Szele Tamás: A Sátán Trehizbenkában

Oroszország inváziója Ukrajna ellen továbbra is rendületlenül zajlik, Transznisztriában mintha éleződne a helyzet, az orosz erők megrohamozták az Azovsztal katakombáit, Moszkva fölött látták szállni a Végítélet Madarát, valamint ukrán oldalon beavatkozott a harci cselekményekbe maga Lucifer, mármint a RIA Novosztyi szerint.

Erre mondják, hogy „akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés”. De mielőtt belebonyolódunk a misztikumba, lássuk a harcterek konkrét híreit, mint máskor is, az Institute for the Study of War napi elemzése nyomán. 

Az ukrán védelem nagyrészt megállította az orosz előrenyomulást Kelet-Ukrajnában. Az orosz csapatok május 4-én több sikertelen támadást hajtottak végre Kelet-Ukrajnában, és nem tudtak megerősített előrenyomulást végrehajtani. Az Izjumtól délre támadó orosz erőknek egyre kevesebb a lehetősége arra, hogy sikeresen bekerítsék az ukrán erőket Rubizsnye térségében. Az ukrán erők eddig megakadályozták, hogy az orosz erők egyesítsék az Izjumtól délkeletre, valamint Limantól, Szlovjanszktól és Kramatorszktól nyugatra indított offenzíváikat, ahogyan azt az orosz erők valószínűleg tervezték.

Az ukrán erők továbbra is fenyegetik az Izjumba vezető orosz szárazföldi kommunikációs vonalakat az E40-es autópálya mentén, sőt, május 3-án megsemmisítettek egy orosz utánpótlási konvojt Vesele-nél. Az orosz erők erősen lőtték az ukrán állásokat Izjumtól délre és nyugatra, mi több, valószínűleg célba vettek egy ukrán pontonhidat a Sziverszkij Donyec felett Protopoivkában. Az orosz védelmi minisztérium állítása szerint az orosz erők május 4-én megsemmisítették a hidat.

Az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy az orosz erők Luhanszk megye északkeleti részéből dél felé, Liman felé támadnak az Izjumi harcokkal párhuzamosan. Állítólag nem részletezett előrenyomulást hajtottak végre Shandryholove irányába, mintegy 15 kilométerre északra Lymantól. Május 4-én valószínűleg nem foglalták el Jampilt (nagyjából 10 kilométerre délkeletre Limantól), legalábbis az orosz tüzérségi és rakétacsapásokat követő nagy tüzekről készült műholdképek tanúsága szerint. Ellenben valószínűleg legalább részben bekerítettek több front menti települést Luhanszk megyében. Szerhij Haidai, a Luhanszki terület közigazgatási vezetője arról számolt be, hogy Rubizsnye és Popaszna lakosai május 4-től még egy hétig rendelkeznek víz- és élelmiszerkészletekkel. Drónfelvételek is mutatták, amint orosz Wagner zsoldosok harcolnak egy ukrán katonával Popasznában, ami arra utal, hogy az orosz erők folytatják a városon belüli tömbről tömbre történő őrlődést.

Az orosz alakulatok a jelentések szerint május 4-én hatoltak be először az Azovsztal acélműbe – nem pedig annak külterületére. Ennek az orosz előrenyomulásnak a mértéke továbbra sem világos, és a támadóknak valószínűleg további kemény harcokkal kell szembenézniük, ha a teljes létesítményt ki akarják üríteni. A Kreml valószínűleg azt reméli, hogy Azovstal sikeres elfoglalása szárazföldi támadással megszilárdítja egyre növekvő erőfeszítéseiket, hogy május 9-ig bejelentsék Mariupol teljes ellenőrzését. Az orosz vezetés valószínűleg valamiféle győzelmet kíván aratni Mariupolban, hogy sikert jelenthessen be az orosz népnek, bár az orosz erők nagy valószínűséggel nem fogják leállítani az offenzív műveleteket Ukrajna-szerte ezen a napon.

Az orosz erők május 4-én fokozták a nyugat-ukrajnai közlekedési infrastruktúra elleni légicsapásokat, de továbbra sem képesek megakadályozni az Ukrajnába irányuló nyugati segélyszállítmányokat. Hat orosz cirkálórakéta csapódott be Lviv és Kárpátalja vasútállomásai közelében lévő elektromos alállomásokba május 4-én. Egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő arról számolt be, hogy az orosz repülőgépek 200-300 légicsapást hajtottak végre, amelyek nagyrészt a közlekedési infrastruktúrát célozták az elmúlt 24 órában. Az amerikai tisztviselő hozzátette, hogy ezek az orosz csapások valószínűleg az ukrán szállítási képességek megzavarására és a fegyver-utánpótlási erőfeszítések lassítására irányulnak, de nem sikerült ezt elérniük.

