Ma szinte teljes egészében a Kijev környéki mészárlásokról próbálok beszélni, de sajnos a tegnapi események fényében szót kell majd ejtenem a magyar vonatkozásokról is, mert – vannak.
Egyelőre nem túl lényegesek, de léteznek, én nem várom, hogy a magyar politikusok a választási győzelem mámorában meggondolják, miket beszélnek össze, de nem ártott volna némi önfegyelem. Mármint Orbán Viktornak. De előbb lássuk a tényeket és fejleményeket.
Tény az, amit már korábban is hírül adtam, hogy a Kijev környékéről kivonuló orosz alakulatok megkínzott, lemészárolt civilek holttesteinek százait hagyták maguk után. A mészárlások központja a Kijev melletti Bucsa lehetett, de gyilkoltak mindenhol, amerre csak megfordultak. Bucsáról érkezett az első videofelvétel, ami megrázta a világot: az utca két oldalán hevertek a holttestek, civilek testei, nem egy közülük hátrakötött kézzel. Ez a világ minden hadseregében háborús bűn, az oroszban, mint majd látni fogjuk, nem az, ők ugyanis ott se voltak, ha ott voltak, nem tettek semmi rosszat, ha tettek, okkal tették, és különben is. De erről majd a maga idején.
Egyelőre folytassuk azzal, hogy a Jablonszka utcán talált holttestek csak a jéghegy csúcsát jelentették, ráadásul azért maradtak ott, mert az orosz hadseregnek – és nem csak nekik – szokása a holttestek alá robbanószerkezeteket rejteni, amik elműködnek, ha megmozdítják őket, szóval még a temetéshez is előbb tűzszerészek kellenek.
Ellenben a tömegsírokat senki sem aknázta alá, nem lett volna értelme: Bucsában is, máshol is találtak ilyeneket, szintén civil áldozatok testei feküdtek bennük. Ezekről lélekrázó fényképek jelentek meg, amelyektől megkímélném olvasóimat. A hivatalos adatok szerint:
„410 halott holttestét vitték el törvényszéki vizsgálatra az orosz hadsereg alól felszabadított Kijevi terület kerületeiből – közölte Iryna Venediktova ukrán főügyész. Elmondása szerint nyomozócsoportok dolgoznak Kijev és Csernyihiv régiók felszabadított kerületeiben, hogy dokumentálják „kivétel nélkül az összes bűncselekményt, amelyet az orosz megszálló csapatok követtek el”. Az aknamentesítés is folyamatban van – Venediktova szerint a fel nem robbant lőszerek mellett az orosz hadsereg által aláaknázott holttestek is vannak. „Ez egy olyan pokol, amelyet dokumentálni kell, hogy megbüntessük azokat az ördögöket, akik ezt a mi földünkön rendezték” – mondta a főügyész.”
És tanúskodtak az életben maradtak is. Idéznék néhány beszámolót a Meduza.io alapján.
„Egyszer csak elkezdtek járőrözni az utcákon, bementek a házakba, és telefonokat ellenőriztek. Egy fickónál találtak valami képet, ami nem tetszett nekik, ezért lelőtték.
Másnap az utca legkülső házához mentek, amelynek közelében barikádokat építettek. Kihoztak egy férfit a házból, és megkérdezték: „Barikádok vannak itt, segítettél építeni őket?”. Anélkül, hogy megvárták volna a választ, lelőtték.
Bátor helyi fiúk autójukkal vizet osztottak. Az oroszoknak ez nem tetszett, és lelőtték őket.
Egy nő kint főzött a háza udvarán. Meglátta az oroszokat, megijedt, a bejárathoz rohant, becsukta az ajtót, mire azok géppisztolyokkal tüzet nyitottak rá – az ajtón keresztül ölték meg.”
Egy Kristina nevű bucsai lakos vallomásának egy mondata utal arra, mivel kezdődhetett ez a pokolbéli orgia:
„Néhány kadirovita egy kicsit korábban erre járt, és csodával határos módon elmentek a házunk mellett. Ha bejöttek volna, mi nem maradunk életben. Bosszút akartak állni a korábban szétvert konvojért, és azt sem tudták, kit öljenek meg. Szerencsénk volt.”
Szergej Torovik, a területvédelmi erők katonája arról beszélt – a The Times közli – hogy a legrosszabbal egy környékbeli dácsa pincéjében találkoztak. Az épületben valamiféle főhadiszállás lehetett:
„Ott 18 holttestet találtunk. Megkínozták az embereket. Néhányuknak levágták a fülét. Másoknak kihúzták a fogaikat. Voltak 14-16 éves gyerekek is közöttük, meg néhány felnőtt. Tegnap vitték el a holttesteket.”
