Szele Tamás: Szabotázs és propaganda

Oroszország Ukrajna elleni inváziója lassan a teljes káosz jeleit mutatja, eddig sem értett senki semmit, ez mostanra súlyosbodott.

Még az a szerencse, hogy nagy léptékű harci cselekmények nem zajlottak az elmúlt huszonnégy órában, ellenben annál több szabotázsakcióról számolhatunk be. Transznisztria sorsa továbbra is kérdéses, amint az is, hogy egyáltalán mi történik ott.

Kezdjük azokkal a csapatmozgásokkal, amelyek azért mégis lezajlottak, de ezeket sem az orosz vagy ukrán vezérkar jelentéseiből ismerhetjük meg, azok már rég értelmezhetetlenek ilyen szempontból, hanem az Institute for the Study of War meglehetősen semleges, tárgyilagos elemzéséből. Eszerint:

Az orosz erők a kelet-ukrajnai hadműveleti mozgások szilárdabb mintáját mutatják, legalábbis az Izjum és Rubizsnye közötti vonalon. Az orosz csapatok több, nagyjából párhuzamos úton nyomulnak egymás támadási távolságán belül, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb harci erőt vessenek be, mint amit a korábbi gyakorlatuk támogatott. Az orosz csapatok ezen a vonalon biztosabban haladnak, mint bármely más orosz előrenyomulás során a háború ezen szakaszában. Izjumtól délnyugatra, Barvinkove felé és délkeletre, Szlovjanszk felé nyomulnak. Rubizsnyétól nyugatra és délre is több oszlop tör előre, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy bekerítsék és teljesen elfoglalják a települést. Az orosz előrenyomulás azonban még ezen a területen is inkább módszeresen, mint gyorsan halad, és nem világos, hogy milyen messzire lesznek képesek előrenyomulni, vagy hogy képesek lesznek-e nagy számban bekeríteni az ukrán erőket.

Elmondható tehát, hogy az orosz erők továbbra is lassan, de folyamatosan haladnak előre Izjumtól délre és Rubizsnyétől északnyugatra, de a kelet-ukrajnai vonal mentén máshol az orosz offenzív műveletek továbbra is sikertelenek.

Folytatódnak a harcok Mariupolban, ahol az ukrán védők láthatóan még mindig tartják az Azovsztal üzemben kiépített állásaikat.

Oroszország és/vagy orosz ügynökök hamis zászlós támadásokat hajtottak végre az oroszok által megszállt Dnyeszteren túli területeken, valószínűleg azért, hogy egy (nagy valószínűséggel sikertelen) támadással fenyegessenek Odessza ellen, esetleg Moldova destabilizálása érdekében.”



Ebben van valami – tényleg lehetséges, hogy nem délkeletről akarják elérni Odesszán keresztül Transznisztriát és Moldovát, hanem épp onnan szeretnének támadást indítani Odessza ellen – ennek is van egy sajátos logikája, bár akadályai is lennének. Az megint más kérdés, hogy most már a TASZSZ sem érti, mi zajlik Tiraszpol környékén, de erről később lesz szó.

Egyelőre vegyük elő az éjszakai szabotázsakciókat, melyek a változatosság kedvéért szintén értelmezhetetlenek. Tekintsük azt, amit biztosan tudunk. Eszerint kigyulladt egy lőszerraktár a Belgorodi Területen lévő Sztaraja Nelidovka falu közelében. Erről a régió kormányzója, Vjacseszlav Gladkov számolt be Telegram-csatornáján, pontosítva, hogy az esetről a golovinszkij-vidéki település vezetőjétől, Denisz Zolotuhintól kapott tájékoztatást. Gladkov 6:30-kor közölte, hogy a Sztaraja Nelidovka területén lévő nyílt tüzet felszámolták. A regionális rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint nem voltak civil áldozatok, és a házak és épületek nem sérültek meg. A tűz okáról nem adtak ki információt.

Április 27-én éjjel Kurszk lakói „csattanásokat” hallottak – közölte Roman Sztarovojt, a kurszki terület kormányzója. „Az eset részleteit tisztázzuk. Az előzetes adatok szerint egy légvédelmi rendszer lépett működésbe. Nem voltak sem áldozatok, sem anyagi károk” – mondta, és ígérte, hogy később részleteket közöl.

