Gaál Péter: Pam-param-papam

Erdő szélén, egy kis házban élt egyszer egy remete: unalmában, magányában született egy gyereke.

Nem való ez már nekem. Unalmamban, magányomban belenéztem – ezeket a műsorokat soha nem bírom elejétől a végéig figyelemmel kísérni, még az Aput sem, jó, ha már Puzsér, az Ede videói közül a jobbakat megnéztem teljesen, de azok rövidek – Gulyás Marci vs Toroczkai mester párbeszédébe, másképp a Toroczkai mesterrel készült riportba. Már csak azért is belenéztem, mert liberális értelmiségi vonalon hallottam, hogy „ő lesz az egyetlen figyelemreméltó ember a mostani Parlamentben”. Vona is felfutott ezen a pályán és ebben a közegben, egy másik kvázi-náci miért ne futna föl? Kvázi, mondom mindkettőre, szívére ne vegye valaki, ők meg úgysem olvasnak.

Persze a komenista káderszókincs is visszaszivárog, jelesül a „kapitalista”, hozzácsapva a CIA, meg az USA expanziója, már meg is szállta az Európai Uniót (Toroczkai), meg Tarquinius Superbus, Dölyfös Tarquinius, Róma utolsó (etruszk) királya, akit végül a Iulius Caesar életét többekkel kioltó Marcus Iunius Brutus távoli őse, Lucius Iunius Brutus fosztott meg hatalmától társaival, mai változatban a dölyfös, elvakult liberálisok, nemzetiségi hovatartozást is megjelölve (érdekes módon ismét csak az említett liberális értelmiségi szájával). Felületesen hallgatva (ezen a szinten maradva) még igazságok is vagynak bennük, mert hát persze, állandó huzakodás folyik itt is, ott is, ki ide szivárog be, ki oda, ki itt dezinformál, ki ott, és a legszebb, hogy mindezek néha keverednek, ahogy az érdekek is vághatnak úgy egybe, ahogy egymás ellenébe.

El lehet ezzel lenni, mint a befőtt. Vagy mint a tejbetök. Ha képzavar volna, tegyék rajta túl magukat.

A nácit azért megmagyarázom. Vagyis mit magyarázzam: nemzeti és szocialista. Meg egy kis ungabunga, amiben szintén lehet igazság, személy szerint ez és az, én ugyan nem látom más értelmét, mint az izgatás, a célcsoportot is beleértve, de biztos van neki, és most még nem húzta elő a bűvész a kalapból. Vagy nem nagyon, ebben a beszélgetésben nem hallottam.

Nem kell mindjárt holokausztot, pogromokat vagy numerus clausust vizionálni, de azért ezek ott bujkálnak minden nemzetire kihegyezett cumó mögött, az összes fokozatával és árnyalatával. Mert ha mi ilyenek vagyunk, és ez a mi hazánk, akkor nem azoknak a hazája, akik nem olyanok, mint mi. Én elmegyek, te itt maradsz, Isten veled, te kismalac, viszont én maradok, tehát neked kell elmenned, hogy a nóta logikája ne szenvedjen csorbát. Volt szerencsém ott lenni 2002-ben a Millenárison, és a Fidesz aztán nem náci párt, csak ahogy Bayer mester is mondja: a szenvedélyük Magyarország.

Inkább a főzés lenne.

Mármost nekem viszont úgy tetszik, hogy mindenki teszi a dolgát. Bonyolít lefelé, lép és ellenlép, ármánykodik és ármánykodást véd, az egészből viszont kirajzolódik valami, egy kép, az egész leképeződése, valami, ami tiszte szerint nem művészi fotó, hanem dokumentum. Állapotmutató. Olyan „ez van, kérem szépen”. Nincs értelme azon filózgatni, hogy „mi volna, ha nem ez lenne”. Azért nincs értelme, mert akkor másképp lenne ez. Most így van.