Az orosz erők május 4-én folytatták a felderítést, valamint légi és tüzérségi csapásokat mértek ukrán állásokra Harkiv városában és a környező településeken. Az ukrán erők az elmúlt 24 órában nem hajtottak végre megerősített ellentámadást. Ugyanakkor további orosz és ukrán források megerősítették a korábban jelentett ukrán ellentámadás mértékét, amely az orosz erőket Harkivtól 40 kilométerre keletre, Sztarij Szaltivig szorította.

Az orosz erők sikertelen szárazföldi offenzívát hajtottak végre Zaporizzsja város irányában, és május 4-én fokozták a tüzérségi támadásokat a Herszoni Területen. Az ukrán vezérkar megjegyezte, hogy az orosz erők további offenzívákat szándékoznak végrehajtani Zaporizzsja és Krivij Rih térségében, miközben folytatják a donbásszi hadműveleteket. Sikertelen támadásokat kíséreltek meg a Donyecki Területen lévő Novoszilka és a Zaporizzsjai területen lévő Orihiv ellen, valószínűleg a Donyeckből Zaporizzsja városába vezető N15-ös autópálya felé nyomulva. Az ukrán tüzérség továbbra is támadja a megszállt Zaporizzsjai Terület települései felé Donbászból futó orosz utánpótlási vonalakat.

Herszon terület közigazgatása arról számolt be, hogy az orosz erők támadást próbálnak indítani Knyazivka, Mala Sesztyirnya és Novovozsnyeszenszk ellen, hogy megvethessék a lábukat Mykolaiv és Dnyepropetrovszk területeken. Az ukrán Déli Operatív Parancsnokság arról számolt be, hogy visszaszerezte az ellenőrzést négy meg nem nevezett falu felett a Herszon-Mikolajiv terület határán, valószínűleg Sznihurvika térségében.

Az Ukrán Hírszerzési Főigazgatóság (GUR) szerint Oroszország arra törekszik, hogy Dnyeszteren túli területet használva pszichológiai hatást érjen el az ukrán erők lekötésére, ezzel is akadályozva őket a Donbásszba való bevonulásban. A GUR megjegyezte, hogy a Dnyeszteren túli orosz különleges alakulatban mindössze 300 harcképes katona van, és régi lőszerekkel vannak felszerelve. A május 3-i három orosz rakétatámadás Odessza ellen valószínűleg ennek a pszichológiai kampánynak a része volt, amellett, hogy nem meghatározott infrastruktúrát célzott.

Mi várható?

Az orosz erők valószínűleg továbbra is folytatják az Izjumtól délre irányuló offenzív erőfeszítéseiket a Donyecktől nyugatra történő előrenyomulással, hogy bekerítsék az ukrán csapatokat a Harkivi Terület déli részén és Nyugat-Donyeckben.

Oroszország megváltoztathatja a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok státuszát, esetleg egyetlen „Donbásszi Köztársaságba” való egyesítésükkel és/vagy közvetlen Oroszországhoz csatolásukkal.

Az orosz erők nyilvánvalóan úgy döntöttek, hogy szárazföldi támadással foglalják el az Azovstal üzemet, és valószínűleg ennek megfelelően folytatják a műveleteket.

A Harkiv városa körüli ukrán ellentámadások destabilizálhatják a várostól északkeletre lévő orosz állásokat, ami arra kényszerítheti az oroszokat, hogy válasszanak az állások megerősítése vagy feladása között, ha az ukránok tovább folytatják az ellentámadást.

Az orosz alakulatok az elkövetkező napokban újabb támadó hadműveletekre készülhetnek a Herszon terület egészének elfoglalására.


Nos, ezek viszonylag pontos, tárgyilagos és ellenőrizhető hírek. Megfigyelhető némi inkoherencia az orosz hadvezetésben, mintha hiányozna a műveletekből az összehangoltság, mintha többféle koncepció mentén harcolnának, többféle célért – de ez az ő dolguk. Mi viszont nézzünk kicsit bele a transznisztriai helyzetbe. Azért abba, mert Európára jelenleg ez a törpeállam jelenti a legnagyobb fenyegetést. Mármint indirekt módon, ha ugyanis az Oroszországi Föderáció bevonul oda, majd nekilát Moldova „felszabadításának” is, könnyen belesodródhat a háborúba a NATO-tagállam Románia, márpedig az már világháborúhoz vezetne. Tehát elég hideglelős a helyzet arrafelé. A TASZSZ két mai hírben is foglalkozik a Dnyeszteren túli területtel, az első szerint:

Moldova védelmi minisztériuma bejelentette, hogy május 3-án hadgyakorlatot kezdett az önhatalmúlag kikiáltott Dnyeszteren túli területtel határos Bulboaca katonai gyakorlótéren. Sajtószolgálata közölte, hogy a katonai akadémia kadétjai június 4-ig gyakorolják a lőgyakorlatokat.