A Voronyezsi Régió hatóságai szintén robbanásokról számoltak be. A Voronyezs Szovjetszkij kerület polgári védelmi és rendkívüli helyzetek minisztériumának közlése szerint „két robbanás” hallatszott a Shilovo kerületben. A régió kormányzója, Alekszandr Guszev viszont azt írta Telegram-csatornáján, hogy Voronyezs közelében megsemmisítettek egy drónt.

Ma reggel a Voronyezs melletti égbolton a légvédelmi rendszer észlelt és sikeresen megsemmisített egy kis felderítő drónt. Személyes ellenőrzésem alatt tartom a helyzetet. A régió lakosainak életét és egészségét nem fenyegeti veszély” – áll a jelentésben.

Akkor tulajdonképpen miféle kár esett és miben? Leégett egy lőszerraktár Sztaraja Nelidovkában, ami hadak idején amúgy is megesik, halálos áldozat, sebesült nincs, ezenkívül vagy lelőttek egy ukrán drónt, vagy sem. Viszont nyilatkozott az ügyben Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója és az orosz–ukrán béketárgyalások egyik résztvevője, de olyant nyilatkozott, hogy azt a delphoi jósda és a kínai taoista – csan-buddhista klasszikusok is megirigyelnék. Azt írta a közösségi oldalán, miszerint:

Podoljak megjegyezte, hogy Belgorod, Voronyezs és Kurszk régiókban „időnként” felrobbantak egyes nagy üzemanyagraktárak, amelyek szerinte az orosz erők Ukrajnában lévő páncélozott járműveinek üzemanyagát biztosítják, valamint lőszerraktárak.

Szerinte a belgorodi, voronyezsi és kurszki régiók most szintén elkezdték aktívan tanulmányozni a „demilitarizáció” fogalmát. „Leszerelés… Hogyan magyarázzuk meg? Nagyon egyszerűen. Ha önök, oroszok úgy döntenek, hogy tömegesen megtámadnak egy másik országot, tömegesen megölnek ott mindenkit, tömegével pusztítják a békés embereket harckocsikkal, és a régióikban lévő raktárakat használják a gyilkosságok biztosítására, akkor előbb-utóbb a számlát ki kell egyenlíteni. Az orosz katonai invázió ilyen intenzitása és volumene mellett Ukrajnában nem lesz mód a nyugodt életre. Ezért a Belgorod-Voronyezsi raktárak leszerelése teljesen természetes folyamat. A karma kegyetlen dolog.”




Ők voltak? Nem állítja. Nem ők voltak? Azt sem. A karma volt, jegyzi meg homályosan… Vagy nem a karma, ugyanis a belgorodi FSZB letartóztatott két „szabotőrt”. Igen ám, de ennek az akciónak is van egy kis szépséghibája, ugyanis a szabotőrök nem ukránok, hanem oroszok. Meg nem is szabotáltak egyelőre semmit, mivel a belgorod környéki vasút sehogyan sem azonos a Sztaraja Nelidovka-i lőszerraktárral. De lássuk, mit mond erről a TASZSZ!

MOSZKVA, április 27. /TASZSZ/. A Belgorodban őrizetbe vett szabotőrök felforgató akciót terveztek az orosz katonai konvojokat szállító vasútvonalakon – mondták az őrizetesek azon a kihallgatáson, amelynek videóját szerdán hozta nyilvánosságra az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Megvizsgáltam a vasútvonalakat, hogy tisztázzam, mely vágányokon szállítanak katonai konvojokat. Tanulmányoztam a vasúti pálya kialakítását és a működésképtelenné tételének módszereit is” – mondta az egyik letartóztatott szabotőr.

A másik letartóztatott elmondta, hogy egy sor felforgató cselekményt terveztek ki, „nevezetesen a vasúti sínek megrongálását csavarok eltávolításával és a védő tartórendszerek meggyengítésével.” – mondta.