A konkrét szereplők, helyszínek, sőt a mese részletei is változhatnak. Orfeusz és Eurüdiké történetét el lehet játszani a Rio-i karnevál díszleteivel (A fekete Orfeusz), Odüsszeusz történetét is át lehet ültetni a huszadik század eleji Írországba (Ulysses), de ettől még Orfeusz és Eurüdiké, illetve Odüsszeusz történetei maradnak. Azt sincs értelme boncolgatni, hogy maga a mese jó-e vagy rossz. Inkább tekintsenek el a történetektől, maradjon az egészből egy ábra, vagy inkább egy állás, érzelmileg semleges figurákkal, mint például a sakkban. Sőt még a figuráktól is tekintsenek el: próbálják a játszmát minősíteni, nem a „jó” vagy „rossz” szintjén, hanem az „ilyen” vagy „olyan” szintjén. Hogy hogy áll. Nem hogy hogy áll a fekete vagy a fehér, hanem hogy hogy áll a kettő együtt.

A történelem szereplői csak megjelenítők. Akár a sakkfigurák. Nem egyenként jelenítenek meg, hanem együtt. Barát és ellenség, hogy ha már ilyenekkel kezdtük.

A különböző erővektorok eredőjét figyeljék. Ez az eredő pedig nagyon nem arra mutat, amerre Toroczkai mester képzeli. Arra se mutat, amerre Putyin mester elindult most. Orbánt azért nem említem, mert ő szívbaj nélkül át fog állni, ha arról lesz szó, hogy túléljen politikailag, ami nála a biológiai túléléshez is konvergál. A történések hullámai ne zavarják meg Önöket. Az se, hogy nap mint nap csak a hatásokkal találkoznak, melyek az Önök életében már mint kívánatosak vagy nem kívánatosak csapódnak le. Ha arra kíváncsiak, hogy mire számítsanak a jövőben, akkor ne a magyar belpolitika hullámzásával foglalkozzanak, se a külpolitika hullámzásaival, hanem próbálják meglátni, ami ezekben a közös.

Próbálják meghallani a mindkét oldalon mantrázott szlogeneket. Ha az egyik oldalon egyéb tartalmakkal keverednek, míg a másik oldalon inkább nem, nyesegessék le ezeket a tartalmakat. Bátran nyesegessenek le minden pátoszt, különös tekintettel a jó tündér-gonosz boszorkány típusúakra. Nincs Amerika, Oroszország, Orbán, CIA, FSZB, GRU, Európai Unió, Kína, jó bácsi, rossz bácsi, jó néni, rossz néni, cintányéros, cudar világ, egy nagy, ha úgy tetszik, játszma van helyettük, amit ők játszanak el, a maguk módján, úgy, ahogy tudják. Aki beletalál a játszma sodrásába, úgy fog tűnni, mintha ő diktálna. Pedig mindössze beletalált. És minket az érdekel, hogy mibe talált bele, nem az, hogy milyen szavakkal vagy mozdulatokkal.

Ebbe a sodrásba pedig úgy tűnik, a francia enciklopédisták találtak bele, majd a materialisták, Holbach báró (az egyetlen nem francia enciklopédista) és az ateisták, a francia rítusú szabadkőművesség, a polgárosodás az összes velejárójával, beleértve a kapitalizmust is, a versenyegyenlőség eszméje, beleértve a demokráciát is. Szándékosan összekevertem főágat és mellékágakat. Fő ág a tudományra kifutó materializmus, mellékágak ennek különböző eszmei, politikai és gazdasági vetületei. Nem ez a vége, de most itt tartunk.


Kitérési kísérletek lehetnek, lesznek is, mi több, kellenek (ha például százhetven éve a déli államok nem akarnak kiválni az Unióból, nem tör ki az amerikai polgár- avagy szecessziós háború, s megmarad a rabszolgaság – Lincoln maga mondta, hogy ezt az árat is képes megfizetni – ki tudja, még meddig), de a fősodor ez. Nem ma indult, és nem holnap torkollik… oda, ahova torkollik. Ne szajkózzam már itt is az Őrölj, malmot.

És mindenkinek lehet igaza, mert miért ne. De ez nem változtat semmin. Azok a fogalmak, amiket felsoroltam, nem jók vagy rosszak. Mindegy, milyenek. Az nem mindegy, hogy mi felé mutatnak, és hogy az, amit Önök épp vizsgálni akarnak, mennyire illeszkedik hozzájuk. A végeredményt pedig….

… tudomásul kell venni. Ennyire egyszerű.