A kiképzés a 2022-2023-as ütemtervnek megfelelően zajlik, és semmilyen módon nincs összefüggésben a térség biztonsági helyzetével” – mondta az akadémia vezetője, Anatolij Bucuch ezredes.

A feszültség a múlt héten súlyosbodott a Dnyeszteren túli régióban, miután terrortámadások sorozata történt, amelyekben hordozható gránátvetőket, páncéltörő aknákat és robbanóanyagokat használtak. Az önjelölt köztársaság vezetője, Vadim Krasznoszelszkij szerint a szabotázsakciókat Ukrajna területéről szervezték. A legmagasabb szintű terrorkészültséget vezette be. Útlezárásokat telepítettek a városok körüli utakra, és megerősítették a rendőrségi járőröket az utcákon.”





Azért ne feledjük, hogy Moldova fegyveres erőinek létszáma összesen 6910 fő, de ebből csak 3500-an hadra foghatóak, a sereg másik fele adminisztrátor… no, de mit mond a másik hír? 

Vitalij Ignatyev transznisztriai külügyminiszter felszólította Kijevet és Kisinyovot, hogy akadályozzák meg a helyzet további eszkalálódását az általuk el nem ismert köztársaságban.

Felszólítjuk szomszédainkat Ukrajnában és Moldovában, hogy őrizzék meg nyugalmukat, hozzanak kiegyensúlyozott döntéseket és akadályozzák meg az eszkalációt” – mondta a Rosszija 24 televíziós csatorna csütörtöki élő adásában.

Május 4-én Igor Grosu, a moldovai parlament elnöke találkozott Ruszlan Stefancsukkal, az ukrán Verhovna Rada elnökével – közölte Ignatyev.

A közösségi médiában olyan híreket láthattunk, amelyek szerint fegyverszállításról és fegyverszállításról tárgyalnak” – mondta a transznisztriai külügyminiszter.”





Nos, a Dnyeszteren túli köztársaság (most ne foglalkozzunk azzal, hogy Moszkván kívül senki sem ismeri el, attól még ott van, és kész) hadereje 7500 fő, bár számolnak még 80 000 tartalékossal is. Ha nem olyan lenne a világpolitikai helyzet, amilyen, ezt a vitát – ami arról szól, hogy ki robbantott fel és mit – nem háború, hanem kocsmai verekedés útján rendeznék, és még arra is csak a legrosszabb esetben kerülne sor. De most pont a legérzékenyebb helyen fekszik a két kis állam, Transznisztria és Moldova, tehát fokozott figyelemmel kell kísérni az ottani eseményeket. Tiraszpol láthatóan úgy táncol, ahogy Moszkvában fütyülnek, Chișinău mintha óvatosan Kijev felé orientálódna – Maia Sandu miniszterelnök kifejezetten EU-barát – szóval most minden azon múlik, hogy lesz-e orosz partraszállás a Kígyó-sziget irányából, bár ez tegnap óta majdnem lehetetlen (az ukrán drónok elpusztították a szigeten álló orosz bázist).

Hogy beszéljünk valami vidámabb dologról is, Moszkva fölött tegnap látták körözni a Végítélet Madarát. Ezt több orgánum is riasztó jelként közölte, valóban nem a legjobb hír, de azért nagyon megijedni sem kell. Arról van szó, hogy ez egy különleges, Il–80-as repülőgép, amit még régen, a kilencvenes években mobil parancsnoki központtá alakítottak át, ha ugyanis kitörne az atomháború, minden stabil, földfelszíni központ veszélyben forogna, azonban a mozgásban lévő repülőgép nem (vagy legalábbis: nem úgy). Van ilyen gépe az amerikai elnöknek is, ezt most azért vették elő, mert részt vesz a május 9-i légiparádén, és vélhetően azt akarták ellenőrizni, megfelelő műszaki állapotban van-e. Az hordoz némi fenyegető üzenetet, hogy a Győzelem Napján pont ezt a gépet mutogatják, de azért nem kell odáig eljutni az aggodalomban, ameddig a Blikk tette, akiknél az lett az erről szóló hír címe, miszerint:

Felszállt Putyin „végítélet” repülőgépe: ez akár a legrosszabbat is jelentheti”




Nem: ez csak annyit jelent, hogy elővették és leporolták. De ha már Végítélet, az a buli Sátán nélkül hajítófát sem ér, még jó, hogy ördög is akad a hírek között. A RIA Novosztyi volt képes közzétenni azt az írást, ami a háború manipulált propagandahírei között is különdíjat érdemelne. Kérem szépen, az ukránok már sátánisták is. Inkább idézem, de csak erős idegzetűeknek ajánlanám.