A szabotőrök tetteiket oroszellenes álláspontjukkal magyarázták. Elmondásuk szerint az orosz hadsereggel szembeni fellépési módszereket kezdték el keresni az ukrajnai orosz különleges katonai művelet kezdete óta. Az egyik letartóztatott elmondta, hogy az ukrán „Mirotvorec” honlapnak információkat küldött az orosz alakulatokról. „És kerestük a módját annak, hogy kapcsolatba lépjünk az ukrán biztonsági szolgálattal, hogy összehangoljuk akcióinkat”- állította. A nyomozók büntetőeljárást indítottak az orosz büntető törvénykönyv 30. cikkelyének 1. része, 281. cikkelyének 1. része („Felforgató cselekmény előkészítése”) alapján. Ha bűnösnek találják őket, 10-15 év börtönbüntetés vár rájuk.” (TASZSZ)





Számomra elég furcsán hangzik ez a történet, hiszen valós tevékenységről nincs benne szó, csak tervekről, szándékokról – és hát tudjuk, hogy az FSZB vaslogikája, szelíd, ám kitartó és megingathatatlan érvrendszere bárkit képes meggyőzni arról, hogy valljon be bármit. Azt sem zárhatjuk ki, hogy magukat a vádlottakat is ők szállították saját maguknak, mintegy a testület kebeléből, hogy gyors eredmény szülessen a szabotázsakciók ügyében. Szóval, nem lehet tudni semmi biztosat, amit meg mégis, az az orosz népmesekincs és az Ezeregyéjszaka tárgykörébe tartozik. Javaslom az ügy felderítésével megbízni Hans Christian Andersen alezredest és a Grimm testvéreket, mint a terület kiváló, nemzetközileg is elismert szakértőit.

Létezhet még egy olyan megfejtése is Sztaraja Nelidovka titkának, hogy megmentették a Moszkva legénységét, felépültek a tengerészek, és őket állították a lőszerraktárba őrségnek, márpedig róluk tudni, hogy tiltott helyeken szoktak dohányozni.

De lássuk a változatosság kedvéért, mi folyik Transznisztriában! Azt, kérem, senki sem tudja. Két hír is érkezett Kolbaszna (Cobasna) falu körzetéből, mindkettőt a TASZSZ közölte. A korábbi szerint:

Oleg Beljakov, a Dnyeszteren túli békefenntartó művelet közös ellenőrző bizottságának társelnöke szerdán cáfolta a Kolbaszna falu közelében lévő katonai raktárak közelében leadott lövésekről szóló információkat.

A kolbasznai raktárak közelében történt lövöldözésről szóló információ a békefenntartó parancsnokságra érkezett, és azt ellenőrizték. Nem erősítették meg” – mondta a TASZSZ tudósítójának.

Korábban az állami Novosztyi Pridnyesztrovja hírügynökség a Telegram-csatornáján számolt be a lövöldözésről, valamint arról, hogy nincsenek áldozatok. A Dnyeszteren túli belügyminisztériumtól egyelőre nem érkezett információ.”





Ellenben a későbbi azt mondja:

Az el nem ismert Transznisztriai Köztársaság belügyminisztériuma szerdán arról számolt be, hogy Ukrajna területéről fegyverraktárakra irányuló tüzet nyitottak a köztársasághoz tartozó Kolbasna falu közelében.

Április 27-én reggel 8 óra 45 perckor (helyi idő szerint) ukrán oldalról lövések dördültek Kolbasna lakónegyedének irányába” – közölte a minisztérium a Telegram-csatornáján.

Tegnap este több drónt észleltek az égen a Rybnickij körzetben lévő Kolbasna falu felett. A pilóta nélküli légi járműveket Ukrajnából indították el Dnyeszteren túli terület fölé” – tette hozzá a minisztérium.”





Fontos a dolgok sorrendisége, kérem, nagyon fontos. Tehát a hivatalos orosz hírügynökség előbb cáfolta, hogy történt volna bármi is, éspedig a környéken állomásozó orosz alakulatok parancsnokának információi alapján, majd pedig utóbb cáfolta a cáfolatot is, a transznisztriai belügyminisztérium nyilatkozata alapján. Az sem világos, tüzérség lőtt vagy drónok jelentek meg, a tüzérség lőtte a drónokat, a drónok a tüzérséget, mindkettő a lakónegyedet, a lakónegyed mindkettőt, szóval Csuang-ce sehol nincs az ő nevezetes lepkeálmával. Hogy még jobban bonyolódjon a helyzet, az ukrán katonai elhárítás honlapján megjelent egy közlemény, mely a helybéli lakosságot figyelmezteti a dezinformáció veszélyeire.

Az el nem ismert „Transznisztriai Köztársaság” lakosai SMS-üzeneteket kapnak az ukrán fegyveres erők és a különleges szolgálatok nevében. Ezek az állam területét érő „rakéta- és tüzérségi” csapásról szóló üzenetet tartalmaznak.

