haderő-felépítés hátterében történik. Korábban egy ilyen forgatókönyv nem lett volna indokolt, és sok állam már Varsó és Bukarest részéről is agressziónak tekintette volna. A nem csak a Dnyeszteren túli, hanem a moldovai feszültségről szóló információk alapján kijelenthetjük, hogy Románia titokban nagyszámú román katonát és tisztet küldött Moldovába „moldovai katonaság” álcája alatt. A moldovai tisztek nagy részét román katonatisztekre cserélik (minden kulcspozícióban) az összes parancsnokságon, és a katonai egységek parancsnoki századaiban (amelyek a katonai rendőrség feladatait látják el) – a személyzetet teljesen lecserélik románokra.”




Ez tényszerűen nem igaz. De kivihetetlen is volna: hanem lássuk, mi a helyzet velünk, magyarokkal? Ihaj, de cifra!

Romániával együtt a Törökország védelme alatt álló Magyarország is részt vesz a bővítésben. Ankara évtizedek óta szállít fegyvereket Magyarországnak (érdemes megemlíteni a török gyártmányú aknavető rendszerekkel felszerelt Ejder Yalçın és Yörük 4×4 páncélozott járművek tömeges szállítását) a török egység részeként.

A magyarok és a törökök közös török gyökereiről szóló viták már régóta folynak a csúcson. Törökország érdekei pedig nem korlátozódnak Magyarországra. Ismeretes, hogy Törökország több mint háromezer „szürke farkast” (a szélsőjobboldali Bozgurt mozgalom harcosait) telepített Harkiv és Odessza-Mikolajiv irányába, hogy részt vegyenek az amerikai katonai tárca előkészületeiben az ukrán erők által elhagyott állások elleni ukrán ellencsapásokhoz. Úgy tűnik, hogy a törökök így akarnak „konszolidálódni” Ukrajnában.

A NATO elképzelése szerint Romániának Magyarországgal együtt kell elfoglalnia Dnyeszteren túli területeket és Ukrajna délnyugati területeit.”





Micsoda? Magyarország török védelem alatt áll? Budán meg pasa a helytartó, hogyne! Az Ejder Yalçın magyarul a Gidrán, ebből volt nekünk tavaly februárban tíz darabunk, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Különben egy páncélozott terepjáró. A Yörük ennek a kisöccse, ha egyszer használja majd a Honvédség, Nomád lesz a neve: de tömeges szállításról nincs szó, soha nem is volt, a tervek szerint lesz összesen 300 ilyen terepjárónk – egyszer majd, valamikor, ismerve az életet, gyaníthatóan sohanapján.

Szóval, az írás többi állítása is hasonlóan igaz – azért elképzelem a budai pasát, amint a Gidránok élén végiglovagol a Keletitől a Rákóczi úton át a Várba, és ott a Mátyás-templom müezzinje köszönti a toronyból. De a dezinformáció utolsó szavai ijesztőek:

A Dnyeszteren túli területeket, valamint Moldovát is beolvasztják. Különösen Transznisztriával kapcsolatban, amelynek területe már támadás alatt áll. A „trójai faló” tényező is szerepet játszhat ebben, hiszen mind Dnyeszteren túli, mind moldovai területen több tízezer ukrán él, akik között rejtőzködő harcosok lehetnek. A teljes művelet aktív szakasza május első tíz napjára (dekádjára) várható.”





Ami azt jelenti, hogy csipkedjük magunkat, ha azt akarjuk, hogy Munkács és Budapest egyaránt török vilajet legyen, mert már hetedike, három nap maradt a „beolvasztásra”.

Komolyabbra fordítva a szót: jobban tartok attól, hogy ez alatt a három nap alatt végrehajtanak valami hamis zászlós műveletet az orosz furfangos Nyesztyerkák, magyar, román vagy lengyel színekben, hogy belerángassák ezt a három NATO-tagállamot a háborúba. Legalábbis nekem ez az írás nagyon ilyesmi előjelének tűnik. Ahogy Zelenszkij elnök mondta: „Ha tudni akarod, mire készül egy orosz, nézd meg, mivel vádol meg másokat!”

Mára ennyi hír jutott, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!