Nem csoda, ha Zelenszkij elnök keserű – és orosz nyelvű szavakra fakadt beszédében:
„Azt akarom, hogy minden orosz katona anyja lássa a meggyilkolt emberek holttestét Bucsában, Irpenyben, Gosztomelben. Mit csináltak? Miért ölték meg őket? Mit vétett az a férfi, aki biciklizett az utcán? Miért kínoztak halálra egyszerű civileket egy átlagos, békés városban? Miért fojtogatták a nőket, miután kitépték a fülbevalót a fülükből? Hogyan történhetett meg, hogy a nőket megerőszakolták és megölték a gyermekeik szeme láttára? A haláluk után is gúnyolódnak a testükön? Miért zúzták szét az emberek tetemét tankokkal? Mit tett az ukrajnai Bucsa városa az önök Oroszországával? Hogyan vált mindez lehetővé?
Orosz anyák, még ha fosztogatókat neveltetek is, hogyan lettek belőlük hóhérok?”
A vizsgálat tart, de az orosz Védelmi Minisztérium már bevetette két ősi fegyverét, a ködösítést és a hazugságot. „Provokációnak” és „megrendezettnek” nevezték a felvételeket, gyanúsnak találták, hogy „csak négy nap elteltével” találták meg az áldozatokat (megtalálták azokat hamarabb is, csak annyira el volt aknásítva az összes út, hogy korábban a sajtót be sem lehetett engedni a városba – tehát a sajtó találta meg az utcán heverő áldozatokat az adott időpontban, egyébként a helyi hatóságok tudtak róluk, ahogy a tömegsírokról is), a legundorítóbb vádjuk pedig az, hogy:
„A Bucháról szóló történetek egyszerre több külföldi kiadványban is megjelentek – ez egy tervezett médiakampánynak tűnik. Tekintettel arra, hogy a csapatok március 30-án hagyták el a várost, hol voltak a felvételek 4 napig? A hiányuk csak megerősíti a hamisítványt.”
Ha nem tudnám, hogy milyen minden hájjal megkent és jól képzett figurák irányítják az orosz kormánykommunikációt, azt mondanám: fogalmuk sincs a sajtó működéséről, de tudom, hogy van. Ha egy fontos hír megjelenik valamiről – és ez fontos volt – azt pár perces-órás eltéréssel az egész világsajtó közli, nem azért, mert össze volnának esküdve, hanem egyszerűen a hírverseny miatt, azért, hogy legalább ne maradjanak le. Az olvasó joggal várja el, hogy értesüljön a fontosabb információkról akkor is, ha azok máshol már megjelentek: hiszen például Magyarországon alig olvasnak páran napi rendszerességgel külföldi sajtót, ha nem közöljük az ő híreiket is, akkor azok nem is léteznének a honi olvasók számára (különben minden diktatúra valami ilyesmire törekszik a sajtó terén). Egyszóval: ugyan ez az érv már a magyar kormánymédiában is megjelent, nem is egyszer, de attól még hazug rágalom.
Sőt, ellentámadásba is lendültek. Oroszország április 4-re az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését kérte az ukrajnai Bucsában kialakult helyzet miatt – közölte vasárnap Dmitrij Poljanszkij, Oroszország első helyettes állandó ENSZ-képviselője.
„Az ukrán radikálisok bucsai provokációjára való tekintettel Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését kérte a nap második felében, április 4-én, hétfőn. Leleplezzük az ukrán provokátorokat és nyugati pártfogóikat.”
– írta Telegram-csatornáján. Tehát, ha jól értjük, a Kreml azzal vádolja Ukrajnát, hogy az orosz és csecsen alakulatok kivonulása után gyorsan megrohamozták a környéken az összes települést, megkínozták és lemészárolták a tulajdon polgáraikat, majd mindezt az oroszok tevékenységének állítják be, és senki sem leplezi le őket, mert az ukránok ilyen gonoszak mind.
Igen, jól értjük. Ezt a koncepciót az orosz külügyminisztérium részéről ismert szóvivőjük, Maria Zakharova Telegram-nyilatkozata is, melyet, akár az előbbit a TASZSZ nyomán idézek.
„A kijevi rezsim által elkövetett újabb bűncselekmény célja a béketárgyalások megzavarása és az erőszak eszkalálása – mutatott rá. Zakharova megjegyezte, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérte az incidens miatt, amelyet „az ukrán hadsereg és a radikális nacionalisták által megrendezett provokációnak” minősített.”
