Független sajtótermék
Kezd mérhetetlenül idegesíteni az a huhogásözön, ami többek között az ukrán háborúval kapcsolatban megjelenik. Mintha nem volna elég a „hivatalos” riogatás, a szörnyű ítéletidő közelgésétől a „mindmeghalunk” különböző verzióiig.
Négy nap szabadság után folytatom az ukrajnai orosz megszállás krónikáját. Jó alkalom volt ez a kis kiesés arra, hogy hátralépve némi távolságból tekinthessem át a képet, inkább a folyamatokra, mintsem a napi harci cselekményekre, eseményekre koncentrálva.
Ha úgy vesszük, tulajdonképpen nincsen nekem semmi bajom, végső soron elértem, amire törekedtem, bár minden ilyen könnyen sikerülne. Ha azonban másként vesszük, eléggé különös a helyzet, még ha nem is mondanám reménytelennek – de nagyon magyar. Magyarabb a turulnál, magyarabb erdőnyi kopjafánál.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenharmadik napját írjuk, és nem tudok jó hírekről beszámolni. A béke elérhetetlenül messzinek tűnik, a Moszkva cirkáló elsüllyedése vagy elsüllyesztése körül egyre nagyobb a titkolózás.
Húsvét van. Aminek Karácsonykor kellene lennie. A téli napforduló utáni három (!) napban. Az ókori szaturnáliák ünnepekor.
Ukrajnában a helyzet nem enyhül, az orosz invázió folytatódik: Kijevet rakétákkal lövik, Izjum és Harkiv térségében komoly orosz erők gyülekeznek, Lozovaja vasútállomásán rakétatámadás várható és valahogy mindezek következtében Orbán Viktor osztrák–magyar császár és király lesz.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is folyik, Kelet-Ukrajnában gyülekeznek az orosz erők döntő csatára készülve – mely minden eddiginél véresebb lehet – a Kreml keresi az ürügyet Kijev közvetlen megtámadására (és meg is találja, ha van, ha nincs), a Moszkva rakétacirkáló pedig most már végérvényesen elsüllyedt.
Volt nekem egy fizikatanárom a gimnáziumban. Az volt a szokása, hogy amikor valakit kihívott felelni, feladta a példát, és innentől kezdve egészen addig nem mondott semmit, ameddig a delikvens be nem fejezte.
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának ötvenedik napját írjuk, a harcok nem csitulnak, és mindenki a maga győzelmét dobolja, tehát jó füle kell legyen annak, aki a sok dicsőség alapján meg akarja tudni a veszteségek mértékét is.
Ez a kulcsmondat. Mármint az egyik kulcsmondata az életnek. A rövid távú jóslataim ott szoktak zátonyra futni – hányszor megfogadtam, hogy felhagyok velük, de hányszor –, hogy megpróbálok egy ésszerű cselekvést illeszteni a szóban forgó rendszer életfolyamába, azaz olyat, ami alkalmazkodik az előtte történtekhez és az utána reméltekhez.