Az üzenetek a következőképpen néznek ki:

Az ukrán biztonsági szolgálat javasolja a polgári lakosság biztonságosabb régiókba való evakuálását. Megismételjük, hogy az ukrán biztonsági erők nem akarnak ártani a civileknek, de azokat, akik a városokban maradnak, felforgató csoportként kezelik, és vád nélkül letartóztatják őket. Pontosan 19.00 órakor rakéta- és tüzérségi támadást hajtanak végre a köztársaság területén.”

Ezeket a jelentéseket az orosz propaganda- és információs források aktívan támogatják és terjesztik.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Ukrajnának mint államnak nem érdeke ez és a hasonló provokációkat is elutasítjuk.”





Tehát akkor az orosz erők SMS-t küldenek a transznisztriai lakosságnak az ukrán biztonsági szolgálat nevében, majd félő, hogy az ukrán tüzérség nevében meg is támadják a transznisztriai és moldovai falvakat. Ez mondhatni világos, csak azt nem értem, mi szükség ebben a háborúban egyáltalán ukránokra? Az orosz erők kiválóan képesek legyőzni saját magukat is, minden külső segítség nélkül. A lakosság mellesleg boldogan nélkülözné mindkét fél fegyveres erőinek részvételét a harcokban, a dicsőséges seregek igazán lesnóblizhatnák a meccset a kocsma előtt, aztán majd kiadnak egy közös közleményt a hősi harcokról és szétosztanak pár kiló érdemrendet.

A propaganda viszont dübörög. Nem tudom, az értelme vagy a haszna kevesebb annak, amiről a RIA Novosztyi számol be:

A Szent György-szalag kampányt idén Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, a DNK-ban és az LNK-ban, Kirgizisztánban és több más országban is megrendezik, míg több mint 30 másik országban online lehet majd részt venni benne – mondta Olga Zanko, a Győzelem Önkénteseinek vezetője, a Duma civil társadalomfejlesztéssel, közéleti és vallási egyesületekkel foglalkozó bizottságának helyettes elnöke.

A Szent György-szalag kampány továbbra is megrendezésre kerül. A személyes találkozókra Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, a DNK-ban, az LNK-ban, Kirgizisztánban, Indiában, Peruban, Jordániában, Szerbiában és Tunéziában kerül sor. Online formátumban – több mint 30 országban” – mondta a politikus a Rosszija Szegodnya hírügynökség sajtótájékoztatóján a kampány elindítása alkalmából.

Elmondása szerint több mint 30 000 önkéntest képeztek ki a kampányhoz.”





A kampány lényege az, hogy aki részt vesz benne, az kitűzi magára a fekete-narancssárga Szent György-szalagot, ami orosz nacionalista jelkép már II. Katalin cárnő óta, aki nem vesz részt, az nem tűzi ki. Ellesz anélkül is. Távol álljon tőlem akár a nemzeti jelkép becsmérlése, akár az Állami Duma civil társadalomfejlesztéssel, közéleti és vallási egyesületekkel foglalkozó bizottsága esze tokjának a lebecsülése, de nem számítanák nagy, elsöprő rajongói tömegekre Azerbajdzsánban például, melynek lakossága felekezeti hovatartozás szerint 97-99%-ban muzulmán és Szent Györgyöt nem csak nem tiszteli, de nem is igazán ismeri. Kazahsztán is így áll mintegy 70%-ban, Kirgizisztán 75%-ban, szóval érdekes felvetés ez a kampány, de félő, hogy egyes esetekben nem lesz túlzottan népszerű.

Egyetlen jó hírről számolhatok be, de az legalább tényleg kellemes. Csak nagyon oroszos… A krasznojarszki bíróság hatályon kívül helyezte a hóba írt „Nem a háborúra” felirat miatt korábban kiszabott bírságot. Az orosz hadsereg lejáratásának ügyét Vera Kotova ellen fellebbezéssel ejtették. A krasznojarszki területi bíróság helyt adott az ügyvéd panaszának, és a közigazgatási törvénykönyv 20.3.3. cikke alapján elutasította az ügyet, hivatkozván arra, hogy időközben elolvadt a hó és megsemmisült a bizonyíték.

Olvadna már el mindenestől ez az egész mocskos, gyilkos, őrült háború is. Mára ennyi hír jutott, holnap folytatjuk a krónikát.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét Transznisztriának, békét Moldovának, békét a világnak!