TREHIZBENKA (LNK), május 4. – RIA Novosztyi. Fekete mágia nyomait találták az ukrán aknavetős csapatok főhadiszállásán, Trehizbenka falu határában. Túlvilági erők adeptusai fegyvereket próbáltak „felszentelni” és vérrel írtak rájuk jeleket – jelentette a RIA Novosztyi tudósítója.

Az A4472 katonai egység ebben a parancsnokságban állomásozott. A falán egy sátáni pecsétet találtak, amely a tisztátalan erőkről szóló hollywoodi filmekre emlékeztet.

Ez egy mágikus szigillum (pecsét), amely sok egymást metsző vonalból áll. Nehéz biztosan megmondani, hogy mit jelent, látható az anarchia fordított jele, az „SS” jel egy része, a kör bal szélső szektorában jól látható zig rúna, és a németül írt héber „zain” betű, ami kardot vagy fegyvert jelent” – mondta a RIA Novosztyinak Jekatyerina Dais kultúrtörténész.

Ez a „sötét erők mágikus pecsétje”, amely az anarchia, a fegyverek és a fasiszta szimbólumok eszméit ötvözi – mondta.

Rámutatott, hogy a szigillumot „unikurálisan”, azaz a kéz felemelése nélkül rajzolták, ami szintén elárulja okkult jellegét. A pecsét alatt található Zein szó szintén figyelemre méltó.

A bibliai héberben a Zein jelentése ‘kard’, a ‘lezaen’ ige pedig ‘felfegyverkezni’. Talán a varázslat szerzői rituálékat végeztek a fegyverek megerősítésére, vagy azt „kérték”, hogy még több fegyvert küldjenek nekik” – véli Dice.”




Nos, a képet elnézve szerintem annak alkotója inkább még egy utolsó féldecire vágyhatott… ezen ugyan nem szerepel a héber „zayin” betű, ami különben a latin nagy „T”-re hasonlít. Sőt, ez még csak nem is lehet „szigillum”, maximum egy vagy több részeg katona firkálmánya, de hát nem is „zayin” van alája írva (latin betűkkel!), hanem „zein”, ami maximum jiddisül jelentheti azt, hogy „lenni”, de ennek így semmi értelme. Az ábrát lehet, hogy kézfelemelés nélkül rajzolta az ismeretlen művész, csak az érthetetlen, hogyan volt rá képes, hiszen a körön belüli kacskaringós firkák külön állnak a kontúrtól, tényleg csakis misztikus úton sikerülhetett az alkotás. De a hír folytatódik:

Magában az épületben pedig a személyzeti utasítások között az ukrán biztonsági erők sajtóközleményét találták meg, amely a Donbásszban elszenvedett veszteségeikről szólt. Az iraton vérnyomok vannak, míg máshol nincsenek ilyenek.”

Mely hátborzongató! Elképzelem a jelenetet, ahogy a parancsnok odaszól az ügyeletes tisztnek:

– Ihor, hozd a biztonsági erők sajtóközleményét a donbásszi veszteségekről.

– Miért, parancsnok úr?

– A helyzetünk reménytelen, meg kell idézzük Lucifert, és azt anélkül nem lehet. Jó, megvágom az ujjamat, rácsorgatom… te addig mondd a varázsigéket.

– És most mi lesz?

– Most vagy kapunk a Pokolból Javelineket vagy nem. Esetleg mi magunk kerülünk a Pokolba, ha nem lesz más megoldás.

– Értem, parancsnok úr. De minek kellett ehhez összefirkálni a falat?

– Minek, minek… hogy a RIA Novosztyi tudjon miről írni!

Vagy így volt, vagy – valószínűleg – egyáltalán nem, de ezt az emeletes ostobaságot szerintem kiemelt honoráriummal jutalmazták a moszkvai hírügynökségnél.

Szóval itt tartunk, jön a Végítélet, a madara már Moszkva fölött röpköd, az ukrán tábori tüzérség ördögöt idéz, ha kitör Transznisztriában egy közepes verekedés, azonnal össze kell hívni a Biztonsági Tanácsot és az orosz hírügynökségek a háttérben halkan, fojtott hangon antiszemita hangulatot keltenek, mert az nekik mindig jól jön.

Ma ezek voltak a főbb hírek, holnap folytatom.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!