Áldozathibáztatás és makacs tagadás felsőfokon. Minden eszközzel. Hazudni persze lehet, vannak hazugságok, amelyek évtizedekig is kitartanak, ilyen volt például a katyni erdő, amiről több mint negyven évig úgy kellett tudni, hogy ott a német erők végezték ki módszeres kegyetlenséggel Lengyelország színét-virágát, és tőlük nem is lett volna idegen ez a módszer, csak hát kiderült, hogy ebben az esetben bizony a Vörös Hadsereg mészárolt. Ez a hazugság sem tartott örökké, a bucsai sem fog.
Undorító történet ez minden porcikájában és szintjén: borzalmas már az alaphelyzet is és méltatlan a hazugságözön, amivel a Kreml részint magyarázni próbálja a megmagyarázhatatlant, másrészt még előnyt is próbál kovácsolni a tulajdon hazugságaiból.
Ebben a politikai pillanatban nem tudom másnak nevezni, mint hatalmas hibának és ha ragaszkodni fog álláspontjához (márpedig ragaszkodni fog, olyan a természete) bűnnek is azt, amit tegnap Orbán Viktor mondott. Értem, hogy győzelmi mámorban úszott, ilyen ügyekben járatosként mintha némi egyéb mámort is éreztem volna a magyar kormányfő szavain, bár ezt sosem fogom tudni bizonyítani, de most, amikor az egész világ sokkoltan, hüledezve nézi a történteket, és a düh önti el a Kreml hazugságai hallatán, nagyon nem kellett volna így fogalmazni:
„Ez a győzelem azért is marad majd emlékezetes talán életünk végéig, mert most kellett a legnagyobb túlerővel megküzdeni. A baloldal itthon, a nemzetközi baloldal köröskörül, a brüsszeli bürokraták, a Soros-birodalom minden pénze és szervezete, a nemzetközi, fősodratú média és a végén még az ukrán elnök is. Ennyi ellenfelünk egyszerre még sosem volt.”
A világsajtó már most is ezt találja legfontosabbnak a magyarországi választás hírei közül, a CNN-től a BBC-ig és igazuk van: ritka kegyeletsértő gesztus volt. Emberségesnek sem mondanám.
Zelenszkij, hazája sorsa felett érzett aggodalmában, dühében, haragjában valóban mondott cifrákat Orbán Viktorra és Orbán Viktorról, de ez az ő helyzetében megérthető, és nem volt beavatkozás a magyar választásokba. Nem volt „ellenfele” Orbán Viktornak, legfeljebb nem szerette. Meg tudom érteni, magam is hasonlóképpen érzek az illető kormányfő iránt.
De hiba volt, nagy hiba ellenfélként megjelölni Zelenszkijt a pár említés miatt: ennek árát még meg kell majd fizessük egyszer. Lehet, nem is soká. Világszerte mindenhol megütközést keltett, mint jeleztem, de annyira, hogy Putyin is észrevette a rést a pajzson, és gyorsan beleszúrt egy gratulációt, hogy növelje a széthúzást az euroatlanti világon, Európai Unión és NATO-n belül. Ilyen gratulációból rendszerint tizenkettő plusz áfa egy fél tucat, rendes állami vezetőknél a titkárság fogalmazza, de ez most kicsit más lett, nem a rutinszöveget látjuk a TASZSZ hírében:
„Moszkva, április 4. /TASZSZ/. Vlagyimir Putyin orosz elnök gratulált Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség párt és szövetségesei győzelméhez a parlamenti választásokon. Ezt a Kreml sajtószolgálata közölte hétfőn.
„Az orosz elnök V. V. Putyin gratuláló táviratot küldött Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek abból az alkalomból, hogy a párt által vezetett koalíció győzött a magyarországi államfőválasztáson” – áll a közleményben.
A Kreml szerint Putyin bizakodását fejezte ki, hogy a nehéz nemzetközi helyzet ellenére a kétoldalú partnerségi kapcsolatok további fejlesztése teljes mértékben megfelel Oroszország és Magyarország népeinek és érdekeinek.”
Erre mondaná Rejtő, hogy „dicsérjen meg téged a Piszkos Fred”. Az utolsó mondatban van a méreg, az ülteti a sanda gyanút a nyugati olvasóba, miszerint baj lehet, ha a mostani helyzetben még fejlesztik a kétoldalú partnerségi kapcsolatokat ahelyett, hogy minimum jegelnék őket. Gyanús, nagyon gyanús.
Hiba volt kimondani a butaságot, bűn lesz ragaszkodni hozzá.
Mára ennyi hír jutott.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!